Aláírom. Try kérdezi normális-e ez a fura viselkedésük a halaknak. Kénytelen vagyok azt válaszolni neki, hogy még soha nem láttam ilyet, de remélem ez nem annak az előjele, hogy hamarosan feldobják az uszonyt.
Az az érdekes dolog meg, amit az akvárium egyik sarkában produkáltak felettébb rekeszizompróbáló látvány volt. A halak szépen sorban – mintha a csúszdára várnának a játszótéren – beúsztak a sarokba, oda ahol a levegőztető is van, aztán hirtelen teljesen függőlegesen felfelé ficánkolva feldobatták magukat a levegőzető áramlatával. Aztán mentek vissza a sarokba hogy ismét feldobassák magukat.
Az viszont továbbra is megnyugtató látvány hogy nem tátognak feszülten, hogy egy kis levegőhöz jussanak, hanem boldogan ficánkolnak a levegőbuborékokkal teli medencéjükben csukott szájjal! Legalábbis ezt tették egészen tegnap estig, amikor is elkezdték ezt a „fenéklakók vagyunk” c. játékot, ami remélem nekik viccesebb mint nekem. Értetlenül álltam az akvárium előtt, és néztem a fenékre lapult mozdulatlan halakat. Eléggé sokkoló látvány volt, mivel általában nyüzsögnek összevissza, a fiúk kergetik a lányokat, viháncolnak, izegnek mozognak… most meg mint akik le vannak terrorizálva, csak lapulnak. Éjszaka már olyan szinten bosszantott a látvány, hogy Try példáját követve rájuk oltottam a lámpát.
Reggel felkelek, nézem őket. Úszkálnak, ha nem is csapnak akkora bulit mint szoktak, de legalább nem a legjobb fenéklakó címért versengenek épp. Ettől megnő az önbizalmam, és feloltom a lámpát. Erre mint akik megőrültek húznak a fenékre lapulni mozdulatlanul. Odahívom Try-t is. Nézi ő is. Kimegyek a fürdőbe, és mire visszajövök látom, hogy szivárognak felfelé a Xiphók. Hát tényleg nem tudom mi ütött beléjük. Remélem határos időd belül abba hagyják ezt a furaságot, különben kénytelen leszek komolyan aggódni kezdeni.
Étterem. Tegnapelőtt sikerült eljutnom arra a pontra, amikor kijelentem hogy mától teljesen egészében ignorálni fogom az éttermet a cappucinójával együtt ha kell. És ez így is lesz. Ha az étterem az egyetlen lehetőségem, inkább éhenhalok. Tehát mától vagy netpincér, vagy otthoni kaja. Ha cappucino kell akkor meg automata.
Ismét felmerészkedtem ugyanis, mert az étterem által küldött étlapon a menüben az egyik kedvenc kajám szerepelt. Felmegyek. Mondom egy adagot szeretnék belőle. Csak levessel kaphatom. Mondom de nekem nem kell a leves, kifizetem az egész összeget mintha menüt vennék csak valami tisztességes adagot adjon a másodikból, leves nélkül. Erre a csaj elment. Nem is jött vissza. Jött helyette a másik csaj. Neki is elmondom mit kérek. Azt mondja nem lehet. Mondom had’ lehessen már lécci lécci lécci! Hátramegy, megkérdezi az étteremvezetőt, aki szintén rázza a fejét hogy szó sem lehet róla. Jól van. Csaj visszajön szedi a levest. Mondom keveset szedjen mert úgyis kidobom. Azt mondja annyit szed amennyi jár. Mondom oké, de akkor legalább a másodikból sokat kérek. Erre másodikból meg szed két kanálnyit. Na, ekkor azt hittem ott helyben felrobbanok, és a képébe öntöm a levest, a másodikat meg szétkenem a járólapon. Végül már csak azt sajnálom, hogy a levest nem hagytam ott a pénztárnál távozás után. De azt még jobban sajnálom, hogy nem mondtam azt hogy jó, akkor köszönöm szépen, nem kérek semmit, viszlát! Azóta nem jártam ott. Majd, ha elég pénz összegyűlik a cég által osztogatott kajapénzből a kártyámon (ami csak és kizárólag ebben az étterem használható fel) akkor Try-vel eljövök, és veszünk vagy 20 gallon colát-gyümölcslevet-ásványvizet, és mondjuk 100 darab rágót.
Ma nagy élvezettel fogyasztom a konyhában otthonról hozott tonhalas salátámat cézáröntettel, a két oldalamon meg a két kedvelt kollega felváltva fújol. Vajon honnan hozták a kaját? Igen, igen az étteremből! A túrógombóc három icipici darab kis izé (szabad szemmel alig látható morzsát nem látott csupasz kis golyó), cukor persze ohne. Se a felvizezett tejfölös öntetben, se a gombócban. Szegény Olgi már kockacukrot morzsol rá. A levesük pedig az újrahasznosítás iskolapéldája. Összetevői: az előző napi maradék pörkölt, az előző napi maradék tarhonya, és az előző napi maradék sült zöldségek felöntve vízzel, felforralva. Eve undorodva tolja félre az 50 forintos műanyagdobozt az újrahasznosított levessel, én pedig elégedetten újabb falat tonhalas salátáért nyúlok. Jól döntöttem!