Szép esős reggel, tavaszi illatokkal és hangulatokkal. Beérve a munkahelyemre BC megjegyzést tesz elázott hajamra. Nincs kedvem vitatkozni vele. Lazán felcsapom középső ujjam felé, és krosszolok Évihez fecsegni egyet. Kanári sárga lett a haja. Véletlen baleset.

A hét elején letudtuk a heti nagy hajtást, úgyhogy csütörtök óta megy a lazázás. Tegnap háromkor már annyira unatkoztam, hogy még Orsi elmebeteg pink színű, szívecske tengerben úszó asztali névtartó ötletét is kitörő örömmel fogadtam, pedig az elmúlt hetekben elhajtottam már egy-kétszer, hogy hagyjon az idióta ötleteivel.

A mai nap az archiválásé. Úgy döntöttem, hogy feltöltöm végre a honlapom verses szektorát. Ugyan ez az az irodalmi műfaj, ami a legtávolabb áll tőlem, de amikor megfogalmazódtak bennem ezek a művek (leginkább 2001. környékén) akkor éltem szenzitivizmusom virágkorát, szóval érthető. Vagy a huszdaik regényem után, pihenésképpen versírással kapcsolódtam ki. Valahol nem is olyan rossz dolog, ha az embernek nincs önkritikája, és csodálja magát.

Természetesen a versek honlapra való felrakása, együtt jár azzal, hogy átolvasom őket, és kijavítom bennük a szemet szúró hibákat, mégha nem is vagyok egy nagy helyesíró (mint pl. amikor ujját, helyett úját írok) etc. Közben élvezkedem rajtuk, hogy milyen mókásan patetikus voltam valaha… és akkor eljutok az Ars Poetica című versemig és rájövök, hogy ez telitalálat. Amit leírtam akkor 2001-ben, azzal még mindig 100%-ig azonosulni tudok, és igen, ez az igazi költői hitvallás. Habár inkább egy megrendíthetetlen életfelfogásnak mondanám, de ha már egyszer az Ars Poetica címet kapta… Mindenesetre kitörő ujjongással fogadtam a megtalált verset, hogy 2001 óta mennyi változáson mentem keresztül, de legalább ez nem változott.

Menj végtelen utadon
Juss át bátran hó hidakon
S fordulj vissza majd merészen
Ha lépted rossz utakra téved

Egykor rájössz majd hogy célod létlen
S életedet a semmiért élted
Mégis boldog lesz ten szíved
Mert volt célod, és tettél érte.

KZT, 2001.