Fizetős parkolási övezetben lakom. Ennek megfelelően minden évben levelezek a Polgármesteri Hivatallal. Megküldik az adatlapot meg a csekket, én végigolvasom a levelet és végrehajtom az instrukciókat. Kitöltöm az adatlapot, befizetem a csekket, majd a szelvényt felragasztom az adatlap hátoldalára, beteszem a megküldött válaszborítékba és jóval határidő előtt, visszaküldöm. Szerencsére!

Mert kb. 2 hét múlva újra kapok egy levelet a Polgármesteri Hivataltól, melyben visszaküldik a csekkszelvénnyel feldíszített adatlapomat és reklamálják, hogy a forgalmi engedély fénymásolatát nem küldtem be. Nézem az előző levelet, persze, hogy nem, hiszen nem kértek. Eztán már ne is levelezzünk, hanem kérik, hogy huszárvágással intézzem az ügyeket a továbbiakban az erre kijelölt, minimál dizájn szerint működő üzlethelység/irodában. Azaz 3 ügyfélnél több nem fér az irodába; ha sokan vagyunk télvíz, árvíz, mínuszok vagy rekkenő hő nem számít, az utcán várjuk a sorunkat.

Forgalmit némi puffogás után lemásolom (ha tudták, hogy kell, miért nem írták meg előszörre?) és irány a szerencsére nem messze levő iroda. Messziről látom a kígyózó sort. Elmegy a kedvem tőle, gondolom majd délután visszajövök. Délután megint arra kanyarodom, sor változatlan.

Másnap reggel rutinosan máshol kezdek, hogy aki az ügyfélszolgálatnál akar kezdeni biztosan végezzen mire én odaérek. Dél tájban érek oda. A sor valóban kisebb, úgy nézem max. 45 perc alatt végzek, az idő is enyhe, beállok a sorba. A vártnál gyorsabban halad a sor (mindjárt kiderül miért), egyszerre 2 embert már be is engedtek, amikoris az utcában a parkoló autók mellé párhuzamosan, másodiknak beáll egy szép elegáns autó, tulajdonos kiszáll, kezében piros büntető csomag, kicsit összevonja szemöldökét, hogy sorba kell állni, de beáll. Kocsit ott hagyja (lezárva két másik autó kiállási lehetőségét).

Nem tudom türtőztetni magam:

– Uram, megértem, hogy abban reménykedik, hogy hamar végez, de ha épp bent lesz ügyet intézni, amikor az autóstársak el akarnak menni, ugye belátja, hogy nem lesz könnyű dolguk? Biztosan Ön sem örülne, ha Önnek kéne vadászni az elreteszelő autóst. Azt az apróságot nem is említem, hogy totálisan szabálytalan, amit művel!

Az úr piros lesz mint egy levélláda, látszik rajta, hogy nem számított ilyen mértékű agresszióra.

– Itt vagyok- mondja, – ha jön valaki, bármikor elállok.

– Kivéve, ha épp odabent intézi az ügyeket.

– Nem kell ez! Mondom, hogy itt vagyok, ha el akarnak menni, majd elállok.

– Megtenné, hogy eláll anélkül is? Azt hiszem Ön sem szeretné, ha nem tudna azonnal autóba pattanni, hanem keresgélni kéne a tulajdonost.

Úr az égre néz, majd legyint (reményelen este vagyok), beül az autóba és el. Néhány perc múlva megint a sorban áll.

– Köszönöm. Tényleg jó, hogy megértette.

Úr égre néz majd elfordítja a fejét. Nyilván utál.

Odabent előadom mi járatban vagyok. Azt mondja a lány, hogy odabenn a PH-ban az előadó elfelejtette rágépelni a levélre, hogy kell a forgalmi másolata is. Mindenki itt köt ki, ezért a angy sorban állás. Fáradtan de készségesen átveszi a dokumentumokat, aláíratja a papírokat és enyém a matrica. Remélem legalább egy kicsit vacakul érzik magukat a PH-ban.

Este, hazafelé felszállok a trolira. Közepesen üres. Egyik ülőhely előtt útitárs agitálja bájos fehér kutyusát. Hopp, ugorj! Hopp! Kutyus nem ugrik fel a székre. Útitárs nem tágít: Hopp,ugorj fel! (mármint az ülésre). Kutyus ellenáll.

– Hát, ha a kutyusnak nincs kedve leülni, majd én leülök, – mondom, és mozdulok az ülés felé.

– Máshol is van hely!

– Ezt választom. Ha már úgysem ül rajta senki…

Utastársak összenéznek, talán balhét sejtenek.

Hopp, ugorj! Agitálja néhány lépéssel odébb levő kettes ülésnél. Kutya ellenáll. Gazdi felmarkolja és lepottyantja az ülésre.

– Talán nem kéne… szólok ismét. A kutya lába összepiszkolja az ülést. Senki nem szeret piszkos ülésen ülni.

– Mit okoskodik? Az biztos, hogy tisztább a kutyám, mint maga.

– Nem kétlem… De a lába piszkos, mert láttam, hogy a járdán állt. Egyik utas cipője sincs az ülésen.

Útitárs lezöttyen a kutyus mellé, és utazunk tovább.

Leszállok. Még beszaladok a boltba zsömléért vacsorára. Mások is vásárolnak. Vásárlótárs megnyomorgatja a zsömlét, majd visszateszi, jön a következő. Azon is gyömöszöl egy kicsit, de nem az igazi. Jön a következő. Nézem. Ez nem lehet igaz! Újabb zsömle puffan vissza.

-Ne haragudjon, de én nem szeretem, ha végigtapogatják a zsömléket. Biztos Ön sem szereti.

-Szemét ez, nem zsömle! És még pénzt kérnek érte!

-Értem, hogy nem teszik a zsömle, de miért nem papírral fogja meg vagy zacskóval. Ezt mások meg fogják enni.

– Most fürödtem. Tiszta a kezem! Amúgy is, mit okoskodik?

Tényleg, fut át az agyamon. Egész nap okoskodom. Végülis van még otthon egy kis szikkadt kenyerem. Majd megpirítom.