Nyam nyam nyam…

kzt | | | 2009., szeptember 30., 10:04 | | |

Ugyan a meglepetéskrumpliról én akartam jelenteni, de Try beelőzött. Hogyne lenne nyűgös az ember, amikor reggel a szokásos utálatos frontfejfájásra ébredek, ami azt jelenti hogy közel alig bírom kinyitni a szemem, annyira fáj a homlokomnál elől egy ponton jobboldalt egészen a fogamig bele nyilalva. Szóval ez egy elég egyedi módja a fontérzékelésnek: a fogakig ható fejfájás. Anyád! – körülbelül ezzel a gondolattal suhanok reggel dolgozni, mint a csiga.
Egész nap ilyen voltam, egészen addig amíg nem szembesültem a ténnyel hogy amikor fél ötkor mindenki kilő mint a villám, én még 1 órát rohadok az irodában egy 10 perces gyógytorna kedvéért. Ekkor a lelkesedésem kicsit alábbagyott… jobban mondta elérte a mínusz tízes értékhatárt, na ekkor közöltem Try-vel, hogy paprikáskruplira van szükségem az életbenmaradáshoz. Ő meg szabotálja ez irányú terveimet, én meg végelkeseredésemben méregzsákká válok, aki az egész világra dühös.
Átlépve otthon a küszöböt már kopog a szemem az éhségtől. Lélekben rágyúrok a beharangozott zöldbabpörköltre, elvégre azt is nagyon szeretem. Try megkérdezi tőlem hogy kérek-e vacsit. Ó, hogyne! Aztán utána vánszorgok a konyhába, és mint akit egy vödör hideg vízzel öntenek le úgy tér vissza belém az élet a perc tört része alatt. A gázon ott gőzölög egy nagy adag paprikáskrumpli, pont úgy ahogy én szeretem, isteni finomat, tökéletesen. Try próbál szedni, míg én az örömtől majd kiverek mindent a kezében. A siker 100%-os, a vacsora szintúgy!

Ez a suli már megint hatással volt rám. Ugyan kicsit máshogyan mint legutóbb az ELTE, mert ott inkább azért kezdtem bele sok más dologba, hogy legyen indokom arra, mért NEM tanulok, most meg inkább ihletet kaptam. Nem is baj.
Volt egy üres papírlap, aztán az már nem üres, ugyanis egyre több minden szerepel rajta. Dolgok, amik érdekelnek, amiket meg akarok tanulni, el akarok sajátítani. Szóval jön ez a suli, a részvételt 48 másodperc alatt döntöm el – az utolsó utáni pillanatban – és másnap reggel már az iskolapadban ülök – legnagyobb meglepetésemre régi padtársam oldalán -, holott előző nap reggel még csak gondolatilag sem volt betervezve hasonló. Mondja valaki hogy nem vagyok spontán!
Aztán eljön az első két tanítási nap, és a környezet (még ha az akár egy tanár nyaklánca is) olyan inspirálóan hat rám, hogy lavinát indít el bennem, és rájövök hogy mennyi minden érdekel, mennyi mindent szeretnék… ötvösség, cukrászat, varrni sem ártana megtanulni egy hangyányit jobbat, formatervezés, képgrafika, smimnktanfolyam… blugyblugyblugy… elsüllyedt. Mindegy, ami késik… majd megvárom amíg a sok új impulzus hatására felbugyogó vágyálmok kicsit leülepednek, és akkor meglátom mi az, ami igazán érdekel. Pl. nekem kezd gyanús lenni a cukrászat iránti egyre nagyobb vonzódásom.

Meglepetéskrumpli

Trychydts | | | 2009., szeptember 30., 8:52 | | |

1 Trackback

Tegnap — némi eltéréssel a diétánktól — paprikás krumplit főztem, plusz rekordméretű linzerkarikát is hazacipeltem a táskámban. Valaki ugyanis úgy érezte, hogy egy nyűgös nap és egy torna után némi hangulatjavítóra is szüksége van, és a délután folyamán kifejezte azon nézetét is, miszerint erre legalkalmasabb ez a gyorsan összedobható klasszikus kaja lenne. Örömmel jelenthetem, hogy sikerült helytállnom szakácsi szerepemben. Sikerült megfelelően finom krumplit rittyentenem, ami ráadásul még a “meglepetés” szerepét is jól betöltötte. Cseles módon úgy csináltam ugyanis, mintha ellenezném a paprikás krumpli ötletét, valójában hazafelé beugrottam a CBA-ba, vettem néhány gigantikus méretű krumplit, előre csomagolt, de azért bőrös virslit, és tettem bele a még múlt hétről maradt paprikából is (persze csak keveset).  A linzerkarika pl. el sem fogyott elsőre pedig a célszemély linzermániáját nemzetközileg is igen magas szinten jegyzik.

