Bevallom valóban túlpörgettem magam idén karácsonyra. Emlékszem két hete még a listát fogalmaztam arról hogy majd kinek mit csinálok, aztán az ujjaimon számolgattam a napokat, hogy mennyire jön ki jól az ajándékkészítési beosztás. Végül arra jutottam hogy remekül. Csütörtök, péntek, szombat, vasárnap, hétfő, kedd és még szerda is. Aztán persze az egész nagy tervezgetés dugába dől, rólam meg szakad a víz, hogy vajh kész leszek-e, avagy sem?

Néhány ajándék már a fa alatt várja beteljesülését, ám van pár ami még csak alapanyagként várja a manufaktúrában hasznosulását.

Nem vagyok meglepve, hogy szegény Try menekül itthonról. Inkább holnap reggel eloldalog a könyvtárban, mint sem hogy elviselje a varrógép zakatolást. Abszolút megértem. Amilyen állapotok a szobában uralkodnak…! Varrógép főszerepet kapott az ebédlőasztalon a Philengitől kapott varródobozzal együtt. A szoba minden sarkában fellelhetsz minimum egy ollót, egy nagy halom anyagot – legyen az maradék, vagy nyers -, szivacstörmelékek, hungarocell, valamint ha az ember piruettet akar lejteni a szoba közepén a piruett végére könnyen fonal/cérna gombolyag válhat belőle.

A konyhában is készülnek finomságok ám ezzel párhuzamosan én meg nem győzök Trynek sűrű bocsánatkéréseket mormolni a gigantikus rumliért, ami alkotásaim eddigi egyetlen látható eredménye.

Oké, azért bevallom optimista vagyok olyan szempontból hogy eddig nem terveztem magamra olyan dolgot, ami túl nagy falatnak bizonyult volna. Minden teljesen terv szerinte alakul. Csak valahogy úgy érzem magam, mintha egy drabális kakukkos óra lihegne a nyakamban hangos és szüntelen tik-takkolással.