Megfigyeltem már: minél emelkedettebb hangulatban, minél elégedettebben távozom a munkahelyemről hosszabb időre, pláne év végén, annál tutibb, hogy tíz perc múlva vissza kell fordulnom valamiért. Most például az jutott eszembe, hogy van még némi teendőm a Gazdaságin. A GO amúgy szemlátomást most áll elegáns bosszút az egész éves időhúzásért: most persze az egész cégből baromi sürgős minden, ami pénz, mindennek el kell intéződnie, akkor is, ha jár ezzel némi szolid szadizmus. Most ők ugráltatnak bennünket a karikán — év közben ez nem ennyire egyértelmű.
Full kész vagyok az ajándékvásárlással, sőt a csomagolásnak egy részével is. Kizárólag csomagolópapírra lesz még szükségem. Ami enm gáz, mert sokfelé beszerezhető, és nem húzza majd a vállamat az az ezer kiló ajándék, amit zsúfolt boltokból kellett kimenetem, vásárló-vetélytársaim karomszerűen görbült, szutykos karmai közül. Vagy ilyesmi.
Tegnap édesanyámnak vásárolnivalója akadt a Nagy Sárga Svéd Bútorboltban. Húztam az időt, ameddig csak lehetett, és lőn, meg is lett az eredménye: nem kígyóztak sorok a pénztár előtt, nem kellett tolakodni sehol, még a máskor olyannyira gyűlölt Piactéren is egészen jól lehetett nézelődni és közlekedni. Kajáltunk is, ugyancsak sorbanállás nélkül. Kaja után ott hagytam az üzenetet a kirakott véleményterminálon: a grapefruitlé ihatatlan. Az eleje híg, az alja is híg, csak a híg löttybe ott már némi teljesen íz- és jellegtelen rostdarabok is keverednek. Szörnyű volt, pláne, hogy a grapefruit most eléggé sarokköve lett az életünknek, így a száz százalékosan natúr, itthon csavart, rosttal dúsított grafruitlé volt az összehasonlítási alap.
A dolog cipekedés-részére nagyon rákészültem lelkileg, lévén, hogy az utolsó, ide tett kirándulásaim valóban mind izomszakasztó túrák voltak. Most is konyhaszekrény volt a cél, de valahogy mintha csak fogganytúk, sarokvasak, és mindenféle gyanúsan könnyű (és olykor meglepően lapos) dobozok kerültek volna rá a bevásárlókosárra. Pedig két raktárat is be kellett járnunk, és a személyzet állította össze a listánkat. Hogy hogy lesz ebből szekrény, azt nem látom, de nem is nekem kell látni, hála istennek.