Ha némi késéssel is, de végül elkészült a levelekből főzött spenót.

A hatliteres lábos még tele volt a nyers levelekkel, amikor elkezdtem a főzést — a végtermék kompresszálva alig volt nagyobb az öklömnél, úgyhogy még egy kis gyorsfagyasztott adalékkal is fel kellett dúsítanom, de végül is egészen jól sikerült. Még így is, hogy csak ötven százalék volt az eredeti alapanyag benne, még így is sokkal több volt benne az „anyag” — sokkal sűrűbb és sokkal laktatósabb volt. Egy tányér feltét nélküli spenóttól (ezekhez a zöld dolgokhoz sose eszem semmit) úgy jóllaktam, hogy alig bírtam megenni az adagomat, pedig nem eresztettem el magamat diéta-ügyben napközben sem.

Elkezdtem ebédre müzlit enni a melóban — noha diétás dolgokat eszem a menzán is, minden kajálás után olyan álmosság jön rám, hogy kávé nélkül szerintem simán bealudnék munka közben Liz szeme láttára. Mivel a kávéfüggőség amúgy sem szerepel az elsődlegesen preferált célállapotok között, gondoltam, bevállalok még egy kis egészséges életmódot. Az első alkalom frenetikusan sikerült — ~500 kalóriából tök jól laktam, nem is voltam álmos, még délután is egész jól elvoltam ezzel az első étkezéssel. Pénteken megint megpróbáltam bedobni magam — sajnos a tej, amit a müzlire öntöttem, valami olyan brutálisan, penetránsan romlott volt, hogy azt hittem, a nyelvem is kiesik a kanál után. Húztam le a menzára párolt zöldséget meg sajtos pulykamellet enni.

Az ebédeli szokásaim (pontosabban annak részletekbe menő kitárgyalása) kapcsán amúgy kiderült az is, hogy Liz nem tart engem feminim jelenségnek. Azt hiszem, most ütött vissza az, hogy pár hónappal lemacsóztam algit.