Elkerített Város

Ki tudja, hányadszor vagyok már Kathyvel a farmon. Most éppen hó borít mindent — Kathy megkapta a fehér karácsonyát –, és a városba is csak hólánccal lehet bejutni.

Lazítunk. Nekem egy elég hajtós három hét, Kathynek egy szűk, formális szabadság nélkül töltött fél év áll a háta mögött, hát kifújjuk egy kicsit magunkat, én írok mindenfélét, Kathy netezget, későn kelünk, későn fekszünk, néha leruccanunk a tóra fotózgatni (ha éjjel, hát éjjel), játszunk a számítógépen, hulla a pelyhes fehér hó, terroristának lenni jaj de jó. D&D-zünk és hangosan olvasunk, filmeket nézünk és fürdünk a medence méretű kádban. Olvasok, ha már regényt kaptam karácsonyra. Meg pénztárcát, pizsamát Kathytől, fotós albumot Kun-Szun Lungtól, és társasjátékokat azoktól, akik tudják, hogy nálam nem buli a buli valami jó kis társasozás nélkül. A Leslie-Kölök vegyespáros által beszerzett darab igazi kis retróság, így Kathy is örülhet neki.

Gyorsvasúttal utaztam le, egy késő esti járatot elcsípve — velem szemben egy igazi bölcsész, vagy “bűcsész”, ahogy édesanyám mondaná, tökéletesen lila aggyal, kék szövetkabáttal, csenevész karokkal (én pakolom le-fel a táskáit), és enyhe, de azért átható korhadásszaggal. Eljátszom a gondololattal, hogy nekiajándékozom az édesanyám előtti Mázlis Sárkányban vásárolt, finoman gagyi-kategóriás, SATURN márkájú dezodoromat; végül inkább megtartom magamnak, kedvesen mosolygok, amikor búcsút int az állomáson.

A macskák még mindig enyhén leszedált szőrpárnák benyomását keltik, de azért aranyosak, kedvesen hemperegnek az ebédlőaszatalon, amíg falatozunk. Az ellátás igazán első osztályú, gombóckás karfiolleves, töltött csirke és paprika, saját sütésű kenyér, saját sütésű zserbó, saját keverésű egzo-lekvárral.

A szilvesztert is itt töltjük majd, legalább nem ismétlődik meg az a röhejes szerencsétlenkedés, amit tavaly nyomtunk le. Persze nem volt rossz tavaly sem, bár gondolom, édesanyám szívesen kihagyta volna, ahogy végigscannelünk három benzinkutat, egy normális film utáni reménytelen kutatásban. Végül persze a szokásos sorozatokat néztük. De idén minden másképp lesz, ha más nem jön össze, lemegyünk, és a tó jegén koccintunk.

Pelyhes fehér szép jó reggelt mindenkinek! Ma kezdődik szabadságom első napja. Az ágy meleg, a hó pedig hatalmas pelyhekben hullik oda kinn, én meg csak mosolygok, és azon gondolkodom, hogy végül is egész jól alakulnak manapság a dolgaim. Határozott vagyok és kiegyensúlyozott. Hát hiába…

Tegnap volt a céges karácsonyi parti. Ugyebár ezeket a fajta féle banzájokat én nem komálom, de kivételesen valahogy máshogy alakultak a dolgok, mert egész jól éreztem magam – és nem hinném, hogy ez a három pohár pezsgőnek volt köszönhető :).

Szóval csak ültem, és jöttek oda hozzám vadidegenek, és diskuráltunk. Mindenki jó hangulatban volt. Azért érdekes megnézni kikkel dolgozik az ember.

Volt kaja pia bőven. Pezsgő, kaviár, rák, lazac, hatalmas gyümölcstál… desszertek. Csak úgy dőzsölt a cég. Én pedig rádöbbentem, hogy nem is olyan rossz egy ötszáz embert foglalkoztató cég grafikusának lenni.

