Fölfelé a kürtőn II.

Trychydts | | | 2007., szeptember 21., 21:28 | | |

Rutinosan mászom felfelé a horrorfilm-hangulatú vaslétrán, fejemmel már rutinosan nyomom felfelé az öreg csapóajtót; ezúttal azonban nem érem be némi kukucskálással, ki is mászom. Egy nyolcvan centivel a tető szintje fölé magasodó kürtő tetején ülök; körös-körül aszfalt, itt-ott egy-egy antenna és lépcsőházanként két kémény. Hamarosan Kathy is jön utánam, óvatos felfedezőútra indulunk.

Ilyen perspektívából még soha nem láttam Barrytownt; tekintettel a gyalázatos térérzékemre, eltart egy darabig, mire egyáltalán felismerem a környező utcákat; de végül persze sikerül. Fantasztikus érzés; az ember lentről az utcákat amolyan járatoknak érzékeli, amelyekben halad a házak között; felülről az utcák az üres helyek a házak tömbjei között. Persze eléggé fojtogat a tériszony meg a para, a ház szélétől két méterre már csak négykézláb mászkálunk, óvatosan kukukcskálunk a negyvencentis perem fölött; a látvány így is egészen katartikus és lélegzetelállító. Egészen földöntúli idefenn, mintha kilométerekre lennék az otthonomtól, holott, ha lenne nálam egy légkalapács, alighanem seperc alatt az ágyamban teremhetnék.

Kiderül, hogy előzetes sejtésemmel ellentétben csak a mi lépcsőházunkból lehet felmászni ide, tehát elég szerencsés kézzel választottam lakást annak idején; ez persze azt is jelenti, hogy a helikopterről aláereszkedő nindzsák is csak minket fenyegethetnek elsősorban. Mászkálás közben rájövök arra, hogy azért nem látok soha ereszről csordogáló esővizet, mert azt a tető közepén levő kürtők nyelik el, és a ház teljes magasságán végigzúdulva vezetik le a csatornába.

Búcsúzóul még belefényképezünk egy kéménybe, aztán nyomás haza lefelé. Némi nehézséget okoz lezárni a csapóajtót, de végül csak megoldjuk. Különösen otthonos most a lakás, de mi persze már a következő kirándulást tervezgetjük, amikor lesz nálunk állvány.