Utoljára a Fujival használtam a RAW formátumot, ott is jól jött nagyon, volt pár kis handy szolgáltatás, de összességében véve az volt a benyomásom, hogy egy kis odafigyeléssel, nem brutál-extrém helyzetekben azért egy minimális tömörítéses jpg is megteszi. A tegnapi képet ennek ellenére — próbaképpen — RAW-ban szerkesztettem, és egy kicsit eldobtam az agyam.

Mindig zavart egy kicsit, hogy az új fényképezőgépemen nem mindig tűélesek a kontúrok. Tudtam persze, hogy a menüben lehet állítgatni az élességet, de ez meg igen gyakran eredményezett szemkifolyatósan túlélesített fotókat, szóval, noha egy picit mindig fel van tekerve, az élesség mindig egy kisebb probléma. Volt. RAW-ban ugyanis hihetetlenül finom élességet lehet állítani, tehát, ha mostantól valami überhiper fontos nekem, akkor az biztosan RAW-ban van, mert ha imádok valamit egy fotón, akkor azok a szép, természetesen tűéles kontúrok.

A tegnapi kép persze fehéregyensúly szempontjából is kissé kihívás, hiszen ugye egyrészt vöröses minden, másrészt, ha szeretnénk, hogy a napfelkelte napfelkelte is maradjon, akkor ugye vörösesnek is kell lennie; no, ez olyasmi, amit viszonylag nehéz ott a helyszínen elmagyarázni a gépnek. Itthon viszont némi játszadozás után sikerült is összehozni pontosan azt az árnyalatot, amit szerettem volna.

Hogy kontrasztot meg fényerőt tudtam állítani minőségromlás nélkül, meg hogy a végén csak a kezembe kaphattam egy tömörítésmentes JPG-t és TIFF-et, azt már nem is részletezem, gondolom, ez az, ami mindenkinek triviális, aki már hallott arról, hogy van olyan, hogy RAW.

Szóval mostantól csak és kizárólag, mínusz (esküvői és partifotózás plusz nagyobb szerződéses melók). Ott ugyanis iszonyatos mennyiségű képre megy a játék, és nyilván a franc fog minden egyes képpel negyedórát játszadozni. Odafigyel az ember a helyszínen, vagdos, max kicsinyít egy kicsit, a kontúrokon meg a képzajon ügyesen megválasztott JPEG-tömörítéssel kombinálva az is segít.