Túl a vércukros histórián munka után bátran csatlakoztam a délutáni Gödre utazó csapathoz esküvői fotózós terepszemlére. Ugyan eleinte még arról van szó, hogy valószínűleg késni fogok, mégis én vagyok az aki elsőként odaér, és Try az aki késik. Szépen megvárjuk, aztán iszogatunk egyet. Ki is szúrok egy tetszetős Smoothies lelő helyet a nyugatinál, de nagy csalódás. Nálam minden Smoothiesnak a londoni King’s Cross pályaudvar Smootiesa a mércéje. Ha olyan, mint amilyen az volt, akkor jó, ha nem olyan akkor rossz. Azóta kétszer ittam itt Magyarországon. Egyszer vasárnap, amikor Chloéval beültünk a Coffeeshop Companyba inni valamit, hogy túltegyük magunkat az Aréna Plázában ért sokkon miszerint az üzletek vasárnap este hétkor zárnak. Aztán nyolckor a CC-ből is kidobtak minket, mentünk hát a Tescoba vigasztalódni. Na a CC-ben sikerült elfogyasztanom egy King’s Cross színvonalú mangós Smooties-t. Joghurtmentes, sok gyümölcs, sok jégkása… hát amit tegnap ittam a nyugatinál az ezzel az elmélettel köszönőviszonyban sem volt. Míg a King’s Crossiban választható opció hogy kérsz-e hozzá joghurtot, itt meg voltak rökönyödve azon, hogy kifejezetten nem kérek. A leányzó annyira megdöbbent, hogy megdöbbenésében két jó kanál joghurtot hozzá is kevert az italomhoz. Pechére kezdhette is előröl. Aztán úgy tűnik itt a választható opció a jég volt, mert megkérdezte kérek-e jeget az áfonyás Smoothies-emhez. Hát mondtam hogy persze. Ám a végeredmény még így sem volt köszönőviszonyban az elképzeléseimmel. Egy közepes hideg (jégkásamentes) vizezett áfonyás-banános turmixot kaptam. A turmix pedig, ha nagyon szabadjára engedem a fantáziámat sem Smooties.

Aztán vonatra pattantunk, és Gödön körbe grasszáltuk a szóba jöhető helyeket. Még hadakoztunk egy sort az igénytelenül dzsindzsás, és az elegánsan bozótos vad környezet különbségein, végül megállapodtunk egy mindenkinek ideálisnak tetsző helyben. Aztán pihenésképpen megvacsoráztunk Baluék rezidenciájának mediterrán hangulatot idéző teraszán. Én meg szemérmetlenül sokat felfaltam az anyukája által készített házi meggyes illetve almás rétesből. A végén komolyan szégyelltem magam miatta, de be kell látni, nehéz volt abbahagyni.

Végül tettünk még egy kört Balu vezetésével a birtok zöldséges-gyümölcsös részlegén, ahol kiszúrtam azt a bizonyos nyári almafát, amiről Balu ugyan először próbált lebeszélni hogy savanyú az, nem fog ízleni. Ugyan nem tudta, hogy anno apukámnak is volt egy nem kicsi gyümölcsös-zöldséges kertje, úgyhogy igencsak jól ismertem ezt az almafát, és igencsak szerettem is. Hát Balu szedett nekem egyet, én meg utána áradoztam egy jól arról hogy milyen finom (egyébként állati illatos alma). Végül sikerült addig áradoznom, amíg el nem tökélték, hogyha így ízlik akkor vigyek haza. Sokat. Ugyan próbáltam tiltakozni hogy vinnék én, de soha nem fog elfogyni, mert csak ketten vagyunk, amik jöttek a jobbnál jobb felhasználási javaslatok, miközben egyre telt almával a nekem szánt szatyor. Végül az almalekvárfőzésnél tettük le a voksunkat. Balu anyukája ellátott mindenféle jó tanáccsal, én pedig elég önbizalmat szereztem ahhoz, hogy bele merjek vágni a lekvárfőzésbe. Még kaptam egy zacskó tartósítószert is, így semmi akadálya annak, hogy ma este neki essek az illatozó almahalmoknak, hogy lekvárrá konvertáljam őket. Hogy mi lesz belőle, azt majd meglátjuk. Lekvárkészítésre még sosem válallkoztam.

Később Balu megkóstoltatta velem a fekete ribizlit, mire én azt találtam mondani hogy ez hasonlít az általunk egykoron termesztett fekete egresre, mire néztek rám mint rozi a moziban. Gyorsan elmondtam még két szinonimát az egresre, hátha ezt nem értették, de nem ez volt a probléma… Ekkor bizonygatni kezdtem, hogy igenis van olyan hogy fekete egres. Hát most jól utána is néztem, és már értem mért hasonlítottam a fekete ribizlire, mert amire én gondoltam nem más mint a josta (Ribes nigrolaria), ami pedig nem más mint a fekete ribizli és az egres keresztezése. Na erre varjatok gombot!

Apropó erről jut eszembe… Zsó… nos, hazafelé Zsó is velünk tartott vissza Pestre a vonaton. Valahogy a tetoválások kerültek szóba, aztán kiderült hogy nekem is van. Kicsit elmerengtünk azon hogy az emberek hol hordják a csípőjüket, ugyanis nekem meggyőződésem volt hogy a tetoválásom a csípőmön van, Try viszont állította hogy az nem a csípőm. Úgyhogy felhúztam a pólóm, és kikandikált a tetoválásom. Zsó vad találgatásba kezdett az állat faji meghatározását illetően:

– Egy szeme van? Ez egy farkas?

Kicsit feljebb húzom a pólóm, mire folytatja:

– Ja, két szeme van! Akkor ez egy macska!

Szóval a biológus tartolt: ha egy állatnak egy szeme van akkor farkas, ha két szeme van akkor macska. Ezt utána már kimagyarázni sem lehetett… :)