Már el is felejtettem milyen a Balaton. 2005-ben voltam utoljára ott, de kisebb koromban ugyan nem sokszor, de családilag, vagy táborral nyaralgattam is a tóparton. Az emlékeim viszont ezekről a nyaralásokról mindig egy volt: hogy fantasztikusan éreztem magam. A strand, a víz, a hangulat, a látvány. Imádtam!

Aztán most legnagyobb meglepetésemre Try ajánlotta nyaralási célzattal Balatont, persze én azonnal ráharaptam. Balaton jó! És valóban! Nem sok minden változott. Az az isteni bizsergő érzés, amit kivált belőlem a parti hangulat, nem lehet letörölni a mosolyt a képemről. A nyaralás egy gigantikus lazítás volt, amolyan igazi relaxálós formában, kisebb izgalmakkal. De benne volt minden aminek lennie kellett: napozás, úszás, mókázás, lángos-goffri-minifánk, töménytelen mennyiségű jégkása, egészen remek szállás, hajóút, sétálgatás… szóval már szerdán sóhajtoztunk a pénteki hazamenetel miatt, csütörtökön még nagyobbakat, pénteken pedig kijelentettük hogy még szívesen maradtunk volna mindketten, de akkor kaptam egy enyhe napszúrást, és hívott a kötelesség is minket, hogy meginterjúvoljuk a sümegi várkapitányt. Végül elhatároztunk, hogy még nyáron – ha rövidebb időre is, de – feltétlenül visszanézünk.

Pár nappal később már jön is az ajánlat GeeBee-től, aki vitorlázni invitál bennünket. Ezek után kétségtelen hogy lelkesen bólogatni tudunk csak rá, és én már most várom…

A balatoni nyaralás legújabb tanulsága: nem szeretem a nagyon divatos sajtos-tejfölös lángost, viszont a sima sós-fokhagymásért élek halok. Apropó lángos… remélem még ehhez Try is fűz majd valamit :).

A bejegyzés trackback címe:
http://walled.trychydts.hu/index.php/2009/07/meg-mindig-nem-tertem-magamhoz-teljesen/trackback/