Még nem írtam a tízórás szerepjátékról sem. Hatalamas élmény volt pedig, egy igazi, klasszikus fantasy kalandot sikerült összerántanom, egy másfél dollárért vásárolt kiegészítő segítségével. A másik, ami nagyon tetszett, hogy ha elég hosszú idő alatt, de egy alkalommal ténylegesen végigjátszottunk egy kalandot. Ezt nagyon szeretem: nem megy el úgy senki, hogy elvarratlan szálak maradtak volna,  nem felejti el senki, hogy éppen hol tartottunk, a játékkal egyben a kalandnak is vége van. Az elsősorban a gördülékeny játékban megmutatkozó pozitív visszacsatolás is jól esett, mert az utóbbi időben nem egy alkalommal éreztem úgy, hogy zsákutcába jutottam mesélőként. Mondanom sem kell persze, hogy másnap éjjel a saját mesémmel álmodtam.

Addig vitorlázgattam a nyáron, amíg sikerült felkavarnom a múltat, és most több ismerősöm is előúszott balatonfüredi múltamból. Az egyiknek papíros levelet írogattam Angliába, a másiknak e-mailt írtam, nem kis meglepetésemre a hat évvel ezelőtti címére.  Utóbbi Jack volt, akivel anno remekül megértettük egymást, aki anno a Közgázon kapta ezt a bájosan sablonos becenevet, és akinek szénfekete szemű első barátnője hívott el életem első meglepetésbulijára, természetesen Jack tiszteletére. Az utca messzebb volt a messzinél, a szüleim el sem akarták hinni, hogy létezik egyáltalán olyan számú kerület — magáról az utcáról már nem is beszélve.

Rajzolgatunk

Trychydts | | | 2009., szeptember 28., 18:44 | | |

Tényleg elég vicces dolog volt ez a rajzolás. Kathy hazajött, és elkezdett lelkendezni, hogy milyen frankó volt a suli, meg hogy kockát kellett rajzolni, és hogy milyen érdekes, de van, akinek még egy kocka lerajzolása is problémát jelent. Jelentkeztem, hogy én is ebbe a táborba tartozom, lehet röhögni. Tényleg nem tudok rajzolni, híres is vagyok rá, hogy mennyire nem — egészen elemi szemléleti ismereteim hiányoznak, konkrétan fogalmam sincs, hogy amit látok, azt hogyan lehetne elemi egységekre lebontani. Régen, amikor még rá lehetett venni arra, hogy Activityzzek, akkor szabályosan rettegtem attól, hogy majd rajzolós mezőbe lépek — mert a csapatom tagjai egyszerűen képtelenek voltak kitalálni, mit próbálok meg megörökíteni.

Vonalbéka

Szerintem aránylag kevesen lehetnek, akik a fenti rajzból felismernek egy békát — jelezném azonban, hogy ez az alkotés már a rajzolás magasiskoláját jelenti a számomra. Kathy ugyanis megtanított egy pár dologra. Ez tehát egy egészen kiforrott gyakorlási folyamat végredménye. Megértettem, hogyan lehet behajlított hátsó végtagot rajzolni, plusz elérve kb. az ókori Egyiptom szintjére, megismerkedtem a takarás fogalmával. Tehát hogy a térbeliség ábrázolásának az egyik legjobb módja az, ha vannak dolgok, amik előrébb vannak, vannak, amik hátrébb. Jelzem, hogy ezt az ábrát a vasárnapi, tíz órás szerepjátékban már hasznosítani is tudtam! Senki sem mondhatja tehát, hogy a Kathy biztosította képzés nem eléggé gyakorlatorientált.

beolvasás0001

A macskarajzolás alapelveit például szélvészsebességgel értettem meg — immáron nem négy láb lóg le ugyanazon az oldalon, hanem megtanultam, hogyan lehet egészen elfogadhatóan érzékeltetni, hogy bizonyos lábak a “túlsó” oldalon vannak. Kathy itt konstatálta egyébként, hogy milyen érdekes, hogy ha én leteszem egyszer a ceruzát, akkor csak húzom, húzom a vonalat, de nem emelem fel, nem kis, apró vonalak összessége a rajzom, mint nála, hanem az alapot egy giga-vonal képezi.

Vonalcsiga

Csigát rajzolni mindig is tudam, Kathy mentorsága itt csak ahhoz a különben egészen alapvető felismeréshez kellett, hogy a csiga rendszerint nem csak kifolyik előre a házából, hanem farka is van. Ezt leszámítva viszonylag elégedett vagyok az eredménnyel — noha ez még mindig nem az a rajzfilm-realizmus, amivel az iskolában Kathy alkotott csigát az én fenti békám átdolgozott változatához, de azt hiszem, ezt a rajzot még az unokaöcsém is minden nehézség nélkül felismerné.

Ismét Opera

Trychydts | | | 2009., szeptember 28., 11:19 | | |

Évekkel ezelőtt már rácuppantam egyszer az Operára — némileg rendhagyó módon nem is elsősorban a webböngészős szolgáltatások, hanem az abba integrált e-mail kliens miatt. Elég húzósak ugyanis az elvárásaim az ideális levelezőprogrammal kapcsolatban, és azt kell mondjam, a Thunderbird fölött már ugyancsak elszállt az idő vasfoga. Egyszerűen semmit nem tud, amit kellene neki tudnia; ott tartunk, hogy majdhogynem rosszabb, mint a Gmail webkliense. Erre akkor döbbentem rá, amikor elkezdtem netbookot használni, ahol elég természetesen adódik, hogy az ember, amire csak lehet, webes szolgáltatást használ. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy hovatovább az asztali gépen is rendszeresen betöltöm a gmail.com-ot, ha akarok valamit. Gondolom, e-mail klienst fejleszteni nem akkora buli, mint webböngészőt, ahol széttépik egymást a versenyzők.

