Mint ma kiderült, minden családi összeröffenés alkalmával a Kölök rendszeresen utánanéz, milyen kritikai észrevételeket tettem a vendéglátással kapcsolatban. Ennek megfelelően ma abszolút körül lettem ugrálva, kábé annyira, mint egy inkognitóját vesztett étteremkritikus. 

Mivel idén az ünnepeket a farmon töltjük, ezért a lehető leghamarabb meg kellett kezdenünk a családi karácsonyozást — az első áldozatok Kölökék voltak. Vidéken látogattuk őket meg, még nagyon kevéssé belakott lakásukban — ahogy nagy mentegetőzve megjegyezte, utoljára júliusban voltak ott, amúgy vagy a városban, vagy Leslie munkahelyén laktak. Ennek ellenére sikerült valahonnan elég isteni májas hurkát szervírozni, kétféle kenyérrel meg savanyúságokkal. Sajnos azt, hogy kolbász is van, csak elég későn vettem észre, pedig azt is szívesen termeltem volna. 

Mint kiderült, Kun Szun Lung fagyasztóraktáraiban is elég jelentős házikolbászkészletek lapulnak. (Kétlem amúgy, hogy sok ember képes a metropoliszban kolbászkészítéssel bíbelődni, de ezt hagyjuk.) Ez a titok még lefelé menet derült ki, és én félre nem érthető célzásokkal adtam a tudtára, hogy a magunk részéről abszolút vevők lennénk pár adagra. A legutóbbi kóstolót is úgy megettük, mint a sicc. Lehet, hogy hamarosan vaddisznókolbász is lesz, útközben ugyanis megálltunk, és vettünk egy fél vaddisznót, bízva abban, hogy Kölökék fagyasztóládája aktiválva lesz majd. Ez annyira nem jött be.

Gyerekkoromban a karácsony fénypontja mindig az ajándékozás volt, megvallom őszintén, elsősorban abban a tekintetben, hogy piszkosul szerettem ajándékot kapni, és, legalábbis közvetlen családi oldalról meglehetősmód el is voltam kényeztetve. Mostanra, viszonylag felnőtten, már nem ez a centrális eleme az ünneplésnek, de azért így is elég dögös cuccokat kaptam ebben az első körben: szakkönyveket, meg memóriakártyát a netbookhoz, mind a kettő nyugodtan nevezhető telitalálatnak. Az mi ajándékaink fogadtatása is egész jónak minősült, Chrispher Prücsök ránézésére mind a piszkakockát, mind a Kathy által barkácsolt tukánt nagyon értékelte. Utóbbi egyféle szimbolikus jelentőségű ajándék volt a részünkről, révén, hogy ha nincs jobb ötletem (és általában nincs), tukánhang-utánzással próbálom szórakoztatni a fiatalembert. 

Christopherről amúgy elég sokat fotóztam, részben a té szülők szelídnek nem igazán nevezhető unszolására. Általában lelkes vagyok, de most viszont találtam egy isteni hintaszéket, amiből nagyon nehezemre esett a felállás.

Kaptam narancslevet is; ezt pusztán a húgomnál töltött vendégségről szóló beszámoló pozitív záróakkordjaként említem meg.