Gondoltam, négy óra, az baromi sok mindenre elég, három felállást is megálmodtunk hát, aprólékos előkészítéssel, mi több, még egy hajvasalás erejéig én is beszáltam a kreatívosdiba. Aztán kiderült, hogy négy óra nem is olyan sok, és nem is csak azért, mert a főfényünk időnként hanyatt esett. Hanem azért, mert rengeteget kellett dolgozni egy-egy beálláson.

Most használtam először igazán aktívan azokat a dolgokat, amelyeket az új fotós könyveimből tanultam — még nem is sikerült minden száz százalékosan, mi több, megkockáztatom, hogy többet szerencsétlenkedtem, mint amikor csak érzésből nyomtam. Végül azért sikerült egy-két olyan képet összehoznom, amivel egészen meg voltam elégedve.

Mivel a négy óra kevésnek bizonyult, végül öt teljes órán keresztül fényképeztünk-sminkeltünk-állítgattunk; szerencsére kocsival voltunk, így az odatalálás sem volt olyan iszonyú vészes a sok cuccal, és haza is elég gyorsan hazaértünk, ami szerencsés fordulat volt, mert azt hiszem, mindhárman eléggé kipurcantunk. Még felugrottunk Chloéhoz, Kathy visszaadta neki az eredeti alakját, gyorsan átpörgettük a nyers képeket, aztán jöttünk haza. Én még reménykedtem benne, hogy aznap este összrántom az utómunkát, de ez elég hiú ábrándnak bizonyult.

Vasárnapra szépen kiteljesedett rajtam az alighanem még az angliai hűvösben összeszedett megfázás, így a nap felét lábadozással, a mások felét a képek igazgatásával töltöttem. Végül aztán délután már neki is láthattam a potom 700 megányi kép feltöltögetésének a Flickr-re; száz százalékig csak ma estére sikert mindent felrakni.

Közben leválogattam a legjobb képeket, és be is tettem őket egy-egy Flickr-es gyűjteménybe, amit a fenti képekre kattintva nézhettek meg. Ha minden jól megy, ott hamarosan Kathy képeit is megcsodálhatjátok majd. Kicsit radikálisabb utómunkás, mint én.