Az Opera annak idején rengeteg intuitív lehetőséget adott, sajnos az IMAP-használata nem volt éppen valami atomstabil, szóval, ha nehéz szívvel is, de lemondtam róla. Most már leginkább POP3-at használok, a levelezésem is lényegesen leegyszerűsödött, na meg azóta eltelt három év, gondoltam,  itt az ideje megadni azt a bizonyos második esélyt. Egyelőre minden frankón működik, a többéves e-mail archívum importálásától kezdve a hihetetlenül jó keresési- és csoportosíthatósági funkciókig. Egyelőre remekül beválik, de még csak biztonsági üzemmódban használom — magyarul a Gmailre érkező leveleimet (minden levelem a Gmailre érkezik) az Operával és a Thunderbirddel is letölötöm, az archívum egyben tartása miatt, de persze csak az Operával olvasok. Szerintem legalább egy fél évet rászánok erre, mire rászánom magam a végleges váltásra.

Persze, ha már fut egy Opera, majd bolond leszek Firefox-szal böngészni. Persze állati furcsa megszokni egy másik kezelőfelületet, pláne, hogy az Operának nem csak kezelőfelülete, de filozófiája is van. Ugyanakkor igyekszem magam tartani a Mestertől hallott bölcsességre: azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az ember a legjobban szeret a Firefoxban, rendszerint már ezer éve implementálták az Operában is, egyszerűen csak meg kell találni. Szóval most már nem is tudom mióta először, de ismét böngészők helpjeit olvasgatom. Nb. egyáltalán nem feleslegesen, mert tényleg nem sikerült eddig olyan szolgáltatást találnom, amit kifejezetten szerettem és most le kéne róla mondanom. Sőt, egy-két olyan funkcióval is sikerült már megbarátkoznom, ami Firefoxban nincs, az én habitusomhoz viszont nagyon is közel áll — például a weboldalak összekapcsolása gyorsbillentyűkkel.

Mindenesetre, ha kiderülne, hogy végre van normális, egybe integrált e-mail és webkliens, messze megérné az átállással járó fáradságot.

10 óra szerepjáték

kzt | | | 2009., szeptember 28., 8:58 | | |

2 hozzászólás

Jó ötlet volt hogy húzzuk az asztalt az ágyhoz. Amióta így játszunk meg van a kényelmes kis kuckóm. Bármikor elnyúlhatok, hátradőlhetek, törökülésbe gubózhatok, így tovább… adottak a lehetőségek egy olyan örökmozgó egyénnek, mint nekem. Nem csoda hogy nagymacskaként védem a territóriumomat. Balut például egy alkalommal sikerült úgy “leordítanom” hogy csak reszketve mert leülni, akkor is a tőlem legtávolabbi helyre. Na jó, valójában nem reszketett, de tény hogy jó messze ült tőlem, pedig két hely is volt az ágyon. Én persze igyekszem mindig Try-hez a lehetőségekhez mérten a legközelebb ülni, ezért védtem annyira a helyem. Így például jobbára elkerülhető hogy belefeledkezve a játékba az asztal alatt “mással próbálok ismerkedni” (persze nem szándékosan…), mint pl. tegnap Chloéval. Ő mondjuk legalább tuti nem érti félre nem létező szándékaimat. (Bár gondolom más sem, de azért biztos ciki lenne…)

A tegnapi szerepjátékos menü amúgy elég kellemes sikert aratott. A 10. óra után például már egy falat sem maradt az egy kiló húsból készült egybesült baconszőttesbe csomagolt fasírtnak, és a köretként szolgáló legnagyobb lábast elfoglaló salátának. Újra rá kéne állni a salátazabálásra. Rájöttem, hogy imádom… csak kár hogy állottan már nem vagyok hajlandó megenni. Ez ellen ki kéne valamit találni.

Amúgy meg volt az első két sulis napom. Azt hittem jobban fogok szenvedni. Ezek a hét órák hajmeresztően soknak tűnnek, a “suli” szótól meg alapjáraton rángógörcsöt kapok. Ehhez képest elárasztott a vizuális iskola feelingje, ahova még általános iskolába jártam. Sok gyakorlati óra, laza tanárok, én pedig nemhogy nem szenvedek, hanem élvezem. Végre megint rajzolok kézzel. Megint kreatívkodhatok. Feladatokat adnak, amiket meg kell oldanom. Ezt már kiskoromban is csíptem. És egészen elégedett vagyok a teljesítményemmel. Megnyugtat a tudat, hogy általában majdnem sikerül kiviteleznem azt, ami fejben elképzelek. Levonva a következtetést úgy gondolom, ha olyat tanulok, amit élvezek, akkor a tanulás is könnyebben megy, vagy nem is tűnik tanulásnak. Épp ezért most még kezdeti lelkesedésemben tervbe van véve két másik képzés elvégzése is. Majd még alszom rájuk pár száz napot, aztán döntök.

