Plus ça change, plus c’est la me^me chose. Ez a frappáns kis közhely valami elképesztő pontossággal illeszkedik a munkámról szóló áradozás elé.
Részben mintha egy másik bolygóra szálltam volna át. A prioritás-rendszerem, az életem úgy csúszott szét és állt össze újra, hogy biztosan nem ismernék magamra, ha két évvel ezelőtt előtt szembejövök magammal az utcán. Öltönyös lettem, hálózatfejlesztő szakemberek között töltöm az életem, belépőkártyával megyek be a liftbe, az irodámba, a tárgyalóba, a vécébe. Irodám van, szabályozhatóan fényáteresztő ablakkal, a személyes igényeimre hangolt munkaállomással, és a hálózaton megosztott naptárral. Elektronika tervezi a programjaimat, nézem a saját naptáramat, nézem a főnökömét, szabad idősávot keresek magamnak, amikor felmehetek tárgyalni a netállomásunk hegesztéséről a cég kommunikációs öltönyöseivel.
A fiókomban porok. Kávépor, teapor, pudingpor, levespor, kakaópor, tésztaízesítő-por, tejpor, vízpor. Saját vízforralóm van, meg céges bögrekészletem, kockacukor a kávéhoz. Otthonosan mozog a Kathytől kapott masina, tényleg sokkal kellemesebben érzem magam a hangtól reggelente, meg ebéd után.
Lassan a nyelvet is megtanultam. Nem vagyok újságíró többé, de a megszerzett rutin sokat segít, ha olyan ülésen kell jegyzetelnem, ahol foglalmam sincs, kik és miről beszélnek. Kicsit olyan ez, mint a filmben, amikor az arab tudós csak hallgatta, hogyan káromkodnak körülötte a vikingetk aztán anyanyelvi szinten szólalt meg: „Az én anyám nemes vérű, tiszta asszony volt. És legalább tudom, ki volt az apám, te, disznóhús-zabáló szukafattya!” Felmegyek tárgyalni a konzultánsainkhoz egy külső prezentáció ügyében, és saját érveim vannak a felvetett témával kapcsolatban.
És mégis: mint a Céghez járnék dolgozni. A ritmus tökugyanaz, az ülések hasonló mederben zajlanak előre, a remek kis kihelyezett tréningekről nem is beszélve. Ivás, szakmai poénkodás este, laza mederben csörgedező, elröhögős munka napközben. Áramvonalas, penge főnök, és valami többenetesen hasonló mentalitású üzleti partnerek. Ugyanolyan büszke vagyok a főnökömre, mint Geebee-re vagy Vöröstündérre voltam anno, amikor csuklóból nyomott le valami hülyét.
Bár minden kolléga azt emlegette, hogy majd januárban összeroppanok, de nekem ez a „pörgős” munkamenet tulajdonképpen pont kényelmes. Egyszerűen ehhez a tempóhoz vagyok szokva, stressz gyakorlatilag semmi, néha keresztbe állnak ugyan a szemgolyóim és az ujjaim, amikor öt dokumentumot kell tologatnom a képernyőn, de abszolút nem vészes. Saját és kiszolgáló jellegű feladataim is vannak, a pontosságomra és a megbízhatóságomra ugyanúgy számítanak, mint a kreativitásomra. Imádok itt dolgozni, olyan pengés és kényelmes minden. Pont akkorát léptem előre, amekkorát éppen időszerű volt lépnem.