A CP-indexet úgy képezzük, hogy megszámoljuk, hogy Christopher Prücsök hány produkciómra mutogatja azt, hogy „még egyszer” (mutatóujjával a tenyerét bökdösve), majd ezt a számot megszorozzuk az ismétlések számával, majd az így kapott eredményeket összeadjuk. Eddig a CP-indexem elég hosszú ideje tartotta magát a nullán, tegnap azonban, ha jól számoltam, a négyes vagy ötös számot is sikerült elérnem. Igaz, hogy a szundikáló patkányokra komponált számomat, illetve a rögtönzött poénokat csak néma megrökönyödés övezte, de két történettel is sikerült pozitív hatást elérnem. Mivel szeretném, ha mindenki tisztában lenne azzal, milyen messzire vagyok hajlandó elmenni abban a tekintetben, hogy egy csiponyák lekötéséhez sikerüljön hozzájárulnom, ezért itt megörökítem az elmesélt történetek szövegét. Elöljáróban csak annyit jegyeznék meg, hogy a stiláris finomságokat leszámítva egyiket sem én találtam ki.

Volt egyszer egy papagáj, amelyik szabadon röpködhetett ide-oda a lakásban. Különösen szeretett ráülni apuka kopasz fejére. Apuka egyszer gulyáslevest főzött, a papagáj rászállt a fejébe, aztán amikor Apuka előrehajolt, hogy megnézze a gulyáslevest, a papagáj sutty, belecsúszott a levesbe.

Hogy őszinte legyek, ezt a sztorit először nem is Christopher Prücsöknek, hanem a többieknek meséltem, de valahogy ő is meghallotta. Aztán elmeséltem háromszor, mire eszembe jutott, hogy talán nem ilyen morbid sztorikkal kéne tömnöm egy 21 hónapos kölök fejét. Szóval átváltottam a másik változatra.

Egyik reggel a nagypapa felkeltett, hogy na, [a gyerekkori becenevem] ma lekvárt fogunk főzni. Felkeltünk, kimentünk a Fény utcai piacra, vettünk egy nagy kosár lekvárt. Hazavittük, megpucoltuk, sutty-sutty-sutty, beledobáltuk egy nagy lábasba. Rotty-rotty-rotty megfőztük, üvegekbe tettük, és a Mami, a Zsuzsi, én és a nagypapa azt ettük évekig.

Ez a lekvárfőzés anno tényleg nagy hatással volt rám, tulajdonképpen soha nem gondoltam volna, hogy a nagy tisztaságigényt leszámítva a lekvárfőzés ennyire nevetségesen egyszerű vállalkozás. Mondjuk eddig még csak majdnem tudtam rászánni magam, hogy megismételjem, de már nem tekintek rá olyan misztikus termékként, mint azelőtt.