Amúgy itthon is jól mulattunk Tryvel. Együtt rajzolgattunk mindenfélét. És bár Try nem igazán hisz nekem, de a Nasca jellegű állatrajzait egyszerűen imádom. Ugye sima vonalrajz, de olyan kifejezőek, hogy igazán hatással vannak rám. Sőt, inspirálnak. Azt hiszem még sok ilyent fogok vele rajzoltatni. Egyelőre a csiga, a béka és a macska témát merítettük ki, szóval még van mit megrajzolni :).

lakóközösségi célozgatások

Chloe | | | 2009., szeptember 27., 22:04 | | |

A lenti képet a lépcsőházunk faláról készítettem. A lakók közt van kiosztva ugyanis a lépcsőház takarításra, és hát néhányan nem tesznek eleget kötelességeiknek. Ezt persze nem mindenki nézi jó szemmel, így ez “utóbbiak” egyikének sikerült egy újságból kivagdosott, majd a takarítási rend fölé ragasztott buzdító mondattal ösztönözni az  ” előbbieket”. Nálunk ugyanis még a kultúráltabb formáját nyomatják a célozgatásnak. Unokatstvéremék 8. kerületi lépcsőházában ez némileg máshogy hangzana :)

lakóközösségi célozgatások

Lenyomnivaló hét

Trychydts | | | 2009., szeptember 26., 20:51 | | |

1 Trackback

Mostanában ugye elég gyakran van nálunk vendégség, ilyenkor mi biztosítjuk a kaját Kathyvel. A lecsószezon lejárt, kicsit amúgy is sarokba szorítva éreztem magam idő-ügyileg, erre Kathy előállt az egyszerűségében is zseniális gondolattal: legyen virsli. Kenyérfélét mi nem eszünk, így a részünkről zöldségekkel tankoltunk fel; mondtam Kathynek, hozzon csípős paprikát is. Szeretem a csípősen, noha nyers paprikából olyan igazán erőset már nagyon régen nem ettem. Nem baj, nekem a szolid is megteszi.

Szövegelek folyamatosan, közben falatozom, harapdálom a paprikát. Kezdetben csak annyit éreztem, hogy valami nem igazán stimmel, kicsit többet ittam, de aztán egyre jobban elment a hangom, végül egy vörös lobbanással kikövetelte magának a  figyelmet a paprika. Csillapíthatatlan csuklásroham vett rám, a torkom lángot lövellt, a szememből mint egy dupla Niagara zuhogott a könny. Csak egy rendkívül komplex kezelés nyújtott végül enyhülést — ilyen bruális paprikát nem tudom, mikor láttam utoljára.

Múlt héten részt vettem Chripstopher Prücsök keresztelőjén, ahol a családi fotós szerepét tölthettem be. Amikor utoljára jártam ebben a templomban, a húgom esküvőjén, valahogy nem tűnt fel, hogy ennyire jók a fénybeli adottságok, de most egészen magamon kívül voltam a gyönyörűségtől, annyira csodálatosan hangulatosak voltak a feltételek.

Sebi keresztelő 054

Keresztelő után elmentünk bográcsolni meg ünnepelni, CP többek között dobot is kapott, amit megszakítás nélkül 28, kisebb megszakításokkal 72 percig volt képes nyúzni. A gulyásleves egészen remekül sikerült, mondjuk másra nem is számítottam, hiszen ha úgy adódik, édesapám, a gasztronómiai főkonzultáns otthon, a gáztűzhely felett is bográcsban főz.

Iszonyú nyögvenyelős hetünk volt Lizzel, dőltünk jobbra-balra, pedig csupa olyan feladat jött, amit máskor szeretni szoktam. Most mégse ízlett a meló egy kicsit se, valahogy lenyomtam, azt utánam a fáklyásmenet. Csütörtökre beszerveztem édesanyámat egy kiállíásra, ami csak jövő hét kedden nyílik meg, szóval helyette inkább kávézgattunk meg törökéttermeztünk; Kathyvel megnéztük még egyszer a Mesterdetektívet, amit egy ezresért sikerült előtúrni egy kupac aljáról a Media Marktban; amúgy éjszakázni is csak egyszer volt hangulatom, általában éjfél előtt bedőltem az ágyba, ami nálam soha nem a fene nagy jókedv jele.

Holnap viszont ismét vendégség lesz nálunk, ezt legalább várom, noha némi készülést még mindkettőnk részéről megkövetel a dolog.

Ezt leszámítva némi kis fénysugarat még a péntek-szombati gyerekezés hozott az életembe; hatalmasakat kacagtam azon, milyen jópofa kis kölök az unokaöcsém (aki egyelőre csak döbbent bámulással képes reagálni a Trychydts-féle röhögésre), illetve az unokatesóm gyerekeit is elszórakoztattam. Megnyertem van ezer környi Csendkirályt, búcsúzóul meg mindenki felpróbálhatta a munkábajárós zakómat. A kettő között vicceket kellett mesélnem, amit elég innovatívan úgy költöttem át, hogy a jelenlevők legyenek a főszereplők.