A grafológussal is kielemeztettem magam, de semmi újat nem tudott mondani, ergo úgy látszik az írásom tényleg engem mutat. Akár Try is mondhatta volna rólam azokat a dolgokat.

Hááát… ami pedig vicces volt, hogy ír zenét hallgatok két hete az irodában, erre kik a sztárvendégek? Egy ír néptánc együttes a Tükörszigetről… tiszta libabőrös lettem, amikor elkezdtek táncolni. Micsoda véletlen.

Kaptunk céges ajándékot is. Én pedig elhoztam még egyet, hogy legyen Trynek is ;). Hogy én milyen vagyok…

Az égnek pedig további boldog pelyhedzést kívánok!

Az irodai működés absztrakt modelljei I.

Trychydts ||| 2007., december 14., 12:07 |||

Azért meg kell vallanom, iszonyatosan hasznos ám a sok apróság, amit a Cégnél megtanultam. Úgy látszik, ahol emberek dolgoznak együtt, irodákban, ott sok dolog tökéletesen ugyanúgy működik. Például.

A főnök megkéri B-t, hogy B csináljon meg valamit; ehhez B-nek C segítségére van szüksége. Ír hát egy levelet C-nek, amiben kifejti, hogy mi az ábra, és megkéri, hogy csinálja meg, amit A üzent. C csak az esetek viszonylag csekély számában csinálja meg ezt rögtön. B, ha rutintalan, kivárja, amíg A T idő múlva ismét rákérdez a dologra, és akkor B fog égni, hiszen az nem mentség, hogy egyszer szólt C-nek. B ezért jól teszi, ha felhívja C-t T/2 időpontban is. Ha van egy kis stratégiai érzéke, azt kérdezi, C megkapta-e a levelet, mintegy éreztetve ezzel, hogy a dolgok jelenlegi állása alapján már C civilizált viselkedése is kérdéses (a hangnem természetesen a legudvariasabb). Az óraműpontossággal mentegetőzni kezdő C így magától fog (T/2+N) időpontra ígéretet tenni. Ha (T/2+N) nagyobb, mint T, B-nek ekkor jeleznie kell, szintén kifogástalan modorban, enyhe sajnálkozással, hogy jó, akkor ha A rákérdez, akkor jelezni fogja, hogy C csak (T/2+N) időpontban tud válaszolni. Ekkor C ad egy újabb, (T/2+M) időpontot, ami remélhetőleg már megfelelő.

C a statisztikák szerint az esetek elenyésző részében jelentkezik (T/2+M) időpontban; B ilyenkor egy udvarias levélben figyelmezteti, hogy ha bármilyen segítségre van szüksége, hogy időre elkészüljön, a rendelkezésre áll. C ekkor az esetek elég nagy százalékában visszajelez; ha nem, ismét egy udvarias telefonhívás következik, ahol B mentegetőzve jelzi, hogy a világért sem szeretné zavarni C-t, de valamit mondania kell A-nak. Ha B-nek volt egy kis taktikai érzéke, akkor T/2 időpontban részletesen tájékoztatta A-t és D-t (D egy A-hoz közel álló, de azért semleges személy), hogy mi történt eddig az ügyben. Ha C különösen nehéz eset, tájékoztatásul C-nek is el lehet küldeni ezt a levelet, csak hogy képben legyen.

Ha B igazán rutinos, C további restsége (T-(T/5)) időpontban maga keresi fel A-t, ahol némi mentegetőzés után közli, hogy úgy látszik, nem tett eleget az ügyben, de C még mindig nem jelez vissza. A trükk persze nyilván az, hogy mind A, mind C, mind D pontosan tudják, hogy B mindent megtett, mi több, nekik észrevételeiket időben lett volna idejük jelezniük. Ebben az esetben nagy valószínűséggel A fogja kapitulációra bírni C-t.

