Áhh, valójában nem is a film miatt whiskey-zett Try, – mert az csúcs volt! :) – hanem mert kiakarta próbálni a vadi új háromcentes pohárkollekciónkat. Döglesztően jól néz ki, ezt aláírom… de hogy én whiskey-it igyak belôle… na azt már nem! Egyre kevésbé bírom a piát. Már egy üveg sört sem bírok meginni egyszerre, borból már egy pohárral sem, rövidből meg már egyáltalán nem… ez a nettó leépülés iskolapéldája. Hm… pozitív értelemben! Mármint, szerintem nem hátrány, ha az ember nem alkoholista.

Chloé meg Detriman randiztak. Detriman még egy réges régi baráti társaságom kulcsfigurája volt (anno) – még züllött korszakomból -, olyasféle mozgatórugó féle. Abból a központi ember fajtából. Mára már a kerék tovább gurult, ő meg isten tudja mitcsinál. Vagyis én pl. tudom: Chloéval randizgat/ott – többek közt. És hát mivel ők ezelőtt nem is igen ismerték egymást, ezért valahogy nem lepődtem meg, amikor Chloé elmesélte hogy többek között én is beszédtéma voltam. Ezt imádom. Hát jó. Beszéljünk rólam. Végighallgatom, és valami hihetetlen nyugalom áraszt el, aztán meg még mosolygok is egyet. Hideget meleget is kapok, mégis az az egy véleményem marad, hogy minden ember máshogy alakítja az életét. Ha valaki szerint az akasztani való, aki 16 évesen még nem tudja milyen karriert akar… hát oké… ez is egy opció. Mondom Chloénak hogy ez legyen a legkevesebb. Detriman ilyen kijelentésein elgondolkodni sem érdemes – mert hát ő még el is gondolkodott rajta. Megkérdeztem tőle boldog-e, vagy ha nem is boldog, de legalább elégedett-e, vagy ha nem is elégedett, azt csinálja-e amit ő akar, szeretne, elképzelt. Mert szerintem ez a legfontosabb. Nem pedig az hogy más határozott elképzeléseinek eleget tegyünk. Csak mert kellő magabiztossággal jelentett ki valamit, attól még nem biztos hogy az a tuti, sőt! A tuti szerintem az, hogy ki mit gondol a saját életéről. Én például 22 évesen világosodtam meg afelől hogy miféle karrierre vágyom. Aztán meg most 23 évesen továbbgondoltam a dolgot. A kép egyre tisztább. Hú, és micsoda mázli, hogy pont ebben a munkakörben dolgozom… nem mázli. Előbb elkezdtem dolgozni, aztán megvilágosodtam. Így még jobb. Legalább gondolkodnom kellett… csak megvilágosodtam. Én is ezt tanácsoltam Chloénak. Minek agyalna azon, hogy mivel akar foglalkozni? Csinálja amihez kedve van, és ha 30 évesen jön el az ideje hogy világhírű operatőr legyen belőle akkor úgyis az lesz. Addig rohangálhat kiskosztümben számokkal bíbelődve, ha ez így jó neki. Sőt, az sem törvényszerű hogy mindenki valami korszakalkotót, valami maradandót alkosson életében, nem? Ennyit Detriman életfilozófiájáról.

Aztán még mesélt a régi énemről. Egyesek nem képesek túl jutni azon, hogy hogyan ismertek meg. Egyszerűen utána – évekkel később – nem képesek elképzelni, hogy az ember változik. Ez is megmosolyogtatott. Most például már nem biztos hogy óhajtanék az akkori társasághoz csapódni. Elég centrifuga feelingű hangulata volt. Oké, biztos izgis, de valahogy élvezem hogy nem része az életemnek egymás szopatása. Kisé fárasztó lenne ma is azzal foglalkoznom, hogy ki kinek a micsodájával mitcsinál éppen, és hogy milyen gáz, és hogy ezt ne mondd el senkinek, mert az izé izéjének az akárkijének még baja lehet belőle. Természetesen a nyílt titok nem titok. A titok pedig addig titok, amíg csak egy ember tud róla, úgyhogy a bonyodalmak ebben a „szubkultúrában” mondhatni mindennaposak voltak – gondolom mai napig azok. Brazil szappanopera. Hatványozva. Figyelembe véve, hogy ma már tévém sincs… ez talán megmagyarázza hogy miért nem áhítozom epekedve a fent említettek után.

Összességébe véve Chloé sztorizgatása alatt rá kellett jönnöm, hogy pontosan olyan életet élek amilyent szeretnék, és csak néhány dolgot bántam meg a múltamból (pl. hogy mért nem mentem át a művészeti gimibe az elit gimiből, amikor ott volt a lehetőség – de ez még most is kompenzálható hiány), de egyébként pontosan arra haladok amerre szeretnék. Szerintem Chloé is, csak ő nem elég magabiztos. Sajnos abba a hibába esett, mint Adam is. Túl sokat ad az emberek véleményére, pedig kár. Vagy oké adjon, de legalább szelektáljon. Mindenkinek úgy sem felelhet meg. Nem is kell.

Nem rég írtam Trynek egy üzenetben hogy szívesen leírnám ide, milyen érzés egy hűvös őszi estén, a félhomályos szobában közös bárányszőrtakaró alatt összebújva filmeket nézni, de úgy éreztem képtelen lennék visszaadni ennek a meghitt, varázslatos, meleg hangulatát. Hát Try megtette. Leírta helyettem :). Hiteles :).

Laptopom meg most épp szervizben. Már ráfért szegényre. Darálta a DVD-ket, ami szerintem sem neki, sem a DVD-knek nem volt jó. Nem kis összegbe fog kerülni a javítás, de abszolút benne volt a pakliban.