Általában elég hezitálós vagyok a szabad téri programokkal kapcsolatban, de azért kapásból igent mondtam, amikor Balu felhívott, hogy lesz gödi korcsolyázás. Egyrészt szeretek Gödre járni, másrészt meg a természetes jégen való korcsolyázást mindig is nagyon szerettem.

Most is frankón beváltak a számításaim, a folyó egyszerűen gyönyörű volt így télen, a korcsolyázás a hóval borított jégen pedig tényleg nagyon hangulatos volt. Egész jó kis csapat verődött össze, bár egy kicsit lassan, mert volt, aki a Délnyugat-Afrikai Vasutat is igénybe vette egy kissé elnézett menetrendből, illetve pár apróbb figyelmetlenségből adódóan, volt, akinek a nyelvét tépte be a jegykiadó automata, mások meg szimplán csak késtek. Mi persze eminens módon pontosan érkeztünk, mi több, a pályaudvarra annyira időben érkeztünk, hogy Kathy még némi pótruházatot is be tudott szerezni a szomszédos bevásárlóközpontban.

A több turnusban érkezésnek annyi előnye mindenképpen volt, hogy a korcsolyám így két embert is boldogított: engem, illetve Ivánt, akinek a rendelkezésre álló hatalmas, Balu-féle pótkészletből sem akadt a lábára való. Bezzeg az én ősrégen, kvázi utolsó korcsolyának megvárásrolt hokikorim neki is passzolt a lábára. Engem is elég jól szolgált, pláne, hogy most nem kacsaláb vettem fel, mint legutóbb, és annak ellenére, hogy utoljára a boltban élezték meg. Most mondanám, hogy hiába, én tudok vigyázni a dolgaimra, de sajnos túl sokan olvasnak olyanok, akik pontosan tisztában vannak az amortizálási rátámmal.

Kicsit fotózgattam is, Flickr-es barátaim akár meg is nézhetik.

Amikor kikoriztuk magunkat, Kathyvel kimentünk egy kicsit a Dunapartra jeget zajlatni két nagy bot segítségével. Ez azt jelentette, hogy azokat a szerencsétlen jégtáblákat, akik kisodródtak a partra vagy már nem tudtak leválni a partmenti fagyásról, azokat ismét besegítettük a főáramba. Kábé olyan érzés volt, mintha én lettem volna Odin valami Óészaki teremtéstörténetből, szóval elég jót tett az egómnak a dolog.

Vadjégen persze nincs világítás, szóval sötétedés után mentünk vissza Baluékhoz, ahol raklettezéssel vezettük le az izgalmakat. Még életemben nem rakletteztem, de tartok tőle, hogy a jövőben ez egy sokkal gyakoribb elfoglaltság lesz a részünkről. A fondüzés hangulatát hozta el nekem, de sokkal kiegyensúlyozottabb, változatosabb és tartalmasabb elfoglaltságnak bizonyult. A legjobban a sajt-sonka-ananász-alma-sajt rétegésű példányt élveztem, ettem belőle, ameddig csak bírtam. További extra szórakozási lehetőségeket Tüncimünci enyhe illumináltsága, illetve Balu mindenféle zenei tálentumokkal megáldott öccsei biztosítottak. A pókerezéshez már nem volt elég erőnk, amit iszonyúan sajnáltam, mert pókerezni, azt nagyon szeretek. A jeges őrültködés viszont minden erőt kivett belőlem.

Otthon a Magas szőke férfi felemás cipőbennel lazítottunk, ami ideális választásnak bizonyult. Másodszor láttam, de még mindig fetrengtem a röhögéstől, az az igazi laza, elegáns, régivágású vígjáték, amihez tényleg nagyon értenek a franciák.