A kulturális nyomás fokozódik. Kérjük, zárja be a zsilipeket!

Trychydts | | | 2009., május 17., 20:44 | | |

Ami a legnagyobb kihívást jelenti számomra Londonban, az a kulturális nyomás a fejemben. Bár elég sok időt töltöttünk felkészüléssel, és a nyelvet is egészen magas szinten bírom, mégis van egy csomó minden, amit nem igazán értek, nem tudom, hogy működik, nem tudom, hogy lehetne rövidre zárni. Ráadásul a környezet is teljesen fura és idegen, mintha a Holdra utaztam volna. Bristolban valahogy sokkal hamarabb magamra találtam, pedig az idő sokkal nagyobb százalékát tölöttem az utcán van a Bristol Backpackers közös helyiségeiben. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne érezném fenomenálisan magam — ugyanakkor egy kicsit hamarabb lefáradok, ez tény.

Ma a Brittish Musem volt terítéken, amely ilyen szemopontból remek kikapcsolódás volt, hiszen a múzeumok a világ minden táján múzeumszerűek. Noha a belépés ingyenes, a kérésnek engedve azért donáltam három fontot az erre a célra kihelyezett, designos tárolóedénybe. Utána végignéztük — Kathy édesanyjával, ugyanis ő is csatlakozott hozzánk Cambridge-ből — az egyiptomi kiállítást, amit már otthon kinéztünk, és az asszír kiállítást, ami viszont egészen lenyűgözött, annyira, hogy vettem is egy kisebb könyvet az asszír paloták szobordíszítéséről. Eddig kábé annyit tudtam az asszír szoborművészetről, hogy Bátky János is asszír királyok árnyékában megy be az olvasóterembe a Pendragon legendában. Ehhez képest most nem győztem nézni, mennyire gyönyörű minden, ami ki volt állítva, különösképpen, hogy az asszír társadalmi élet középpontjában a falidíszek szerint más népek szekerekről történő lemészárlása és oroszlánok kutyás hajtókkal való összeterelése és lenyilazása állt. Ehhez képest gőzöm nincs, honnan vették azt a finom precizitást, amivel ezek a műalkotások készültek.

Közben két alkalommal is kávé/kajaszünetet tartottunk, kiadósat shoppingoltunk a múzeum ajándékboltjában, szóval vérbeli turista módjára viselkedtünk. Múzeumozás után beugrottunk egy fish and chipsre egy közeli pubban. Ez volt az első angol fish and chipsem az idén, ami egészen első osztályú volt, bár gravy helyett zöldborsópürét adtak hozzá. Sebaj, a gravy-szükségletemet ma pótlom a Tescóban vett gravys lepénnyel, ami odalenn sül a sütőben.

Tegnap este még elszökkentünk a Hyde Parkba egy kis esti kikapcsolódásra, utána kószáltunk egy sort Westminsterben, megnézve az egyik helyi egyetem épületeit (mint nem is olyan régi ex-egyetemistának, kissé csorgott a nyálam…), illetve pár nagykövetséget is. Egy csemegeboltban vettünk némi műanyag evőeszközt meg papírtányért, mert az itteni konyhahasználati szokások egy kissé konfúzak (kulturális nyomás, ugye).

Ma amúgy buszoztunk is, a hétvégén ugyanis lezártak mindenféle metróvonalakat mindenféle irányokba, így a Mile End elérése busszal volt a legegyszerűbb. Ehhez és a reggeli metrózáshoz a Philengyéktől örökölt osztriga-kártyát használtuk, szóval a mai napon még a napijegyet is megspóroltuk. Igaz, a buszon akkora lett a tömegnyomor, hogy végül inkább leszálltunk, és a Mile End Parkon keresztül mentünk haza. Besegítettünk egy kacsapárnak fészket építeni, utána az egyik sarkon annyira összekülönböztünk a fordulási irányban, hogy Kathynek lerepült a cipője.