Itt ülök az ágyon Londonban, jéghideg dobozos cidert iszom a konyhai frizsiderből, és a laptopomon gépelek. Többek között azon gondolkodom, hogy kvázi olyan ez a nyaralás a bristoliakhoz képet, mintha egy másik országba jöttem volna. Nem tizenkét lakásos dormitoryban lakom, egy régi, hatalmas, tölgyvála kirakott lépcsőházas házban, hanem egy saját szobában egy kis sorházból kialakított bead and breakfast-ben. A szobában saját hűtő is van — olyan luxus ez, amit elképzelni is nehezen tudhattam volna a Bristol Backpackersben, ahol örülhettem, ha egy kosarat be tudtam szuszakolni a közös konyha egyik magasabb polcára. Wifi is van a házban, én meg netbookkal jöttem, nem a ház mini-internet kávézójában kell hozzáférést vásárolnom magamnak. A jelszó a hűtőre van ragasztva. Van ezen kívül bérletem is; Bristolban gyalog jártam, itt ez elképzelhetetlen lenne. Ugyanakkor nagyon bejön nekem ez a tube-feeling, gyors és halk, beszélgetni is simán lehet. És aztán ott vannak a londoniak: ami nagyon megragadó bennük, az a végtelen sokszínűség. Eddig nem hiszem hogy volt két ember, aki ugyanúgy lett volna öltözve; mintha mindenki menne a feje után, ami az öltözködést illeti.

Hasonlóság viszont, hogy itt is az A-Z sorozatból vettem térképet, ha már egyszer a bristoli verzió annyira bevált.

Három harminckor pattantunk ki az ágyból, azt nem mondhatnám, hogy különösebben frissen és fitten, de azért mégis: innentől kezdve azonban szemtelenül friss és fitt emberek vettek minket körül, kezdve a taxisofőrtől, a check-ines hölgyön át egészen az utaskísérőkig. Persze ettünk is a repülőn, ez a repülős csomagolt kaja-evés számomra egyfajta rituálé, ezúttal Kathy is csatlakozott hozzám, egy leves erejéig. Vicces is volt, mert egy ideig azt hitte, hogy az én levesem, az az ő levese tulajdonképpen, míg én azt hittem, hogy csak nekem van levesem, de aztán lett mindkettőnknek. Kicsit olyan volt, mint valamilyen húsos ramen.

Amin túl vagyunk: Kathy megnézte az itthon kinézett boltját és nem tetszett neki, én találtam egy kis boltot, ahol megoldottam a basic kaja- és cider-problémáinkat, illetve egy másik helyen az áramproblémáinkat is, mert otthon nem kaptunk földelt adaptert a tükörvilági áramhoz. Most van ilyenünk és nagyon élvezzük, bár némi logisztikát azért igényel majd a dolog, picit kell majd zsonglőrködni a laptopok és a töltendő dolgok között, de azt hiszem, megoldjuk majd. Egyelőre örülök annak, hogy minden kábelt, amire szükségem lesz, elhoztam.

Még a Body Shopba is benéztünk, illetve ebédeltünk egy gyorsat a Subwayben. (A jövőben azért angolabb helyeken szeretnék étkezni.)

Na lassan megyünk vissza a városba, remélem, ezúttal nem úgy jövünk haza, hogy ezer kiló lesz a vállamon.