Elkerített Város

Christopher Prücsök az ölemben

Trychydts ||| 2008., április 16., 19:07 |||

Éppen csak egy pillanatra néztem félre, és Christopher Prücsök máris landolt a kezemben. Én meg rögtön elkezdhettem parázni részben a CP testi épségéért, részben az egészségéért, hiszen még volt rajtam némi irritációs köhögés; részben pedig a fényképezőgépemért, amely igen furcsa szögben helyezkedett el valahol a karom alatt.

Christopher Prücsök amúgy egy állati aranyos kis tücsköcske, aki ha kedve szerint helyzkedhet el valakinek az ölében, akkor hajlandó viszonylagos csöndben nézegetni mindenfelé sötétkék szemével, és makacs elszántsággal kapaszkodni mindenbe, ami a tenyere ügyébe esik. Kathy hajába ugyanolyan sikerrel kapaszkodott, mint az én ujjamba — ahhoz képest, hogy akkora keze van, mint egy újszülött tengeri csillag, meglepő intenitással.

Nagyon megnyugtató dolog a Kölköt anyukának látni. Ha mindig olyan higgadt és elkötelezett, mint amikor én látom, akkor minden esély megvan arra, hogy ne egy agyonfrusztrált, elkényeztetett kis ideggörcs legyen belőle, hanem valami normálisforma emberke. Egyelőre persze messze van az az idő, mire ezek az eredmények ténylegesen realizálódni tudnak, tekintve, hogy a kis manóca egyelőre csak eszik, alszik, kapálózik és nézeget a nap 24 órájában.

— Bocs, jelenésem van; összeházasodunk — mentegeti magát Vacskamati, és beáll a sor elejére a menyasszonya elé. Elégedetten röhögve ballagunk utána a bunkerházak közé a három saroknyira levő, földbe süllyesztett, üvegtetejű templom felé.

Amikor először találkoztam vele, aligha fogadtam volna arra, hogy jelen leszek az esküvőjén. Az újságnál, amit volt szerencsém vezetni, kevesen szerettek igazán, és én is sokkal fontosabbnak éreztem, hogy az utolsó cseppet is kifacsarjam a t. kollégákból, mint hogy megszerettessem magam. Vacskamati is vezette a rovatát, időnként ütöttem a fejét, néha megpróbált keresztbe tenni nekem, én meg ilyenkor igyekeztem dezintegrálni, mint vitapartnert — akkoriban az ilyen gyilkos, szellemi párbajok még simán hozzátartoztak a részleg mindennapi életéhez.

Az első fordulatot talán az jelentette a kapcsolatunkban, amikor Vacskamati — sokak általános meglepetésére — főszerkesztővé választódott. Akkor még nem tudtuk, hogy ő lesz az utolsó a fully functional főszerkesztők között; az azóta következők időnek előtte lemondtak és/vagy durva funkcionális deficitekkel küzdöttek.

Hiba lenne nem megemlíteni, hogy aki (a bizonyára sokak által ismert bloggercelebrina mellett) a legközvetlenebb mintát jelentette számomra a bloggoláshoz, szintén Vacskamati volt. Sokáig nem értettem, mi értelme van időről-időre naplót vezetni; sokáig valamiféle rosszfajta exhibicionizmusnak tűnt nekem az egész. Aztán egyszer csak kedvem támadt kipróbálni a dolgot, lett saját honlapom, saját blogom meg minden efféle. Azóta is egyfajta mérce számomra, mennyire sikerül (sikerül-e) megugranom a Vacskamati jelentette mércét.

Szépen észrevétlenül lett a kapcsolatunk személyesebb a sima szakmainál; arra mindenesetre tisztán emlékszem, amikor Noémi vitorlázott be az életébe. Minden bizonnyal súlyos indiszkréció lenne fellibbenteni a fátylat arról, milyen kontextusban szereztem tudomást arról: Vacsakamatinak barátnője van; mindenesetre bizalmasabb info volt annál, semhogy ne éreztem volna megtisztelve magam. Azt a nagyon fiatal lányt, akivel Vacskamati elkezdett járni, én már nem ismertem meg; nem is tudom, melyik bulira mertem őket először meghívni, de az tuti, hogy oda már az a fiatal nő jött el, akit az esküvőn is láthattam.

És most ott lehettem, Baluval és Kathyvel együtt, szóval egy komplett kis Nyúz-szekciót is megelapíthattunk. A Nyúz-szekció egyben egy fotós szekció is volt, ugyanis apait-anyait beleadva próbáltunk profi szemlélettel fényképezni a rendezvényt. A profi szemléletet ugyan némileg csökkentette, hogy hármunk közül egyedül Kathy volt az, aki képes volt feltöltött akkumulátorokkal megjelenni — ha ő nincs, akkor bizony elég csúnyán koksszá égtünk volna. De, életem párja precizitásának köszönhetően nem ez történt, mindent sikerült megörökíteni, az első visszajelzések alapján nem is rosszul. (Édesanyám valamilyen oknál fogva nem volt hajlandó a zsenit látni bennem a képek láttán, de hát harminc év alatt már volt módom hozzászokni, hogy Anyu a legelfogulatlanabb és legkíméletlenebb kritikusom; elvégre mire valók az anyák, ha nem erre.)

Személy szerint az olyan eskövőkért tudok igazán odalenni, ahol minden a párról szól. Voltam már olyan giga-rendezvényen is, ahol az örömszülők pénzének fitogtatása fontosabb volt, mint a házasodók ünneplése. Ez viszont egy klassz, helyes léptékű esemény volt, kevés résztvevővel, ahol végig Vacsakamtiék voltak a középpontban. Volt két szertartás, egy ügyesen megkomponált templomi, és egy rendkívül menedzser típusú civil. A lagzi a metropolisz külső szegélyén volt, egy útmenti kis vendéglőben. Megtáncoltatták őket elég rendesen, voltak mindenféle játékok, és persze mindenféle kaja, süti, torta — utóbbiak mind első osztályú minőségben.

Vacskamati a szervezés során szépen megcsillantotta vele született logisztikai képességét is. Bár kocsi nélkül mentünk, és az esküvő az agglomeráció három különböző pontján volt, mégis szépen olajozottan eljutottunk mindenhová, és a szimpatikus, kopasz ismeretlen kocsijából is teljesen emberi időben szökkentünk ki a házunk előtt, egy sütikkel teletömött dobozzal a kezünkben. Sajnos a sütik java részét Robert falta be, én csak egy kisebb minta alapján tudom megerősíteni: azok is remekek voltak.

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site