Elkerített Város

Kicsit remeg a kezem, amikor bedugom a vérvértel-automatába a karom. Hirtelen felvillan bennem a kép, amikor tegnap még Try-vel azon nevettünk, hogy vajon honnan tudjuk meg, ha elromlik az automata. Pédálul ha bedugom a karom, és egy véres csonkot húzok ki belôle, akkor nagy eséllyel gyaníthatjuk, hogy valami nem klappol. Persze hívhatjuk, az automata oldalán található telefonszámot, és aprikálnak nekünk egy új, a régihez megdöbbenésig hasonló kart. Csak semmi pánik.

Az automata ma tényleg nem szuperál rutinszeru^en. Csak másodszorra találja el a vénám – ami pedig, most is mint mindig kéken világít ki a könyökhajlatomból – és amikor eltalálja, akkor is masszíroznia kell az eremet, hogy a vér az üvegcsébe csordogálhasson. Szemmel láthatóan még a vérem is alszik. Ez persze nem csoda hajnali hatkor. Try-vel még sötétben kocsiba pattanunk, hogy leszállítson a kórházig. Nélküle kelhettem volna egy órával korábban. Még csak azt sem mondhatom, hogy már korán ágyban voltunk. De dolgozni muszáj. Még akkor is ha vérvétellel indul a napunk. Pontban nyolckor már az irodámban ülök.

Amúgy sima éves rutin vizsgálat, hogy miért van erre szükség, magam sem tudom, de szükség van rá és kész. Legalább egy évben egyszer megbizonyosodhatok arról, hogy kutya bajom.

A bejegyzés trackback címe:
http://walled.trychydts.hu/index.php/2007/09/2621432/trackback/

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site