A Nagy Őszi Preneztáció

Trychydts | | | 2009., szeptember 18., 21:03 | | |

Hajnalban keltem, örömmel nyugtáztam, hogy az Univerzum tényleg mindent megtesz azért, hogy kiteljesedhessen az őszi életérzésem, hiszen lám, igazi, Ősz Classic típusú köd van odakint.Mi több, köd volt akkor is, amikor elindultam, jó háromnegyed órával a szokott idő előtt, hogy még eleget tehessek M kéréseinek a Nagy Prezentációval kapcsolatban, amire sajnos vagy szerencsére, de mindenesetre sor került.

Felsővezetőknek, pláne, ha energikusak és intelligensek, szar. Ők megtehetik, hogy tesznek a protokollra; megtehetik, hogy középvezetőket kérnek számon, miközben te prezentálsz; és ha vitatkozni akarsz velük, akkor ugyebár egy felsővezetővel vitatkozol, aki öregebb, tapasztaltabb és okosabb nálad, ráadásul ő dönt a fizetésedről és az alkalmazásodról is. Most arról nem is beszélve, hogy Lona Vé konkrétan az volt, aki felvett a céghez, de most nagyon utálta az egészet.

Mindegy, végül a körülményekhez képest jól jöttem ki a dologból: már az elmúlt hetekben is lehetett érezni, hogy van itt valami finom ellenállás, úgyhogy, ha néhány golyót el is kellett vinnem a hasamban, de úgy kábé meggyőztem őket, zöld lámpát kaptunk a folytatáshoz, néhányszor elismertettem vele, hogy csak félreértett, szóval, ha nem is volt egyértelmű diadalmenet több hetes pet-projektem ismertetése, de legalább lesöpörve nem lett az asztalról. Utána magunkra maradtunk a részlegvezetőkkel, akik megszórtak minket pár hasznos tanáccsal. A. is előadta, amit vele már leegyeztettem, szóval végső soron szárazon úsztam meg első saját kezedeményezésem ismertetését.

A délutánt mással akartam tölteni, de aztán megérkezett a telefonomra a kódolt üzenet, miszerint misszió van a láthatáron. Be kell szereznem

  • 1 db A/2-es rajztáblát;
  • 4 db A/2-es lapot;
  • 2 db H-s ceruzát;
  • 2 db B-s ceruzát.

Ami nem tűnik nehéz feladatnak, tekintettel arra, hogy a város tele van szórva papírboltokkal és művészellátókkal. Csakhogy van, ahol A/2-es méret eleve nincs; ahol van, ott nincs tábla, és nem akarok csak papírral a kezemben bűvészkedni; ahol van tábla, ott letarolták a készleteket, és nincs papír meg kemény ceruza; a következő hely meg egyenesen akkor zárt, amikor a kódolt üzenetet megkaptam a város másik sarkában.

Mindegy, így is egy igazi, dörzsölt fixernek érzem magam, amikor hazaérek az áruval, és még az sem veszi el a kedvemet, amikor észreveszem, hogy a fa rajztábla hatalmas fűrészporfoltot hagyott a nadrágomon.

“Rossz ez mer’ ősz van…”

Trychydts | | | 2009., szeptember 17., 9:17 | | |

Aztt hiszem, most nincs igaza Kern Andrásnak: nagyon jól van ez így. Rossz idő van, sötét és hűvös, ilyenkor semmi gond nincs azzal, hogy az ember némi reggeli botorkálás után egy irodában találja magát, ahol aztán elszöszmörög fél ötig vagy egy kicsit tovább. Nyáron vagy tavasszal sokkal nehezebb dolgozni, mint ilyenkor.

Idén annyira ráerősítek erre, és nem is tudom, mióta, de dolgozni fogok ünnepek előtt meg között decemberben. Eddig rendszerint féktelen családi programozással tölöttem a karácsony és a Szilveszter közötti időket. Tavaly már ez elég necces volt, lévén az osztályunkon az egyetlen, aki már szeptemberben lestoppolta a szabadságát, de persze mindenki ugyanakkor akart elmenni. Idén valahogy úgy látom, kellően buddhista hangulatban leszek ahhoz, hogy ne legyen bajom azzal, ha karácsonyozás után be kell majd kocognom az irodába.Amúgy az a fő trükk, hogy ha az ember eljut odáig, hogy ebbe is belegondoljon, akkor rájön, hogy 27-én dolgozni az egy fél szabadsággal egyenértékű. Határidős melók nyilván nincsenek, a cég háromnegyed része és a főnökök száz százaléka szabin van; majd főzök magamnak finom teát, viszek magamnak valami karácsonyi kaját, netán rendelek egy pizzát, és elleszek szépen magamban.

A holnapi nagy prezentációm valószínűleg elmarad. Most már majdhogynem remélem is, hogy így lesz, mert M. végül csak SOS-tempóban tudta megszervezni, és nem bántam volna, ha egy kicsit több időnk van erre felkészülni. Utoljára azt hiszem, Filozófiatörténet II. szigorlat előtt éreztem így magam: végül is fel voltam készülve, tudtam, hogy az eredményeket nem lehet máshogy learatni, de azért mégis merő para voltam, és nem bántam volna, ha leáll az idő.

Beleástam magam az új világítástechnika-könyvembe. Beauty-t akarok fotózni.

