Nem leszek munkablogger

Trychydts | | | 2008., december 15., 23:38 | | |

Igen jelentős erőfeszítéseket kell tennem annak érdekében, hogy ne alakuljak át munkabloggerré. Szeretem a munkámat, vannak is benne érdekes mozzanatok, mint például amikor ma egyszer csak egyik pillanatról a másikra egy kollegina arcába villantottam a jó öreg húsdarálót, de azért az életem tán mégsem a munkáról szól. Vagy legalábbis nem kizárólag. Szóval munkáról legyen annyi, hogy ma elég vegyes napom volt, egy csipetnyi erőszak, némi-szamuráj-lojalitás, öltönyös prezentáció-hallgatás és egy remekül időzített reggeli és egy még precízebben kiszámított ebéd.

Szégyen, nem szégyen, de észrevétlenül én is megszerettem a Teaház témát Gmail alatt. A színkombináció ugyan rémes, káprázik is bele, meg nagyon nem észrevétlen munkahelyi környezetben, ugyanakkor egyszerűen nem tudok szabadulni a képernyő alján ciklikusan ismétlődő sztoritól. Most például rókánk (akit Peti igen eredetien csak Gmail-macinak nevezett) most éppen alszik, miközben odakint pár szellemróka gózik. Erről amúgy két dolog is eszembe jut; az egyik, hogy Petinek alighanem most már soha nem lesz kisujjában a zootaxonómia: 2003-ban egy szöcskét nézett sáskának. A másik, hogy a go egyike volt azon játékoknak, amit iszonyú lelkesen megtanultam, el is határoztam, hogy majd gyakorolom, aztán három partinál többet nem is játszottam, az első, amúgy igen inspiráló vereséget nem számítva. Na de ott lesznek a hosszú téli esték a farmon (megint ott töltjük a karácsonyt, meg a szilvesztert), lehet, hogy majd bepalizom Kathyt némi játékra. Ami nem tudom, mennyire jó ötlet, mert térérzék terén kilenc utcahosszt ver rám, és intuitív stratégiából sem áll rosszul.

Némi büszkeséggel tölt el, hogy a fürdőszobánkban jelenleg két példánya is megtalálható az egyik kedvenc könyvemnek, Szerb Antal Pendragon-legendájának. A családi könyvtárból lopott Olcsó Könyvtár-kiadásomat én már ronggyá olvastam, ezért vettem egyet magamnak, majd, miután elkezdtünk járni, Kathy is kapott egyet, amolyan próbaképpen (valójában amúgy nem én vettem, Kun-szun Lungnak sugalmaztam az ötletet). Szerencsére tetszett neki, és most egyszerre olvassuk újra. Mindenki a saját példányát.