A módszert a héten kétszer is kipróbáltam, az eredmény: két barátságos hangú e-mail, az egyik egy A-tól, a másik egy C-től, két különböző ügyben. A örül az eredményeknek, C meg a rugalmasságomnak. Egyelőre megy ez.

Na persze, csak a munkáról

Trychydts ||| 2007., december 13., 14:19 |||

Állítólag mostanában csak a munkáról tudok beszélni. Ez egy meglehetősen igaztalan rágalom szerintem, szerintem a munkán kívüli életemnek egy egészen elhanyagolható százalékát töltöm csak munkával. Nem tartozom azok közé, akik végeérhetetlen hosszúsággal képesek szakmázni az asztal fölött. Régen, amikor a Cégnél dolgoztam, szerintem egészen összehasonlítható mennyiségű időt töltöttem azzal, hogy Életem Aktuális Párja minden kis részletről értesüljön, amivel a Cégnél szembesültem. Szerintem ehhez képest határozott előrelépés, hogy most, ha hazamegyek, max egy rövid tájékoztató prezentációt tartok arról, mi történt ma odabenn, az apróka részleteket pedig megtartom magamnak. A blogom persze elsősorban munkablog lett, de hát először is csak elsősorban, másrészt így jár az, aki 8-18-ig dolgozik.

A munkaidővel az a legviccesebb, hogy ettől rettegtem leginkább, de végül kisült, hogy nem igazán van mitől rettegnem. A munkám tetemes része nem igényel nagyobb aktivitást, mint amikor otthon a szabadidőmet töltöm, és kábé azt is csinálom, csak pár fontossági fokozattal feljebb. Viszont itt, a Szindikátusnál első kézből és folyamatában értesülök mindarról, amit amúgy csak mindenféle másodlagos csatornákon keresztül tudhatnék meg. A Cég után pedig nincs olyan bizottsági ülés, értekezlet vagy tárgyalás, ami nekem hosszúnak, fárasztónak vagy unalmasnak tűnhetne. Most, hogy beszippantott a munkaerőpaic, nem otthon próbálok olcsón, de nagyon kevéssé hatékonyan információhoz jutni: engem fizetnek azért, hogy ott legyek, ahol az információ keletkezik. Igaz, nem mint a Sajtó Jelenlevő Képviselője, de voltam már eleget a Sajtó Jelenlevő Képviselője, most ezerszer szívesebben vagyok valami teljesen más.

Amúgy, ha már munkahelyi élmények, emlékszem, amikor Kathy munkába állt, az első pár hétben, részben munkanélküli státuszom mellékhatásaképpen, részben morális támogatás gyanánt mindig kimentem elé a magasvasúthoz. Amíg beséltáltunk Barrytown belső részébe, ahol lakunk, Kathy csak mondta-mondta-mondta, hogy mi újság, mit kellett csinálni és miért, melyik kollégával mit hülyéskedtek stb. Vacsi előtt-után-közben csak áradt az info, szóval azt gondolom, ehhez képest a rezerváltság eleven szobra vagyok.

Amúgy taxival járom a várost, valahogy mindig olyan sürgős megbízatást kell teljesítenem, amihez ez kell. Nem rossz dolog amúgy: mire kienged az épület biztonsági rendszere, ott áll a kocsi a ház előtt, beszállok, kiszállok, a Szindikátus meg fizet. A „majd a titkárnőm elrendezi a számlát” fordulat eddig még soha nem jött a számra, de talán majd ehhez is felnövök. Mondjuk a dologban éppen az a vicces, hogy én vagyok, a ha nem is nő, de titkár, vagy ha nem is titkár, mert nem intézek semmit, hát asszisztens, vagy ha nem is feltétlenül assszisztens, hiszen nem assisztálok semmihez, hát munkatárs, vagy ha nem is munkatárs, hiszen társa aztán meg végképp nem vagyok semmiben de legalábbis árnyékember. Legalábbis a főnököm így szokott bemutatni. Shadow Man. Nem is rossz cím egy képregénysorozatnak.