Javarészt könyvek

Trychydts | | | 2009., szeptember 15., 21:56 | | | Kategóriák:

Újranéztük a Született Gyilkosokat. Pontosabban csak én néztem újra, Kathy most látta először. Úgy látszik, a kilencvenes évek közepén, amikor először láttam, még nem voltam eléggé felnőtt hozzá — egy csomó szürreális motívumra, amit most különösen jól értettem és élveztem, egyáltalán nem emlékeztem.

Érdekes volt azt is látni, mennyire másképpen ábrázolja ez a film az erőszakot, mint egy csomó másik film, amit azóta láttam, és ugyancsak ez a központi motívuma. A Kill Bill pl. ugyancsak nagyon véres, de ott nem az átlagember, hanem a ténylegesen erőszakra született emberek szemszögéből mutatja a gyilkosságokat, és egy egészen újfajta etikát is bevezet a témába.

A Becstelen Brigantykat pedig sorozatban nézzük, illetve azóta már a forgatókönyvet is elolvastam. Abszolút javaslom mindenkinek, akinek tetszett, hogy vegye meg, szerintem hatalmas ötlet volt kiadni, egy-két helyen egész jól kikerekíti a történetet.

Balázs inspirációjára elolvastam Asimov 1941-es Nightfall című novelláját, utána a belőle kvázi ötven évvel később kikerekített regényt is. Amíg a novella egy egészen megfelelő sci-fi volt, ha nem is egy földrengető zsenialitás, de mégis érdemes problémafelvetéssel, megfelelően fesztes cselekménnyel és drámai fordulatokkal, addig a regény összességében véve mégiscsak egy rakás kommersz szar. Masszív vallásellenesség, antipatikus, hataloméhes karakterek, a társadalom mélységes megvetése, gyomorforgató elitizmussal párosítva. Ami igazán jó benne, az az,amiben Asimov tényleg nagyon jó: számunkra természetellenes körülményeket természetessé, a természeteseket természetellenessé tenni, és ütköztetni egymással ezeket az állapotokat. Ezért van, hogy a Mezítelen nap még mindig a kedvenc regényeim között van, akármennyire is egyre kritikusabb leszek Asimovval szemben, ahogy öregszem.

A legutóbbi stúdiófotós projektemről ma kábé kiderült, hogy gallyra ment. Tulajdonképpen épp a legjobbkor, éppen most kezdtem beleásni magam az új világítástechnika könyvbe, amit vettem; szerintem rendezek még egy pót-fotózást szeptemberben, és akkor lesz mit a nyilvánosság elé lapátolnom. Szombaton pedig egy keresztelőn kell majd teljesítenünk Kathyvel, konkrétan Christopher Prücsök nagy eseménye lesz majd — a múltkori esküvővel együtt már semmiképpen sem mondhatom, hogy a szeptembert kreatív felemtől elzárva tölöttem volna.

Kismajom

kzt | | | 2009., szeptember 12., 22:24 | | |

Hú, hát ez az egyperces élménybeszámolós style itt nagyon megtetszett nekem, úgyhogy most szemrebbenés nélkül lemajmolom, ugyanis én kvázi azért nem írok, mert túl sok minden történt körülöttem az elmúlt időszakban.

Munka

Komplikált.

Állóvíz

A fentiekből kifolyólag több állóvíz is van. Ilyenek a legutóbbi projektek kidolgozása, mint pl fotófeldolgozás. Valamint a lépés hogy közelebb kerüljek a volánhoz… jelenleg stagnáló fázisban van, remélem nem sokáig.

Mozgóvíz

Hirtelen felindultságból egyik percről a másikra azon kaptam magam, hogy osztályfőnököm van, évnyitón ülök az iskolapadban, és épp a diákigazolvány igénylő formanyomtatványt nyomják a kezemben, és a tűzvédelmi tájékoztatót kaparom alá, amikor konstatálom a legmegdöbbentőbb tényt, hogy a padtársam nem változott. Ő megint csak Neridna, akár negyedik gimiben. Az a Neridna akivel nagyon-nagyon jóban voltam, és akivel pár éve már nem tartottuk a kapcsolatot. Azért ez úgy látszik mindkettőnknek kimaradt mert derekasan megörültünk egymásnak. Ja, hogy mit tanulok? Hát őőő… azt amit mindig is szerettem volna: grafikát.

Bingó

Nem volt még film, amit háromszor néztem volna meg moziban. Olyan film meg pláne nem volt, amit negyedszerre terveztem volna megnézni a moziban. Drága Tarantino, köszönöm hogy kipattant agyadból ez a remekmű, amihez hasonlóval oly régóta nem találkoztam! Egészen vesébe markolóan humorosnak, és remeknek találom a Becstelen brigantykat. Minél többször nézem meg, annál jobban élvezem. Láttam-e már ehhez hasonló filmet? Ezt most nemigen tudom feleleveníteni…

