Úgy döntöttünk, hogy főzni fogunk.

Az előkészítő fázis otthon is egy kínszenvedés: ki kell találni az alapkoncepciót, mi több, nem csak ki kell találni, de egyetértésre is kell benne jutni. Hajtsunk rá mondjuk valamilyen kiadós levesre, valami könnyű másodikkal, vagy a második legyen a leves valamilyen mellékterméke (pl. főtt hús spenót- vagy paradicsommártással), vagy hagyjuk a levest a fenébe, csináljunk valamilyen kiadós egytálételt? Legyen benne hús vagy sem, és ha igen, milyen formában? Jó esetben legalább némi szakácskönyv-lapozgatásra rá tudjuk venni magunkat, de ha ez nem megy, akkor ezen még hazai terepen is elfilózgatunk egy darabig.

Itt, a farmon ugye adott a nehezítés: elég magasra fel van téve a léc, nem szolgálhatunk fel mondjuk rántottát pirítóssal vagy zacskós levest. Legalábbis engem nem vinne rá a lélek. Ne már az én ebédem rongálja a színvonalat. További, markáns tájékozódási egy, a frizsiderben egyelőre ismeretlen céllal tartózkodó, egykilós karfiolfióka: ha egy mód van rá, valamilyen értelmet kell adni az életének — szól az ukáz.

Szerencsére itt már akkora a nyomás, hogy elég hamar eljutunk a szakácskönyv-lapozgatásig, de azért így is jó sokáig tart, mire kiválasztjuk a menüt. Végül palócleves mellett döntünk, amit azóta szeretnék feltörni, hogy először ettünk belőle abban a nagyon elegáns szállodában a Főnökkel, illetve Kathy bevállal egy túrós rakott karfiolt, hogy ne már mindig a morzsás karfiol mellett kössünk ki.

Bevásárlás, végül úgy adódik, hogy mindenből egy húsz százalékos ráhagyással szerünk be, szóval elég nagy adagok készülnek. Minden főzési fázis egy új kihívás, lévén, hogy ez a konyha aztán nagyon nem az én agyhullámaimra hangolva van berendezve, így valahányszor kinyitok egy ajtót, ott mindig poharak vannak, ha lábost keresek, szemeteskuka vagy takarítóeszközök, ha fazekak, halkés-gyűjtemény, ha fakanalat. Szerencsére Kathy ott van mellettem a barátságos, fűszoknyás benszülött lány szerepében, aki mindig készségesen eligazít ebben a dzsungelben.

A körülményekhez képest elég flottul megy minden, csak a krumpli-tényezőn csúszok el majdnem: főzési Achilles-sarkam, hogy akárhogy is igyekszem, a krumpli keménységét egyszerűen képtelen vagyok a többi hozzávalóhoz igazítani. Végül azért sikerül áthidalni a problémát némi erős lángos, fedős forralással. Ha nem is egy szálloda-minőség, de azért finom a levesem, még Kathy nagymamája szerint is. A karfiol meg a ráimprovizált sajjtal pedig pontosan az, amiről álmodtam: kellemes változatosság a morzsás karfiolok sorozata után.