Ahh… ez az álmodás dolog néha annyira intenzív tud lenni, hogy valósággal befolyásolja a jelent. Például emlékszem gimnáziumban egyszer azt álmodtam hogy halálosan beleestem az egyik osztálytársamba – akit ugye a való életben még csak észre sem vettem, fel sem tűnt – és másnap egyszerűen csak úgy tudtam rá nézni, mintha ő az álmom béli önmaga lenne, és úgy éreztem – határozottan csak éreztem – hogy szerelmes vagyok bele. Ez másnapra elmúlt – hehe, még szép… :)

Vannak olyan álmok, amiket olyan intenzíven élek meg, hogy álmomban határozottan az az érzésem mintha Az lenne a valóság, és közben gondolok rá, hogy de hiszen a valóságban nem is ez történt itt meg ott, de az úgy tűnik mintha csak álmodtam volna. Olyan érzésem van az álmomban, mintha az álmom lenne a valóság, és a valóság álom. Ennek fényében talán nem csoda, hogy ma reggel olyan levegővétellel ébredtem kilenc nulla nullakor, mint aki percek óta vergődött levegő nélkül a víz alatt és most ér a felszínre. Szem kinyit, Try a helyén, mellettem alszik. Megkönnyebbül sóhaj. Csak álmodtam. Mégis az egész napomra kihatott. Valahogy máshogy néztem Try-re és szinte bűntudatom voltam az álmom miatt (nem azért mert én tettem volna valami rosszan, rám pont hogy az áldozat szerepe volt osztva :)).

Valahol viszont szeretem ezeket az álomfajtákat, még ha rémisztőek is, mégha szenvedek, vagy félek is bennük, mert azok az érzések és képek és történetek egyedülállóak, és borzasztó érdekesek. A reakcióim, mások reakciói… talán a valóságban sem cselekednék másképp… talán mindegy is hogy mi a valóság, hiszen ami meg történik az álomban abból is tanul az ember. Túl sokat olvastam egy bizonyos blogot :DDD hatással volt rám, nem tehetek róla :D.