Anya főztje…

Az anya főztje mindig az marad. Anya nem tud olyat főzni, ami nem finom. Még akkor is finom, ha azt állítja hogy egészen olyan mint a pörkölt, csak épp teljesen más. Az íz perfektális. Most kár is szerénykednem, mert be kell vallanom hogy elég jól főzök. Legalábbis ha megálmodok egy ízt, azt azért elég pontosan megalkotom. Talán az egyetlen gyenge pontom az hogy a sóval kicsit bőkezűen bánok… dehát van a mondás a sóról, meg a szerelmes szakácsról… szóval azt anyától tanultam, hogy nincs recept, amit betartanék. Mindig azt rakom az adott ételbe amiről úgy érzem hogy odavaló, és mindig annyit rakok bele, amiről úgy érzem épp elég…

Balaton, nyár…

A nyár az mindig egy gyenge pontja volt az évemnek. Az elmúlt években kifejezetten utáltam. Ez az idei viszont valami egészen elképesztően zseniálisra sikeredett. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszott az is hogy meglepően sűrűn jártunk nyaralni. Leginkább a Balatonra. Éppen hogy jött ki: volt hogy csak strandoltunk, volt hogy vitorláztunk, de még egy utolsó látogatás is belecsusszant így búcsúzóul egy esküvő kapcsán, ahova ugyanis fotósként lettünk odarendelve. Try-vel kitaláltuk hogy előbb leautózunk, és majd elszórakoztatjuk magunkat a parton. Azért rendesen meglepett, amikor minden várakozásunkat felülmúlóan egy kis bolyongás után egy ingyenes – egészen tetszetős – strandon találtuk magunkat. Főleg azok után, hogy pár hónappal ezelőtt fejenként ezer forintot adtunk ki egy siófoki strandolásért, hogy valami turista centrikus helyen atomra csalódjuk magunkat. Szóval ez így kellemes meglepetésként ért minket. Úgyhogy még elbúcsúzhattam a Balatontól, amit garantáltan gyakrabban látogatunk majd, és elkattintottam életem egyik legjobban sikerült esküvői fotózását – képfeldolgozás folyamatban, töménytelen mennyiségű giccs garantált.

Az élet zajlik akkor is, ha nem írunk róla

Trychydts | | | 2009., szeptember 12., 21:06 | | |

Noha mostanában kevesebbet  írok blogot, azt azért nem lehetne mondani, hogy csak létezek bele a nagy büdös nihilbe. Fotózgatok, fotóskönyveket olvasgatok, sőt, mostanában a töménytelen újság mellett irodalmat is olvastam bőven. Szerepjátékot hegesztek (a hegesztések egy része már most, mindenféle további macera nélkül publikus), amire mostanában egészen sok időm van. Minél nagyobb csőd az éppen aktuális játék, én annál jobban előre tudok dolgozni — nagyobb önkritikát azt hiszem, nem is gyakorolhatnék magamon, mint hogy elárulom, hogy már most rengeteg játékülésre való anyag van kidolgozva. Szerencsére ebben a szerepjátékos reneszánszomban már mindent elektronikusan készítek el, így míg arról csak hozzávetőleges és homályos emlékképeim vannak, hogy a ’96-os nagy egyetemi játékokon mit játszottunk, a mostani meséimet akár évtizedek múlva is újra fogom tudni kreálni. Már ha lesz olyan őrült, aki egy szenilis vénemberrel akar majd szerepjátékozni.

“Ami középen össze van kötve, az nem elem.”

Mostanában elég sokat ebédelek együtt Balázzsal — számomra ez az egyik legkézzelfoghatóbb eredménye Balu és Zsófi esküvőjének, hiszen a legénybúcsún találkoztunk először elég hosszú idő után, és egy Baluval közös kollégájuk az esküvőnek köszönhetően szúrt ki a Kiwiben. Azóta voltunk együtt vitorlázni, mi több, szerepjátékozni is együtt szoktunk, úgyhogy bőven van miőrl beszélgetnünk. Arra azért külön büszke vagyok, hogy pénteken mégis sikerült inkább filozófiáról dumálnunk, na meg arról, hogyan kerül az áram a konnektorba meg az elembe.

“Okay. Who’s next?”

A héten zöldbabpucolás közben újranéztem a Predator 2-t. Az össes eddig látott, részben vagy egészben Predator-tematikájú film közül ez tetszik a leginkább, Danny Glover az egyik leghitelesebb keményfiú, aki valaha is lövöldözni kezdett a filmvásznon, a világ maga pedig az, amelyik a legtökéletesebben illeszkedik az egész Predator-tematikához. Most, hogy ráértem ezen filózni, miközben gyerekkorom óta használt zöld nyelű kiskésemmel a nyers babokat vagdaltam, rájöttem, mennyi egészen komoly kérdés felvetődik benne; nekem persze nyilván az etikai elemek a legjobbak, de például figyelemreméltó az is, mennyire más az emberiség-űrlény viszony a Predatorban, mint az Alienben.

“Én hangulatember vagyok — ha eszembe jut valami, akkor az elkezdem csinálni, aztán, ha kiderül, hogy hülyeség, akkor még mindig jobban érzem magam, mintha nem csináltam volna semmit.”

Melóhelyen egész furán alakulnak a dolgok — júliusban volt az egyéves évfordulóm, noha a munkaköröm meg a leírása még mindig tökugyanaz, mégis egészen más dolgokkal foglalkozom, mint akkoriban, és ezek a különbségek napról-napra nőnek. Úgyhogy kifejezetten romantikus érzés volt megírni egy teljesen oldschool-típusú sajtóközleményt. Liz mostanában az elhavazott periódusainak egyikét éli, tulajdonképpen szívesen segítenék is neki, ha egyáltalán hozzá tudnék szagolni az ő szakterületéhez.