Pálcikával ettem az ebédet, és saját bögrében iszom a saját bögrémből a saját forralómban forralt sajátteát. Komolyan, mintha otthon dolgoznék.

Végre elszántam magam, hogy elolvassak egy könyvet. Az utóbb időben annyi újságot olvastam az RSS-olvasómban, hogy könyvet olvasni már nem is volt időm. De most elszántam magam, bementünk a könyvesboltba, megvettem, zsebretettem, olvastam, ágyban, metrón, villamoson és a fürdőkádban.

Rövid ideig a Fish Szindróma is rajtam volt. A Fish Szindróma abban áll, hogy az ember éjfélkor/egykor/kettőkor elhatározza, hogy megfürdik, mielőtt levetkőzne/tovább dolgozna, beül a kádba, aztán fél négykor/ötkor/hatkor/hétkor felébreszti egy, a vízbe fulladásért aggódó valaki, amikor is kimászik a kádból, és bemászik az ágyba, azzal a tudattal, hogy az esetleges, még pluszban elvégzendő munkát majd későbbre hagyja. Hála az égnek, most, hogy az életemnek ezerszer organizáltabb formát kellett öltenie, ez már nem fordulhat elő. Nem kell éjszaka dolgoznom, és időben le kell feküdnöm az ágyba, hogy másnap kellően friss és hamvas lehessek.

További hír, hogy Kathy tényleg túl sokat internetezik, az itt közzétett kívánságom még aznap eljutott hozzá, ki is gondolt egy kis meglepetésfilmet, ami micsoda véletlen, a Dungeons&Dragons címet viselte. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nem romantikus vígjáték, de hát akkor mi lett volna benne a meglepetés.

Levél a radiátor mellől

Trychydts ||| 2007., december 11., 13:56 |||

Szívesen mondanám, hogy öltönyös fázisba lépett életem új kerékvágásba zökkent; az apró probléma, hogy nincs is itt semmilyen vágás, amire bele lehetne zökkenni. Szóval egyelőre az utat is én töröm magamnak, egyelőre légkalapáccsal, aztán körbenézek, hátha akad itt valami szofisztikáltabb eszköz is.

Munkarendem egyelőre egy kicsit hektikusan alakul, kissé lassan alakul, hogy a naptáram és a főnököm naptára egybeolvadjon; egyelőre csak a titkárnőtől kapom a pingeket, én meg jóváhagyom őket, a szoftver meg beleilleszti a napirendembe. Nesze neked egy tárgyalás egy független MI-szabadalomtulajdonos konzorciummal, ja, mégse ma, majd holnap, mert még nekik is egyeztetniük kell egymással. Oké, akkor holnap, ma akkor felmegyek a pr-ügyosztályra, vagy húsz kommunikátor vesz körbe az egyetlen gigantikus nyílt térbe olvasztott egyetemen, apró, fehérzajgenerátorral ellátott kis munkaállomások, szürreálisan csavarodó, sehová sem vezető oszlopok, hangszigetelt, üvegfallal elválasztott tárgyalók és főnöki irodák az egyik fal mentén. Bemutatkozom, sztorizgatnak nekem, némi kis erőlködéssel sikerül üzletet is csempésznek a beszélgetésbe. Névjegyet itt nem kell osztogatnom, az adataim már péntek óta mindenki számára hozzáférhetőek az adatbázisból, legalább ez olajozottan és simán csusszan előre.

Tegnap egy másodpercre a főnökömet is sikerült elcsípnem; azt gondoltam, sokkal többet kell majd együtt dolgoznom, de ez a december állítólag most ilyen leeresztéses, ami persze szerencse, mert így van idő képbe hozni magam, másrészt persze pech, mert így egy hónappal tolódik, hogy csobbanhassak a dolgok valódi sűrűjébe.

