Shraash halála

kzt | | | 2007., november 25., 16:41 | | |

Sosem gondoltam volna, hogy pár havi kalandozás ennyire megvisel lelkileg. Így visszatekintve nem is tűnik olyan döbbenetesen sok időnek, mivel pihenésre nem sok idő esett, viszont vad kalandokból annál több jutott nekünk, amióta a Holdistennő követői lettünk, észre sem vettük, hogy csupán pár hónap volt.

Voltak olyan helyzetek, amik elég húzósak voltak, volt amikor azt hittem meghalok, pedig puszta illúzió játszott csak velem. Volt hogy a félelemtől már lépni is alig tudtunk a mocsár sötét bűzös mélyén, volt hogy pihenhettünk végre szülővárosunkban.

Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy közös célunk, kalandunk csapattársakká változtatott bennünket, és barátokká lettünk. Utunk során újak csapódtak hozzánk, és voltak kik leváltak, vagy túl félszegek voltak, vagy nyugalmasabb életre vágytak. Maradtunk mi, akik elkötelezetten küzdenek egy célért, még akkor is, ha az életükbe kerül. Négyen maradtunk, és még messze a küldetés vége.

Shraash már a kezdetektől fogva furcsa szerzet volt. A semmiből termett mellettünk egy harc alatt, mibe nélküle belehaltunk volna. Ezután velünk tartott. Múltját titokként kezelte, vagy amit mondott teljesen jellegtelen volt. Egyik este mondott nekem valami furcsát. Gyakorlatilag megjósolta a jövőm, aztán mintha mi sem történt volna. Ha faggattuk nem beszélt, mindig azzal érvelt, hogyha nem szeretnénk, ha mellettünk harcolna, akkor mondjuk meg neki, és ő már itt sincs. Mi szerettük volna. Főleg én. Számomra volt benne valami furcsa, valami misztikus.

Később egy Mialee nevű szerzeteslány is csatlakozott hozzánk, kinek küldetése miénkkel azonos volt. Neki is feltűntek a furcsaságok Shraash körül, így egyik pihenésünk alkalmával mi inkább a gyíkemberek földje felé vettük utunkat kettesben, hogy leleplezzük végre Shraash titkát. A megrázó események lavinaként indultak el ekkor, és nem is sejtettem, hogy ilyen szomorú múltra találunk majd. Hogy Shraash életét áldozva falujáért kővé dermedve várt évtizedeken keresztül, hogy egy nagyhatalmú valaki végre ismét életet leheljen belé. Shraash elkötelezte magát az idegennek, és küldetést teljesít. A mi oldalunkon, mely a miénkkel azonos. Egy kővé dermedt gyíkember, és milyen tapintatlan voltam én vele…

Mialee volt küldetésünk első áldozata. Egy gorgonok elleni csatában hasonló sorsa jutott, mint Shraash egykoron. Kővé dermedt a gorgon lehelletétől. Shraash sosem tudta meg, hogy fényt derítettünk titkára, mi hallgatunk róla, azóta is. Shraash csak nézte a kővé dermedt Mialee-t, én meg mogorván rárivalltam, hogy mit nézi… nem kellett volna. Nem sokkal később jöttem csak rá mért nézte őt olyan tekintettel…

Küldetésünk egyáltalán nem zökkenőmentes. Egyik legkomolyabb harcunkat vívtuk nem rég. Miután kivégeztem a fél démont, és a másik kettő eszeveszetten elmenekült Qinqin gyászosan szállt le az égből. “…Shraash meghalt” – mondta. Én pedig csak ekkor értettem meg, hogy mennyire közel kerültek hozzám a társaim. Térdre estem, és hatalmas szomorú könnyeket hullattam. “Nem akarom, hogy meghaljon” – zokogtam Qinqin-nek. Nem a harc miatt, hogy nem harcol többé mellettünk, és nem segít minket kalandunkban, hanem mert megszerettem. “Nem akarom, hogy meghaljon” – suttogtam Qinqin-nek. Varázsló barátom mondta, hogy van remény. Még feltámaszthatjuk, ha időben elérjük a sámán karavánját. Hát így is tettünk Siettünk. Esküt tettem a sámánnak, ő pedig feltámasztotta gyíkember barátunkat. Éjfélkor Shraash ismét élt. Mellettünk van.

Mayte Dorado
Kelt: 1010. ku. Felmont 21.