Beilleszkedtem

Trychydts | | | 2008., szeptember 22., 19:39 | | |

Két hónapja nyomom az ipart a munkahelyemen, szépen lassan kezdek állandó részévé válni a tájképnek. Ezt pénteken egy giga-túlórával ünnepeltem meg — egészen hasonlított a dolog a régi szép éjjeli tördelésekre, amikor még a Cég épületében kapcsolgatta nekem a lámpákat automatikusan a biztonsági rendszer, és amikor a helyi kávéautomata volt a legjobb barátom.

A mai felfedezésem az volt, hogy a vízautomata, amihez mindenki lelkesen rohangál, nem csak víz-, de szódaautomata is egyben. Tekintettel arra, hogy a szobám külső falán van, így egy csapásra sokkal jobban érzem magam a munkahelyemen — nem kell innivalót bevinnem, és nem is kell a konyháig zarándokolnom, ha megszomjazom. Az már csak a bónuszhab a tortán, hogy a kávézó- és a teázókészletemet is beköltöztettem. További fordulópont, hogy egy idősebb, de nagyon kedves kolleganő ma visszajött a több hetes szabadságából, és immáron úgy köszönthettem, ahogy a visszatérő kollégákat szokás: tudtam, hogy kicsoda, tudtam, hogy sokáig nem volt, és tudtam, hogy a fia Angliából látogatott haza.

Megkaptam az első meghívómat is, mint öltönyös — egy kiadó-megavállalat hívott meg egy kis művészpartyra; festményeket fogunk nézni a koktélruhás Kathyvel, és lazacot eszünk közben, legalábbis én így képzelek egy ilyen rendezvényt. Egy rakás ismeretlen között fogunk mászkálni, akik javarészt mind ismeretlenek egymás számára, hiszen az egyetlen összekötő kapocs köztük az lesz, hogy ugyanazzal a céggel vannak üzleti kapcsolatban. Talán öregszem, de valahogy egyre jobban értékelem az ilyen sznob dolgokat.

Édesanyámnak új vasa van — a hétvége egy részét azzal töltöttem, hogy szoftot töltsek bele. Oprendszer-telepítés, driver-vadászat és -telepítés, adatmozgatás net nélkül — csupa olyasmi ami olyan nagyon szakértősen néz ki. A régi laposa, amit szintén én választottam neki, szintén némi szakirodalmi tájékozódás után, még mindig üzemel — egyszerűen csak egy kissé elrepült fölötte az idő vasfoga. Remélem, a mostani választásom is ennyire szerencsés lesz, bár a kollégái nem igazán csípték a javaslatomat. Az én arcomról viszont nem lehet letörölni a Buddha-mosolyt. Tudom, hogy a lapos-bizniszben nem csak a nyers számok számítanak. Referenciával rendelkező konfigot kell venni, különben azon veszed észre magad, hogy egyszer csak mindenféle figyelmeztetés nélkül szétrohadnak alattad a mega- és gigabyte-ok.

Holnap pedig sajtótájékoztatóra megyek, pedig nem is vagyok újságíró. Egyszerűen csak kell valaki, aki rajta tartja a szemét az ilyesmiken, és a stábunkból én tudok a legrutinosabban langyos kávét inni és pogácsát zabálni.