Hétvégén meg jött ez a regionális városirányítóközpontos konferencia, egyelőre csak az eleje meg a vége nem látszik még, arról már nem is beszélve, hogy az én résztvételem mettől meddig esedékes a buliban, de hát majd elválik. Sok mindent ígértek, amikor idejöttem, de azt, hogy stabil és unalmas munkahelyem lesz, azt nem annyira.

Mostanában kuncogós, elegáns, rafinált történetszövésű, de mégiscsak limonádékat skubizunk esténként. Amikor az akciófilmes meg a szatírarajzfilmes korszakunkat éltük, nem gondoltam volna, hogy még egy cukormázas is leselkedik ránk a sarkon. Még szerencse, hogy nem vagyok az a cowboycsizmás macho, így van rá esély, hogy sértetlen lelki integritással vészeljem túl ezt a dolgot is. Vajon mára is jut valami? Tulajdonképpen nem bánnám. Ha Kathy ma is kivesz valamit, az annak a jele, hogy túl gyakran netezik a munkahelyén. :)

Megyek stratégiai anyagot olvasni. Minden napra jut valami kis finomság, talán ezt imádom a legjobban ezen a helyen.

Szabadsag elotti utolso par nap

Kathy Zoei Torrance ||| 2007., december 11., 11:52 |||

Szabadsag elotti utolso nagy feladatom ismet a kozponti nyilt hetvege reklamanyaganak elkeszitese. Valahogy mostanában ez az en reszortom lett, meg akkor is, ha szabira megyek.

Ellenben velem, Try nem hogy nem megy szabira, hanem meg el is utaztatjak hetvegere, ami erdekes elmeny lesz, leven hogy, amikor legutobb – vlmikor nyaron vagy tavasszal (?) -, amikor ugy dontottem, hogy par napra leruccanok egyedül nagybátyám farmjára, végül Try masnap lejott hozzam meglepibol, es igy gyakorlatilag csak egy ejszakat toltottunk kulon. Ez elott meg kb. akkor voltunk negy napig kulon, amikor en Tukororszagban meloztam. Szoval erdekes elmeny lesz ez a par nap. Azert megprobalom tulveszelni…

Apropo, faj a torkom. Imadom, amikor betegek vagyunk. Egyszeruen keptelenseg, hogy ne kapjuk el a masik nyavajajat. Szoval most ott azik a mezes-kamillateam az irodai konyhaban… remek.

Tulzas azt mondani, hogy gordulekenyen ment volna a reggel :). Persze en kedves vagyok es turelmes, valamint mifelenk nem szamit, a keses. Szoval 10 perccel indulas elott keltem, es ebresztettem Try-t. Persze azt elfelejtettuk, hogy meg van egy kis dolgunk elotte, mert meg akar meg bizni engem egy kis kuldetessel. Most mar en vagyok az, aki korabban hazaer, ugyan nem sokkal. Egy ora ide vagy oda :). Szoval kesesben vagyok, Try meg instrukciokkal lat el. Elindulunk, a buszmegallobol visszafordulunk azert, amit otthon felejtunk, vegul alig negyed ora kesessel erek be az irodamba, es huppanok le a helyemre, hogy nekilassak az aktualis teendoknek.

Ma kivetelesen nem volt az asztalomon se csoki, se torta, se cukorka. Ez pedig az utobbi napokra igen csak jellemzo volt. Hogy kitol kaptam oket, azt nem mindig tudtam meg vegul, de persze nem rossz dolog ha azt embert edesseggel halmozzak el a munkahelyen :D.

Holnap folytatodik a lakasfelujitasi mizeria – Try legnagyobb oromére :). Delben ugyanis utnak indulunk, és beujitunk egy vadi uj konyhabutort, mielott a jelenlegi elemeire porlik szét. Szoval izgalmas hetvegenk lesz. En pedig ebben a honapban mar csak ot napot dolgozom, es elhasznalva az osszes szabadsagi kvotam szepen januarig szabira megyek. Nem aprozom el a dolgokat. Ha szabadsagrol van szo, hat legyunk alaposak, es hagyjunk fel a munkaval tobb, mint fel honapra.

