Nyelvvizsga

Trychydts | | | 2009., június 08., 13:10 | | |

A szombati nyelvvizsga volt életem legröhejesebb vizsgája.

Először is: mérhetetlenül untam. Egyszerűen valahogy nem volt kedvem az egészhez. Meleg is volt, sokan is voltunk, a hely is szűk volt, szívesebben raktam volna félre az egészet, és mentem volna haza.

Volt nálam kb. 10-15 kiló szótár is; ehhez képest négy vagy öt szót kerestem ki összesen, az egyik a „sapka” angol megfelelője volt, mert akárhogy is gondolkodtam, nem akart beugrani. A többi az ment magától, a fordítás is viszonylag könnyűnek tűnt, a fogalmazásról sem gondolnám, hogy nehézséget jelentett volna. (Írásbeli vizsgával kapcsolatban az ember ne nyilatkozzon túl határozottan, ezt már megtanultam a gimnáziumban.) Az egyetlen girnyósággal a szövegértésben kellett szembesülnöm. A cikk ugyanis stressz és terhesség kapcsolatáról szólt, és mi volt a második kérdés? „Az egyes elméletek szerint milyen hatással van a stressz a terhes nőre, illetve a magzatra?” Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, révén, hogy az egész cikk erről szólt, ezért inkább megnéztem, hogy mire kíváncsiak a többi kérdésben, és amire másutt nem voltak kíváncsiak, azt beírtam ide.

Mindenesetre tizenegykor végeztem, a vizsga meg 13:45-ig volt meghirdetve, szóval sikerült a szokásos munkatempót hoznom. (Aki azt gondolja, hogy hajlandó leszek kézzel piszkozatot is írni, hát az nagyon téved. Már az érettségin sem voltam hajlandó piszkozatot írni.)

Megvoltak a szokásos furcsaságok is. A matrica-ragasztgatások, beadások, kitöltések bonyolult folyamatát persze megint nem sikerült mindenkinek abszolválnia, és volt egy csávó, aki a leghalálosabb nyugalomban írta a tesztjét tíz perccel tovább a megengedettnél, arra hivatkozva, hogy a terem falán levő óra nem jár jól. Mindeközben persze hallgatnom kellett a vitáját is a vizsgabiztossal, miközben inkább dolgoztam volna. Már nem azért, de ezért már az egyetemen is kirúgás járt, itt meg csak némi morgolódás az illető úriembe pofátlanságáról.

A pénteki szóbeli persze még hátra van, de attól egy fokkal kevésbé félek. Ha másért nem, hát azért, mert legalább bizonyos részeredményeim lesznek már pénteken, nem kell heteket várnom, hogy megtudjam, mennyire álltam a helyzet magaslatán.