A melóhelyi kalandok egyik legérdekesebb eleme egy Emzsú besistergése a mindennapjaimba. Liz elég nehezen érti ezt meg, de én kifejezetten szeretek ilyen emberekkel együtt dolgozni — végül is halál unalmas lenne, ha mindig csak a levajazott játékszabályok mentén mozognánk, ha mindig minden gátlásunk működne, ha nem lennének olyanok, akik be merik vállalni az önbizalmukat egészen hajmeresztő helyzetekben is. Én egészen élvezem a velük való együttműködést; kifejezetten stimulál agyilag, hogy egy kicsit ki lehet lépni a didaktika falai mögül, és komoly kihívás egyensúlyba hozni őket részint a kevésbé türelmes kollégákkal, részint magával a valósággal.

Pénteken is részt vettem egy Emzsú által kordinált megbeszélésen — jó előre feltettem a laza arcomat, amire szükségem is volt. Így nem hogy nem égtem koksszá, de még arról is tudtam gondoskodni, hogy jól érezzem magam.Már régen rájöttem, hogy ezen típus mellett a túlélés egyetlen záloga a mérhetetlen udvariasság mellett gyakorolt tökéletes őszinteség. Egyszerűen nem lehet elkezdni torzítani, udvariaskodni vagy gálánsan füllenteni, mivel az égvilágon mindent biztatásnak vesznek — és már a biztatásnak is értelmezhető elutasítástól is akkorákat villantanak, mint egy termonukleáris szuperbomba. Ugyanakkor például egy ilyen értekezleten egyszerűen lehtetlen elfáradni, nincsenek szundikálós részek, csak brainstorming van non-stop. Apróság (számukra :) ), hogy a világ problémáinak egy kisebb részét lehet brainstorminggal kezelni.

“– Mi a büdös franc az a lila szarláda odakint — kérdezte Szerda köszönésképpen.

— Hát — mondta Árnyék –, te elvitted a fehér szarládámat.”

Ma kocsit takarítottam. Elég sokat használjuk Kathyék ősöreg, pár millió kilométer megjárt Suzukiját, hát arra gondoltam, hogy akkor illendő nekem is kivennem a részem az élvezeti érték fenntartásából. Úgyhogy kiporszívóztam belőle kb. harminc kiló szőrt is homokot, ahol felgyűlt, onnan lepucoltam a mindenféle fura színű és állagú ragacsokat, lesuvickoltam a műszerfalat, lesúroltam a gumiszőnyegeket (és konstatáltam, hogy az egyik hiányzik), lemostam egy pénzbedobálós mosóban, ablaktörlőt cseréltem, és vettem bele “new car” illatú illatosítót. Remélem, meghálálja majd a gondoskodást, illetve hogy Philengyék sem lesznek túl zabosak — az illatosítóról ugyanis elfelejetettem értesíteni őket. A délután legnagyobb részét így egy benzinkúton töltöttem, Kern Andrást hallgatva, és érdekes módon elég sok lelki békét összegyűjtve.

“Olyan, mint a pörkölt, csak paprika helyett curry van benne, hús helyett meg mindenféle tengeri herkentyűk.”

Hogy mitől “olyan” mégis Kathy édesanyjának főztje, mint a pörkölt, azt nem tudom, de rizzsel összekeverve nagyon is finom volt. Hal is volt, ami remélem, nem dönti majd romba holnapi terveimet, mivel én is sült hallal készültem — igaz, én nem fagyasztottat vettem, hanem frisset a kikötőben, és a sütés során is több tejterméket fogok alkalmazni.

“A TITKOS teáskanna”

Nekünk árverésen nem egy, hanem egyenesen két titkos teáskannát sikerült összegyűjtenünk — zománcozottak, a piros egy liter, a kék két és fél (mostantól akárhány vendég kérhet teát) és csak úgy süt belőlük a retróság. Az egyik pont olyan, mint amilyenből gyerekkoromban ittuk a teát, csak éppen méretarányosan kisebb; a kék pedig egy kicsit a zsírosbödönre emlékeztet. Gyorsan csekkoltam, akár zsírosbödönt is vehetnénk — apróbb szépséghiba, hogy rendszerint egyáltalán nem tartunk otthon zsírt. Kíváncsi lennék, hogy ez a “használj telítetlen zsírsavakat”-dogma mennyiben nyugszik ténylegesen valós alapokon. Mert színtisztán főzéstechnikai szempontból a zsír ezerszer kellemesebb szubsztancia lenne, mint az olaj.

Lapátolás over

Trychydts | | | 2009., szeptember 02., 11:19 | | |

Jelentem, befejeztem a lapátolást. Minden, a nyáron készült fotós projektünk megtekinthető a Lectus Photo-n. Ezúton is köszi mindenkinek az ötleteket, az érdeklődést és az együttműködést.

Holnapután pedig megint stúdiófotózás, amit már kezdek várni.

| | |