Állítólag mostanában csak a munkáról tudok beszélni. Ez egy meglehetősen igaztalan rágalom szerintem, szerintem a munkán kívüli életemnek egy egészen elhanyagolható százalékát töltöm csak munkával. Nem tartozom azok közé, akik végeérhetetlen hosszúsággal képesek szakmázni az asztal fölött. Régen, amikor a Cégnél dolgoztam, szerintem egészen összehasonlítható mennyiségű időt töltöttem azzal, hogy Életem Aktuális Párja minden kis részletről értesüljön, amivel a Cégnél szembesültem. Szerintem ehhez képest határozott előrelépés, hogy most, ha hazamegyek, max egy rövid tájékoztató prezentációt tartok arról, mi történt ma odabenn, az apróka részleteket pedig megtartom magamnak. A blogom persze elsősorban munkablog lett, de hát először is csak elsősorban, másrészt így jár az, aki 8-18-ig dolgozik.
A munkaidővel az a legviccesebb, hogy ettől rettegtem leginkább, de végül kisült, hogy nem igazán van mitől rettegnem. A munkám tetemes része nem igényel nagyobb aktivitást, mint amikor otthon a szabadidőmet töltöm, és kábé azt is csinálom, csak pár fontossági fokozattal feljebb. Viszont itt, a Szindikátusnál első kézből és folyamatában értesülök mindarról, amit amúgy csak mindenféle másodlagos csatornákon keresztül tudhatnék meg. A Cég után pedig nincs olyan bizottsági ülés, értekezlet vagy tárgyalás, ami nekem hosszúnak, fárasztónak vagy unalmasnak tűnhetne. Most, hogy beszippantott a munkaerőpaic, nem otthon próbálok olcsón, de nagyon kevéssé hatékonyan információhoz jutni: engem fizetnek azért, hogy ott legyek, ahol az információ keletkezik. Igaz, nem mint a Sajtó Jelenlevő Képviselője, de voltam már eleget a Sajtó Jelenlevő Képviselője, most ezerszer szívesebben vagyok valami teljesen más.
Amúgy, ha már munkahelyi élmények, emlékszem, amikor Kathy munkába állt, az első pár hétben, részben munkanélküli státuszom mellékhatásaképpen, részben morális támogatás gyanánt mindig kimentem elé a magasvasúthoz. Amíg beséltáltunk Barrytown belső részébe, ahol lakunk, Kathy csak mondta-mondta-mondta, hogy mi újság, mit kellett csinálni és miért, melyik kollégával mit hülyéskedtek stb. Vacsi előtt-után-közben csak áradt az info, szóval azt gondolom, ehhez képest a rezerváltság eleven szobra vagyok.
Amúgy taxival járom a várost, valahogy mindig olyan sürgős megbízatást kell teljesítenem, amihez ez kell. Nem rossz dolog amúgy: mire kienged az épület biztonsági rendszere, ott áll a kocsi a ház előtt, beszállok, kiszállok, a Szindikátus meg fizet. A „majd a titkárnőm elrendezi a számlát” fordulat eddig még soha nem jött a számra, de talán majd ehhez is felnövök. Mondjuk a dologban éppen az a vicces, hogy én vagyok, a ha nem is nő, de titkár, vagy ha nem is titkár, mert nem intézek semmit, hát asszisztens, vagy ha nem is feltétlenül assszisztens, hiszen nem assisztálok semmihez, hát munkatárs, vagy ha nem is munkatárs, hiszen társa aztán meg végképp nem vagyok semmiben de legalábbis árnyékember. Legalábbis a főnököm így szokott bemutatni. Shadow Man. Nem is rossz cím egy képregénysorozatnak.
Pálcikával ettem az ebédet, és saját bögrében iszom a saját bögrémből a saját forralómban forralt sajátteát. Komolyan, mintha otthon dolgoznék.
Végre elszántam magam, hogy elolvassak egy könyvet. Az utóbb időben annyi újságot olvastam az RSS-olvasómban, hogy könyvet olvasni már nem is volt időm. De most elszántam magam, bementünk a könyvesboltba, megvettem, zsebretettem, olvastam, ágyban, metrón, villamoson és a fürdőkádban.
Rövid ideig a Fish Szindróma is rajtam volt. A Fish Szindróma abban áll, hogy az ember éjfélkor/egykor/kettőkor elhatározza, hogy megfürdik, mielőtt levetkőzne/tovább dolgozna, beül a kádba, aztán fél négykor/ötkor/hatkor/hétkor felébreszti egy, a vízbe fulladásért aggódó valaki, amikor is kimászik a kádból, és bemászik az ágyba, azzal a tudattal, hogy az esetleges, még pluszban elvégzendő munkát majd későbbre hagyja. Hála az égnek, most, hogy az életemnek ezerszer organizáltabb formát kellett öltenie, ez már nem fordulhat elő. Nem kell éjszaka dolgoznom, és időben le kell feküdnöm az ágyba, hogy másnap kellően friss és hamvas lehessek.
További hír, hogy Kathy tényleg túl sokat internetezik, az itt közzétett kívánságom még aznap eljutott hozzá, ki is gondolt egy kis meglepetésfilmet, ami micsoda véletlen, a Dungeons&Dragons címet viselte. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nem romantikus vígjáték, de hát akkor mi lett volna benne a meglepetés.