Szellemes éjjeli

kzt | | | 2008., június 29., 22:45 | | |

1 Trackback

Hát szép kis betegség mondhatom. Try erőlködik itt hogy mégsem kéne talán, talán holnap bemásznom régen látott munkahelyemre, én mégis úgy gondolom, hogy jobb ha megmutatom a beteg pofám, legalább valamiféle szánalmat érezzenek ugyan már… most úgyis tudom hogy megy a nagy piff-puff, hogy biztos nem is vagyok beteg… ez már csak így szokott menni. A kollégák toleránsak egymással, és természetesen feltétel nélkül elhisznek mindent. Mármint amíg arról van szó, hogy ők a betegek. Ha-ha!

Tegnap rajzoltam. Végre megcsináltam valamit, amit régóta szerettem volna. Olyat rajzoltam hogy büszke voltam magamra, ez pedig elég nagy ritkaság. Állati kritikus tudok lenni. Szóval arra gondoltam, hogy szívesen eldicsekednék vele Adamnak, mint szakmabeli. Már nyilván nem fogok. Egyrészt mert turnézni ment, másrészt mert már nem dolgozik a cégnél. Hétfőtől. Sajnálom, hogy az utolsó hetét kihagytam. Kész, kilépett. Bye, bye. Nincs többé alany, akivel eltölthetem a reggeli fecsegős, pletykás kajlásokat puccos mediterrán típusú éttermünk teraszán. Szerintem a konyháslányok hiányolni fogják a reggeli bulikat. Egyedül biztos nem vagyok olyan szórakoztató. Az is hiányozni fog, hogy nem szórakoztat senki egész nap a hülye, vagy épp tajtékzó e-mailjeivel. Nincs többé szövetségesem, akivel halálba szekálhatnánk a hőn utált BC-t. Majd Dominiq-ot kiképzem erre. Ő is kezd morcogni, aztán meg meglehetősen összspannoltunk már. Most épp közösen irtózunk Katie utódjától, aki ha elmesél egy sztorit, úgy érzed 10 percet vesztegettél el az életedből. Nincs bajom vele egyébként. Vannak unalmas emberek, nem ítélem el őket, csak nem szórakoztatnak. Szóval rajzom szakkritika nélkül marad. Evvan. A laikusoknak tetszik. Ez is valami :). Majd egyszer megmutatom :).

Még nem is említettem Try hétvégén elérte gasztronómiai kiteljesedésének csúcsát. Az a tészta, lélegzetelállítóan nézett ki. Azt gondoltam magamban: ilyen csak a mesében létezik. Mi sem bizonyítja jobban tökéletességét, mint az hogy amikor apa megkóstolta, megkérdezte hogy honnan szedtük a tésztát mert isteni. Büszkén mondtam, hogy Try műve. A csirke meg hát… arról már megírta Try a véleményemet. Az alattunk lakó boszorkányokról meg másként vélekedek. Try túl engedékeny. Ok nélkül baszogatnak minket heti rendszerességgel, mondvacsinált okokkal – kb. ilyen jellegűekkel: „A hűtőmbe este még egy liter tej volt, ma reggel meg már csak fél liter van. Biztos vagyok benne, hogy maguk itták meg.” – jó, a kötői túlzás nem a véletlen műve, csak érzékletesebbé akartam tenni a dolgot. Persze ilyenkor valahogy elfelejtik ezek a boszorkányok, hogy

a, itthon sem aludtunk

b, hányszor vitte le helyettük Try a szemetet

c, hányszor fecsegett el velük kedvesen puszta jóndulatból

d, hányszor vittünk nekik egy kis frissen sült süteményt csak úgy kedvességből.

És ezek után még én sajnáljam őket, mert biztos szerencsétlen életük volt, és így elégülnek ki öregkorukra?! Meg én legyek toleráns? Ó, nem! Toll a fülükbe!

A kopogó szellem esete úgyis érdekesebb sztori. Szellemtörténetünk alig pár napra nyúlik vissza. Tudni kell hozzá, hogy szomszédságunk kong, vagyis üres. Évek óta néma homály fedi sötét rejtekét. Kilincse poros, néma csend honol. Szóval a fennkölt parádézást félretéve: szomszédságunk tulaja évek óta a sárgaház falai között koptatja a padlót. Megőrült, bevitték, a ház üres lett, azóta sem foglalkozik vele senki, a kutyát sem érdekli. Egyik éjjel viszont egy furcsa hangra lettünk figyelmesek. Mintha két fém rudat ütöttek volna egymásnak. Néha egy kongás, és elhallgat. Filmnézés közben figyeltünk fel rá. Nem nagyon foglalkoztunk vele. A hang forrását sem igen tudtuk behatárolni. Aztán megint kongás. Bizonyos időközönként egy kongás. Kezdett viszketni a fantáziánk, úgy gondoltuk jobb, ha utána járunk. Első lépés: hangforrás azonosítása. És a fenébe is, de már itt elakadtunk! Először azt sem tudtuk kintről vagy bentről, a szomszédból vagy tőlünk jön-e a hang. Kísérteties. Aztán a konyhában a cső mellett – ami a sárgaházas szomszéd falának túloldalán vagyis, nálunk van – volt a leghatározottabban hallható a kongás. Hát gondoltuk biztos a cső vezeti a hangot, és valahol lentebb bütyköl valaki. Ja, éjjel 11-kor. Előfordul. Rekonstruáljuk: a cső a fürdőnkben folytatódik, hát Try átment, és nekicsapott egy fém rudat. A kongás tompa és másmilyen volt. A csilingelő, tiszta eredeti kongó hang totális ellentéte.

– Honnan hallod? – kérdezi Try.

– A tetőről. 100%, hogy a tetőről jön! – kiáltok fel, mint aki orbitális felfedezést tesz.

Felmászunk a tetőre, és… és semmi. Ugyan a konyha felett tényleg van egy antenna, amivel hasonló hangokat tudunk előidézni, de annyival halkabb volt az, amit mi csináltunk, hogy elvetettük a valószínűségét. Füleltünk a tetőn. Megint kongott. De jóval tompábban a konyhafalunk irányából. Tető kilőve. Lemásztunk, füleltünk a kihalt szomszéd ajtaja előtt. Megint kongott, már erősebben. Talán a szomszédból? Összenéztünk, nyeltünk egyet. Try bekopogott. Az ajtó mögött néma csend. A folyosón tompa éjjeli árnyak. Oké. Try lenyomja a kilincset. Az ajtó zárva. Csend. Ha itt abbahagynám az felérne egy Blair Witch projecttel, szóval folytatom: vállvonogatások közepette visszamentünk otthonunkba, és beletörődtünk. A hangforrása örök titok marad. Egy ideig még kongott a kopogó szellem, aztán… talán ő is elaludt. Jó éjt szomszéd.