Szoval Try multkorjaban tanitgatott engem egy szamomra eddig ismeretlen first person VR jatekra, ahol egymas gyilkolaszasa a cel. Nos, felnottem a feladathoz immaron melto ellenfelet kepezve Try-nek. Par napja negy partibol harmat nyertem en, es egyet o, de azt is ugy hogy alig csusztam le valamivel mogotte.

Cloe itthon van. Visszatert Tukororszagbol, es most utazas utani depresszioban szenved atmenetileg. Ezert ma egyutt toltjuk a delutant. Sok meselnivalonk van egymasnak :).

Újrakezdődő életzajlás

Trychydts ||| 2007., december 07., 1:04 |||

Belépőkártya, e-mail cím, saját iroda, saját számítógép — kipipálva. Decemberben annyi lesz a dolgom, hogy tanuljam a cég működését, mászkáljak el mindenhová, ahová a főnököm mászkál, és ahol nem szaggattják szét automata lézerek, aki nem megy át a retinaszkenen (és én nem megyek mindehol át). Mondhatnám persze, hogy zúg a fejem a sok információtól, de tulajdonképpen nem zúg, mert soha nem zúg. Inkább a stressztől cseng egy kicsit a fülem, mint mindig, ha új helyen kell lennem, és még nem ismerem teljesen a szociális protokollt. Másokat zargatni sose szeretek, de még csak félvakon tapogatózom a struktúrában, és mindehez segítség kell, még nem ismernek meg a folyosón, és a telefonban sincs gőze senkinek, hogy ki vagyok. Ez a legrosszabb.

Persze ami jó, hogy ismét van hely, amit meg kell és amit érdemes megszoknom, hogy vannak remek feladataim, ötleteim a feladataimhoz, normális, lassan megszilárduló helyem a világegyetemben. Összekapcsolódó tasklisták formálódnak szépen lassan a projektmanagement-implantátumaiban, a laptopomon szépen lassan alakul át a könyvtárstruktúra, és honlap Kathyvel együtt indulunk dolgozni. Így én leszek a minta-munkaerő, és útközben lesz kivel fecsegnem.

Holnap reggel Trychydts szépen felöltözik és munkába áll. Jövő héten talán már szolgálati laptopja is lesz, már ha nem rúgják ki addig. Főállású kommunikátor lesz a lelkem, sajtóreferensnek nem kellett, de aztán csak sikerült jó helyre küldenie az önéletrajzát, mert egyik nap hívták egy öltönyös profi titkárságáról, hogy az öltönyös, versenyszférában edződött profi beszélni akar vele. Így most szép, áramvonalas munkahelye van, egy minden eddiginél áramvonalasabb főnökkel, bár Vöröstündér és Geebee azért elég masszív alapozást jelentett. (Már most túl azon, hogy nélkülük soha nem jutott volna el ide.)

Kicsit persze para az egész, most egy masszív tanulási időszak következik, és a munkaidő sem lesz semmi, bár hogy pontosan mennyit kell majd bent lennem, azt most még diszkrét homály fedi. Egyelőre örülök, hogy egy kicsit megint bekockul az életem, nem nekem kell kreatívan kitalálnom az egyik hónapban, hogy milyen munkával fogok pénzt keresni a másikban. Nem a meglevő szakmai tapasztalataimat kell felélnem, hanem ismét módomban áll majd újakat szereznem. És végül nem olyan állás mellett kötöttem ki, ami az eddig összeszívott skilljeim 30%-át hasznosítja — sokkal inkább érdemes inkább száztíz százalékról beszélnem.

