Céges buli kipipálva

Trychydts | | | 2008., december 19., 0:21 | | |

No, ma szolid két órán át daráltuk egymást egy másik részleggel és A.-val. A. — némi meglepetésemre — iszonyú rutinos és cseles bozótharcosnak bizonyult, én meg igyekeztem fegyelmezni magam, úgyhogy végül mindent elértünk, amit szerettünk volna. Az év végére sikerült lendíteni egyet a kedvenc pet-projektemen. Ennek örömére megjátszottam a kérésemet A.-nál: nemrég az ő hatásköre alá került valami, ami engem meglehetősen érdekel, és abban bízom, hogy majd foglalkozhatom egy kicsit én is vele, javarészt tanulási célzattal. Mert hát pluszmunkának persze tényleg pluszmunka, viszont egyrészt tényleg rálátnék a cég fő tevékenységi körére, másrészt olyasmiket tanulhatnék meg, ami aztán a saját munkámban is jól jönne.

Karácsonyi buli volt nálunk, és ha van olyan szituáció, ahol kiválóan érvényesül a rugalmatlanságom, a merevségem és a rossz személyes kapcsolatteremtő képességem, hát az a céges karácsony. Szerencsére azért tudtam magamra erőltetni némi szociális pillangizmust, aztán meg már elég késő volt ahhoz, hogy ne legyen ciki lelépni, hát leléptem. Visszamentem az irodába a fotócuccomért, hát ott legalább akkor élet volt, mint a bulin, ment az év végi nagy hajrá, egy számlát még be is dobtam a csőbe. Holnap van az utolsó napom, aztán legközelebb már csak a jövő évben látom meg az irodai folyosó barátságos neonfényeit. A bulit amúgy Liz szervezte, hajmeresztően rövid idő alatt: de végül csak a helyére került minden, műsor, terem meg kaja. Az én szerepem kimerült némi együttérző hörgésben, meg egészen minimális adminisztratív támogatásban. Továbbra is hálát adok az égnek, hogy ha rendezvényt kell szervezni, senkinek sem jutok az eszébe. Na nem mintha képtelen lennék rá, egyszerűen csak utálom.

A karácsonyi partin elbúcsúztattunk valakit, aki 39 éve dolgozik ezen a területen. A néni az egyetlen, amit minden általános szabály ellenére képtelen voltam tegezni a melóhelyen. Kávéfőző-aktatovábbító asszisztens amúgy az anyóka (most már csak december 31-ig), mindig udvarias és kedves a legvégső határokig; valahányszor hozott nekem valami aláírnivalót, alig győztem viszonozni az udvariassági köröket. Most már elmegy, itt az ideje annak, hogy ténylegesen meg is élje nyugdíjas éveit. Volt megható búcsúztatás, a néni el is pityeredett, én meg végig azon törtem a fejem, hogy hogy van az, hogy valaki 39 évig dolgozik valahol, kedves, szorgalmas, pontos és megbízható, és mégis, soha senkinek nem jutott eszébe, hogy valami mást, valami többet is csinálhatna, mint az első munkanapján. Kathy szerint lehet, hogy ezt szereti csinálni, ebben érzi jól magát. Ami lehet, lehet, hogy csak az én túlzottan fiatal fejem lát itt valami valóságban nem is létező igazságtalanságot. Nem mondom, hogy a kurrens vezetőség nem kezelte őt maximális respektussal; egyszerűen csak soha nem néztek rá máshogy, mint a kisegítő nénire.

Ezt a sort Kathy Z. Torrance-nek ajánlom, aki ragaszodott hozzá, hogy kapjon egy saját Z betűt.