– A fenébe is! Neked tök jó dolgod van ott… minek panaszkodsz?

Minek? Hát mindenki panaszkodik a környzetemben. Én se maradjak már ki! Kábé ezért… amúgy meg továbbra is elvagyok kényeztetve. Ugyan néhány napig úgy éreztem nagy a feszültség az osztályon, valószínűleg lesz is váltás. Néhányan elmennek, újak jönnek helyettük. Sajnos ezek közül kettő olyan akiket nagyon szerettem, és hiányozni fognak. Ki fog szórakoztatni engem a vicces e-mailjeivel? Kivel fogok pletykálni a büfében? Kivel fogok a palotában grasszálni ide-oda? Majd az újakkal…? Talán… hát remélem… megveszek a kíváncsiságtól (persze vegyes érzelmekkel). Adamnek lett volna a feladata, hogy megcsinálja az új projectet, de mivel ő kiesett, a feladat ám hárult. És mivel Adam magasra teszi a lécet, hiszen ő sokkal sokkal régebb óta űzi a szakmát hivatásszerűen, ezért az elvárások is nagyok voltak a projecttel kapcsolatosan. A feladat az enyém, és van rá három napom hogy bizonyítsak. Igazán megteszek minden tőlem telhetőt. Túlórázom, és még plusz feladatokat is vállalok lazításképpen, az ebédemet a gép előtt fogyasztom, hogy időt spóroljak. Este hazaérve pontok úszkálnak a szemem előtt, másnap reggel folytatni ahol abbahagytam. Aztán mégis valami elégedettséggel tölt el, amikor a főnököm az orrom elé tolja a részlegek munkámról elismerően nyilatkozó e-mailjeit, és minden munkanap végeztével behív az irodájába hogy személyesen köszönje meg a munkám. Ez valahogy lelkesedést ad az embernek.

Aztán ott van Try névnapja – amiről majd ő bővebben nyilatkozik – én csak címszavakban. Szóval közkedvelt pub-unkba szerveztük és végig billiárdoztuk, és hülyéskedtük, és beszélgettük. Naggyon jól éreztük magunkat, és csak azért indultunk el akkor amikor elindultunk, mert különben valamennyien lekéstük volna hazaszállító járművünket.

Aztán meg ott volt a városligeti majális, amin hosszú ideje először mi is részt vettünk. Jó volt kimozdulni ilyen szép időben. Nagyon jól éreztem magam annak ellenére, hogy a politikai részlegben az előttem ülő pasi hadonászott egy pisztolynak látszó tárggyal de kell egy kis móka nem vitás… főleg az volt vicces, hogy a miniszterelnök leszarta a pisztollyan hadonászó alakot, és inkább a beszédére koncentrált, aztán amikor az emberek leteperték a földre az ámokfutónak sem nevezhető dilinyóst akkor ért a beszédében ahhoz a részhez, hogy „és nem engedünk az erőszaknak”… na ezen aztán tényleg jót mulattam. Később nagyokat sétáltunk a városban Try-vel. Igazán szép ez a tavasz!