A hétre amúgy két házibuli is jutott nekem: hétfőn Geebee, Balu&Zso pusztította nálunk a Kathy által összerántott szójavadast és az általam egész délután csendesen, lassan főzögetett levest. Utána jenga, fényképnézegetés, majd próbáltuk Balut lebeszélni arról, hogy unalmas reklámvideókat kelljen nézegetnünk. :) Ma pedig Chloé-nak rittyentettünk egy kis welcome home partyt, lévén, hogy ő is megtért Tükörországból. Ez utóbbi sem volt semmi, Kathy barátnői aztán ott vannak a szeren, ha körtelefonon bonyolított kavarásról van szó. Egyszer csak azt vettem észre, hogy tele van a lakás szendvicset készítő csajokkal, én meg sajtot reszelek — pedig a partyt nem is nálam tartottuk.

Reggel csipog az órám: ezer alkalomból egyszer kell, hogy csipogjon, de mivel a hetem, hónapom egy merő hajtás volt, a szombat reggel hét órás kelés már az én abszolút intuitív és híresen rugalmas bioritmusomnak is sok egy kicsit. Fél órás meditáció azon, akarok-e egyáltalán menni, de aztán csak kimászom, és öltözködni kezdek. Végül is, nem emlékszem olyan időszakra, amikor hallottam volna Morwent tizenöt percig egyfolytában zsörtölődés, sértegetés, cinizálás, káromkodás, csipkelődés, anyázás stb. nélkül beszélni. Valaki, valamikor rászabadította az Univerzumra, azóta is itt van, hogy emlékeztessen bennünket: senkinek az egója sem nőhet az égig, aki nem bírja elviselni, hogy időnként úgy istenesen orcánkarmolják, minősített esetben a legszélesebb nyilvánosság előtt. Ma viszont tudományos előad. Plusz már elég sokféle ruhában láttam, de kiskosztümben még nem, plusz már elég sokféle hajjal láttam, de szőkén még nem. (Szőke, hahaha: “borostyánszőke” a lelkem, amit, ha barnának vagy rókavörösnek nem is neveznék, de azért szőkének sem. A festett hajszínek világa nemes egyszerűséggel túl van a hagyományos emberi érzékelés határain.)

Fél kilencre érek oda — az Intézet kémcentrumokat megszégyenítve titkol minden infót, amely önnön konferenciájával kapcsolatos. Az elképzelés nyilván az, hogy aki szeretné tudni, mivel foglalkoznak a Cég kémiára specializált fiatal kutatói, az majd szert tesz megfelelő kapcsolatokra, már eleve rendelkezik velük, vagy elég talpraesett ahhoz, hogy kezelje a problémát. Én az utóbbi kategóriát választom. Persze Morwent is kifaggathatnám a dologról, csak hát a hölgy fentebb röviden összefoglalt természetrajzából következik, hogy ha e-mailben kérdezem meg, hogy hol és mikor beszél ma, akkor nagyjából ötven-ötven százalék az esélye, hogy egy kedves útbaigazítást vagy egy virtuális gyomorba rúgást kapok válaszul, és nekem erre a hónapra már tényleg elég a stresszből és a kockázatokból.

Végül is újságírói időzítő ösztöneim nem tévednek nagyot, csak egy előadásról maradok le, Morwen meg csak a szünet után jön. Üveges tekintettel bámulom a kivetítővásznat. Van itt minden: cinke-tojássárgája elemzés, mikroareoszolos levegőszennyezettségmérés, kromatográfiás vizsgálatok optimálása, szórakozás mindenféle kolloid polimer rendszerekkel. Tudományos neveltetésemnek köszönhetően azért úgy kábé értem, miről van szó. Az előadók színvonala fluktuál, de azért mindenki tud Power Pointot készíteni vagy lopni (egy-két céges sablon is van, amit nem feltétlenül érzek az etikai csúcsteljesítménynek, de sebaj) és folyékony kísérőszöveggel ellátni. Azért van, aki bemagolt szöveget ad elő vagy olvas fel trükkösen, pontosan nem is tudom — az intonáción nagyon érződik, hogy nem élből ilyen laza és összeszedett.

