Évértékelő

Trychydts | | | 2008., december 31., 12:05 | | |

Idén úgy döntöttem, én is behódolok a blogger-trendnek, és írok évzáró postot. Ha már olyan sűrű évem volt, amilyen.

A legfontosabb nyilván az eljegyzésünk Kathyvel, sikerült az összes, ezzel kapcsolatos tervemet kellő romantikával és ügyes improvizációval megvalósítanom, nem jött közbe semmi és még igenlő választ is kaptam.

Idén — jóindulatúan számolva — három munkahelyem volt és két szerződéses melóm, ezzel azt hiszem, rekordot döntve munkahelyeim számosságában. Nagy megnyugvás, hogy a Cég után sikerült ismét olyan munkahelyet találnom, ahol azt kell csinálnom, amihez értek és amiben nagy gyakorlatom van. A munkaidőm megnyugtatóan nagy százalékát töltöm írással és olvasással, és egyelőre még mindig tanulok új dolgokat, ami jó.

LG áldásos tevékenységének köszönhetően szereztem germán nyelvvizsgát, így végre kézhez kaphattam a papírt arról, hogy filozófus vagyok. A diplomámat rögtön hasznosíthattam is, még ha a melóhelyemen nem is kifejezetten feminista filozófiára szakosodott filozófust kerestek.

2008-ban tényleg rákapcsoltam a fotózásra. Megtanultam a stúdióban világítás alapjait, részben tanfolyamból, részben könyvből. Műszaki szempontból hosszú folyamat végére értem: az első szappantartóm és egy hosszú köztes fázis után idén lett cserélhető objektíves digitális tükörreflexes fényképezőgépem. Mi több, már kettő darab objektjvet is beszereztem hozzá: egy imádnivaló, fix fókusztávos, bazi fényerejű ötvenest, és egy öreg, megbízható, csúszózoomos telét. Ráadásul év végére még a rendszeres, tudatos fotózásba is belekezdtem.

Filmekkel eléggé el voltam kényeztetve: kijött a Dark Knight, ami sokkal jobb volt a „csak” szórakoztató első résznél, egyszerűen imádtam, még ha nem is elsősorban Heath Ledger miatt. Láttam a Quantum of Solacet, ami a jelek szerint elég hossz időre felkeltette az érdeklődésemet a James Bond jelenség iránt, már szakkönyvet is vettem hozzá. És ott volt a Michael Clayton, George Clooney, Tom Wilkinson és Tilda Swinton zseniális alakításával, egy gördülékeny és lebilincselő történettel és morális szituációkkal.

Könyvben az abszolút elsőség feltétlenül a City of Darkness-é, ahonnan végre első kézből és elképesztő részletességgel értesülhettem arról, milyen is volt az élet az igazi Elkerített Városban. Ott volt a Csikágó, szívbemarkoló történeteivel, zseniálisan összekuszált, évtizedeken és kontinenseken átívelő cselekményszálaival. Kár, hogy a jelek szerint elfelejtettem írni róla.Írtam viszont a Semmi bajról, ami részben hasonló korról, részben hasonló eszközökkel szól. Kijutott nekem a depresszióból, de azt hiszem, megérte.

Noha nem vagyok az a típus, aki őrült tempóban fogyasztja a zenéket, meghatározó zenei élményem így is volt: kijött a Kill to Get Crimson Mark Knoplfertől, és ismét ott lehettem a koncerten, mi több, ezúttal a küzdőtéren.

Akárcsak tavaly, idén is meglehetősen optimista hangulatban ért az év vége. Van munkahelyem, vannak munkahelyi terveim, mi több, idén tanulmányi terveim is vannak: szeptembertől ismét egyetemista leszek. Ha minden jól megy, jövő ilyenkor már a jogi egyetemisták vizsgaidőszakától fogok parázni.