10 óra szerepjáték

kzt | | | 2009., szeptember 28., 8:58 | | |

2 hozzászólás

Jó ötlet volt hogy húzzuk az asztalt az ágyhoz. Amióta így játszunk meg van a kényelmes kis kuckóm. Bármikor elnyúlhatok, hátradőlhetek, törökülésbe gubózhatok, így tovább… adottak a lehetőségek egy olyan örökmozgó egyénnek, mint nekem. Nem csoda hogy nagymacskaként védem a territóriumomat. Balut például egy alkalommal sikerült úgy „leordítanom” hogy csak reszketve mert leülni, akkor is a tőlem legtávolabbi helyre. Na jó, valójában nem reszketett, de tény hogy jó messze ült tőlem, pedig két hely is volt az ágyon. Én persze igyekszem mindig Try-hez a lehetőségekhez mérten a legközelebb ülni, ezért védtem annyira a helyem. Így például jobbára elkerülhető hogy belefeledkezve a játékba az asztal alatt „mással próbálok ismerkedni” (persze nem szándékosan…), mint pl. tegnap Chloéval. Ő mondjuk legalább tuti nem érti félre nem létező szándékaimat. (Bár gondolom más sem, de azért biztos ciki lenne…)

A tegnapi szerepjátékos menü amúgy elég kellemes sikert aratott. A 10. óra után például már egy falat sem maradt az egy kiló húsból készült egybesült baconszőttesbe csomagolt fasírtnak, és a köretként szolgáló legnagyobb lábast elfoglaló salátának. Újra rá kéne állni a salátazabálásra. Rájöttem, hogy imádom… csak kár hogy állottan már nem vagyok hajlandó megenni. Ez ellen ki kéne valamit találni.

Amúgy meg volt az első két sulis napom. Azt hittem jobban fogok szenvedni. Ezek a hét órák hajmeresztően soknak tűnnek, a „suli” szótól meg alapjáraton rángógörcsöt kapok. Ehhez képest elárasztott a vizuális iskola feelingje, ahova még általános iskolába jártam. Sok gyakorlati óra, laza tanárok, én pedig nemhogy nem szenvedek, hanem élvezem. Végre megint rajzolok kézzel. Megint kreatívkodhatok. Feladatokat adnak, amiket meg kell oldanom. Ezt már kiskoromban is csíptem. És egészen elégedett vagyok a teljesítményemmel. Megnyugtat a tudat, hogy általában majdnem sikerül kiviteleznem azt, ami fejben elképzelek. Levonva a következtetést úgy gondolom, ha olyat tanulok, amit élvezek, akkor a tanulás is könnyebben megy, vagy nem is tűnik tanulásnak. Épp ezért most még kezdeti lelkesedésemben tervbe van véve két másik képzés elvégzése is. Majd még alszom rájuk pár száz napot, aztán döntök.

Amúgy itthon is jól mulattunk Tryvel. Együtt rajzolgattunk mindenfélét. És bár Try nem igazán hisz nekem, de a Nasca jellegű állatrajzait egyszerűen imádom. Ugye sima vonalrajz, de olyan kifejezőek, hogy igazán hatással vannak rám. Sőt, inspirálnak. Azt hiszem még sok ilyent fogok vele rajzoltatni. Egyelőre a csiga, a béka és a macska témát merítettük ki, szóval még van mit megrajzolni :).