Morwen tehát a szünet után lép a pástra; az alábbiakban azt írom le, ahogy nekem leesett a dolog, ha tehát valaki az ebben a cikkben fellelhető utalásokra kívánja alapozni a gyógyszercégét, könnyen lehet, hogy ráfázik. Morwen amúgy a jobb előadók közül való, legalább lazán beszél, ügyesen prezentál. Kár, hogy az információ/időegység mutató sokkal feszítettebb annál, mint ami lehetővé tenné az elmélyült megértést. Ugyanakkor persze én vagyok az egyetlen nem vegyész a teremben, nyilván mindenki inkább képben van a hi-tech szerves kémia rejtelmeivel, mint én.

Amennyire átködlik nekem, Morwen rejtélyes kísérletei (magát a kísérletet én most nem ismertetném, akit érdekel, olvassa el) valójában biológiailag degradábilis gyógyszerpolimerek vizsgálatáról szól. Vannak olyan anyagok, amiknek az a feladatuk, hogy más anyagokat (ez utóbbiak a tulajdonképpeni gyógyszerhatóanyagok) vigyenek be a szervezetbe. Ahogy szépen lassan bomlanak le, úgy adják ki magukból a hatóanyagot. Ez — az előadás szerint — egy fokkal szofisztikáltabb módja a gyógyszerbevitelnek, mint a hagyományos módszer, kevesebb hatóanyaggal is el lehet érni ugyanazt a hatást a szép, fokozatos adagolásnak köszönhetően. Kevesebb hatóanyag, kevesebb mellékhatás, ami mindenkinek jó. Persze ezekkel az anyagokkal kapcsolatban nyilván alapfeltétel, hogy maguk se legyenek toxikusak, meg hogy ne lökődjenek ki a szervezetből. Morwen vizsgálatai ezeknek a feltételeknek az előállítására vonatkoztak, egy máskülönben (ha jól értettem) egész jó tulajdonsággal bíró vegyület (Poli(tejsav) (PLA)) esetében.

Az alapfeladat az volt, hogy a cucc legyen egy kicsit kevésbé víztaszító. Ezt, persze még mindig csak akkor, ha nem értettem félre valamit, úgy érték el, hogy az anyag molekuláit kiegészítették egy másik molekulával (Pluronic®6800), aminek van egy hirdofil (“vízbarát”, nem víztasztító) láncca. Ezek a hirdofil láncok lesznek azok, amelyek majd a víz felé fordulnak, és így lehetővé teszik, hogy a gyógyszerhordozó anyag is oldódjon a vízben.

A másik dolog, amit vizsgálni kellett, az a fehérjék megtapadása ezen a megváltoztatott felületen. (Az előadásban nem szerepelt, de én véletlenül épp tudom, hogy biológiai folyadékok és szilárd felületek kölcsönhatásakor a fehérjék adszorpciója (megtapadása) egy nagyon fontos faktor; nem mindegy, hogy megtapad-e valami vagy ha igen, akkor mi és hogyan.) A fehérje megtapadásának a mértékét úgy vizsgálták, hogy marhaalbumint (ez is egy fehérje) fecskendeztek a folyadékba, amin a vizsgált polimer úszkált. Ezután a polimert rátették egy szilárd hordozóra, és ott nézegették (egy nanométeres felbontást is lehetővé tevő mikroszkopikus vizsgálati eljárással), a fehérje-megtapadás mértékét és megoszlását. A konkrét fegyvertényt nem értettem teljesen, de a lényeg, hogy a hirdofilizációt lehetővé tevő adalékanyag itt is frankón bevált.

Háttérinformációink szerint a bíráló a dolgozatot 98%-ra értékelte, amiért ezen sorok írója ezúton is szeretne gratulálni.

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site