Erős férfiak

kzt | | | 2007., október 21., 21:24 | | |

Katasztrófa sújtotta övezet. Körülbelül ez jut eszembe Barrytown-i otthonunkról, ahogy kikukucskálok jelenleg bunkerként funkcionáló „körbefalazott” ágyunkról. Mindent por lep, az egyes lakószobai kellékek kupacokba halmozva, és letakarva.

Elkezdtük a tervezett lakásfelújítást, és Kun-Szun Lung irányításával az első állomáshoz is elérkeztünk. Egy új ablak a lakószoba övezetbe. Harmadik napja dolgoznak rajta, én pedig az ágyból ujjongok a következő lépésen fantáziálva, majd egy kicsit elmerengek jövőbeli fantáziaképeimben, amikor szépen sorban moderné varázsoljuk a lakást: új konyhabútor, aztán járólapozás, majd egy kis szobafestés, és ta-damm, már kész is a mestermű.

Ugyan Try vacogott, de megnyugtattam, hogy no para, mert a végeredményért érdemes dolgozni. Persze én könnyen beszélek. Az én feladatom kimerül a teafőzésben, kajakészítésben, és a boltba menésben. El lettem könyvelve gyenge nőnek, pedig ez tévedés. De amíg ennél a három dolognál nem kell többet csinálnom, addig nem bánom gyenge nőségemet :).

Szóval tulajdonképpen a fő tevékenységem az ágyban fetrengés, és olvasgatás, amíg ők vésnek, fúrnak, faragnak, vakolnak, cipekednek és van annyi kiváltságom, hogy Try erejéből arra is futja, hogy foglalkozzon velem. El vagyok kényeztetve…