Úgy gondolom épp megért az idő egy kis szomszéd körképre. Mára már a békés éldegélésnek kedves kis Barrytowni lakásunkban nyoma sincs. Szemünk alatt hatalmas táskák úsznak, mi pedig a kialvatlanság vermében heverünk egy kis nyugalom után áhítozva. Pedig a nyugalom néha csak egy kar… akarom mondani egy szónyújtásnyira van.

Tulajdonképpen szeretünk mi megértőek és toleránsak lenni, de néha ez csak állandóan gyülemlő feszültséghez vezet. Elvégre az ember mindig azt mondja magában: szomszédok… nekik is joguk van az életükhöz, miért barmoljak bele?! Aztán amikor ők már szétbarmolták a miénk akkor szólunk. Ők ránkcsodálkoznak, igazat adnak és minden egycsapásra megváltozik. A táskák elmúlnak, a viharfelhők szerte oszlanak. Oh, happy day!

Szóval az egész valahol vasárnap csúcsosodott ki amikor is hajnali ötkor kutyavonyításra ébredtünk, éjfélkor pedig arra hogy a szomszéd tinédzser horda épp az aktuális discópartyra alapoz nem máshol mint a lépcsőházban. Ott ugyanis lehet cigizni. Az erkély meg olyan pórias dolog. Sőt ott még az idő sem mindig jó. A cigit még elnézzük, mert empatikusak vagyunk. De azt már nem bírom idegekkel, amikor ötödszörre ébredek fel a kacér lányok visítós kacarászására, meg az egy szem fiú nyerítésére. Bemegyek a fürdőbe, és tűrök. Iszom egy pohár vizet és tűrök. Aztán a lépcsőház felől egy kósza mobiltelefonból bukik elő valami ótvaros popsláger, a fejemben meg egy mutató épp kiakadni készül. Húzom a nadrágot, és kimegyek. Negédes hangon kérem meg őket, hogy fogják vissza magukat már ha meg nem zavarom a bulit, mert rohadtul és marhára aludnék, ha nem ébrednék fel percenként az ő kis hepajukra. Megértően bólogatnak, hogy persze persze csöndesebbek lesznek. Aztán persze valóban meg nem. Én itt már semmit nem tehetek. Bevetem a nehéztüzérséget, Try kimegy. Kábé ugyanazt mondja el mint én az imént, csak valami 10 órát meg jogszabály is említ, mindezt nagyságrendekkel férfiasabb hangon mint én az előbb. Mit tegyek? Kicsi vagyok, Try meg nagy. A nagyoké a hatalom. Probléma kipipálva, megoldva… a csorda az utcán nyerít tovább.

Hamarosan legkedvesebb szomszédomról is szót ejtek, de előbb berszéljünk az alattunk lakó vénasszonyokról… akik sanyarú savanyúságukban már elfelejtették milyen is kedvesnek lenni. Azonban szeretnek cseszegetni bennünket olyan dolgokért, amikért nem hogy mi nem, hanem max. a ház faláról omladozó vakolat tehet. Ilyenkor az ember megértően bólogat, és próbál kedves maradni. Egy bizonyos szintig. Aztán eljön az ellentámadás pillanata, amikor hatodszor ébredünk hajnali ötkor vad kutyavonyításra. Try befenyíti öregasszonyt, hogy vagy magával viszi hajnali gyalogtúrájára a kutyáját, vagy hamarosan nem lesz kit magával vinnie. A kutya soha többet nem vonyít. Mindaddig amíg el nem jön azaz ominózus vasárnap hajnal. Ismét a vonyítás. Egy ideig pislogunk egymásra végül Try lemegy. Öreglány immáron remegő térdekkel nyit ajtót, mellette pislog ártatlanul a kis tacskókeverék. Ők bizony most nem hibásak. Ez egy új lakó. Egy új lakó új szőrrel, új farkakkal, négy lábon és mind közül a legrosszabb vonyítva. Az új kismocsok azonban ravaszabb is jóval, ugyanis úgy trükköz hogy azt sose tudjuk meg hol lakik. Vonyít, kimegyünk, gyorsan elhallgat. Várunk percekig, bejövünk, újból vonyítani kezd. Ennek még utána járunk.

Másik közvetlen szomszédunkban páviáncsorda uralkodik néhány törpenövésű gyermekfióka bőrébe bújva – mintegy megtévesztésképp. Ha éhesek bömbölnek, ha játszanak bömbölnek, ha sétálnak bömbölnek, ha esznek bömbölnek, ha levegőt vesznek bömbölnek, ha Márk ajtót szerel… na igen. Csak ebben az egy eseteben néznek elkerekedett nagy szemekkel nyikkantást sem adva. Én sajnos ezt csak hallomásból tudom, de félve hitelt adok Try szavának. Végülis eddig mindig bíztam benne. Mért pont ilyen fontos kérdésben verne át. Ezen az ügyön még dolgozni kell. Biztos tovább lehetne fejleszteni a módszert. Mondjuk karácsonyra festhetnék a szobáik falaira ajtót szerelő Tryket… ki tudja…

És végül had’ ejtsek néhány kedves szót egyik másik közvetlen szomszédunkról. Akire 3 év itt tartózkodásom alatt soha egy rossz szavam sem lehetett. Ő az álom szomszéd. Nem bömböl, nem vonyít, nem füstöl, nem nyerít… olyannyira hogy semennyire… valamennyien példát vehetnének róla!