Folyamatban

Trychydts | | | 2007., augusztus 30., 18:00 | | |

Ha egy tyúk egy nap alatt egy tojást tojik, akkor hány tyúk hány nap alatt hány tojást tojik?

Legutóbb a netállomás-építői melóm tesztjén kódolnom kellett, mint az őrült, nagy stressz alatt, minél kreatívabban — most mindenféle nyakatekert, de azért egyszerű szöveges számtanpéldákat oldogatok a Nagy Titkos Lehetőség bemutatkozó gyakorlatán, aztán kis táblában satírozgatok, hogy könnyebb legyen javítani. Van ennek is előnye: mire befejezem a kis levezető csevejt Callal, már csörög is a mobilom, nemzetközi tapasztalatokon edződött, fiatal, egyen humánerőforrás-hang: „nagyon jól sikerült a teszt, mehetünk tovább”.

Szóval kedden állásinterjú, ami perspektíva ugyan, és azt hiszem, nem is vagyok rossz a műfajban (van egy kedves, megnyerő, udvarias, intelligens, visszafogottan, de azért intenzíven érdeklődő arcom, ilyenkor azt szoktam felvenni), de azért még nem a kedvenc szórakozásom. Általában amikor ott vagyok, simán veszem az akadályt, csak utána bombázom szerencsétlen, jobb sorsra érdemes ismerőseimet körömrágós üzenetekkel, meg előtte van görcsben, táplálék és folyadék befogadására nem vagy csak alig képes állapotban a gyomrom. Szerencsére a stressz alatti teljesítés műfaja abszolút nem idegen tőlem, így ha kihívás van, tudom a legjobbat nyújtani. Reménykedem hát.

A másik meló még mindig függőben, informátoraim szerint még mindig versenyben vagyok és hamarosan várható a döntés. És hétfőn megyek C terv első körre, szóval a jövő hétre lesz elég kihívás, remélem, nem az eredmény ígérete nélkül. Érezni akarom már végre a megkönnyebbülés ízét, rendszeresen fel akarok kelni és pénzért akarok dolgozni. Hat hét szabi bőségesen elegendő volt, köszi szépen, egy meló rendel, mármint Kogutowic papán kívül, aminek első etapjával elkészültem, és nem csapták serpenyőstül vissza az arcomba.

Erik idehaza. Szeretek assembly programozókkal beszélgetni, szóval felőlem jöhetne gyakrabban is — amíg édesanyám műszempillákat rakat be, egész érdekes rálátást szerzek egy republikánus informatikus látásmódjáról demokráciáról, feminizmusról, számítástechnikai és politikai kultúráról. Azért odaát csak gördülékenyebben megy minden.

Felfelé a kürtőn

Trychydts | | | 2007., augusztus 30., 10:39 | | |

Barrytownban a legfelső szinten van a lakásom; a folyosón, nem messze az ajtómtól van egy fémlétra, ami egy simán lereteszelt csapóajtóhoz vezet a tetőn. Sokáig, sokszor nézem kíváncsian, vajon milyen lenne felmászni azon a létrán, de aztán jó ideig győz a konformizmus. Míg tegnap este hirtelen felülkerekedik bennem a társtulajdonosi öntudat, felmászom, elhúzom a reteszt és lenyitom a csapóajtót.

Rövid, szűk, négyzet keresztmetszetű betonkürtő, teljes hosszában keresztül-kasul szőve pókhálóval, és egy másik fémlétra. Fél kézzel eltakarítom a koszmót, átmászom a másik létrára, majd megszemlélem azt a másik, ősöreg csapóajtót, ami a kürtőt felülről lezárja. Némi szigetelés, poros deszkák, hely a lakatnak — de nincs lezárva. Fejemmel felemelem a csapóajtót — szép nagy, kövér esőcseppek potyognak a vízszigetelésen, a kéményeken és a többi, az enyémhez hasonló kürtő tetején. Egy alacsony párkány fut körbe a tetőn. Egészen romatikus látvány, főleg, ha belegondolok, hogy amióta felújították a szigetelést — még az ideköltözésem előtt, — azóta sokan nem láthatták, ami odafenn van. És most már tudom, hogy a födém úgy kábé két méter vastag beton, meg persze az is eszembe jut, mennyivel más perspektívám lenne Barrytownról, ha kimásznék.

Szerintem folytatása következik.

Megjelent a szobámban Kogutowic szelleme

Trychydts | | | 2007., augusztus 29., 9:35 | | |

Annak idején, ha azt gondoltam, vicces akarok lenni, akkor Kogutowic Manó néven írtam alá a földrajzdolgozataimat. Most Kogutowic Manó levelezését tördelem; asszem, ezt hívják a Sors Kiszámíthatatlan Játékának.

Persze a megbízóm megbízója egy fanatikus őrült, vén térképész, aki még rajzolt térképet saját maga is, nem lévén még akkor kifejezetten erre a célra kifejlesztett célszámítógépek, akik műholdfelvételből képesek mindenféle stílusú térképet előrittyenteni, extrapolálni korábbi állapotokra, adatbázisok anyagait önállóan felhasználni stb.

Amikor először megláttam a feladatot, egy rakás kézzel írt papírlapot, azt hittem, elájulok. Aztán kiderült, hogy tök érdekes melóról van szó; gyakorlatilag együtt izgulok Kogutowiccal, hogy a Mélyen Tisztelt Professzor Úr elküldi-e már végre a történelmi térkép korrektúráit, vagy kénytelenek leszünk elbocsátani egy litográfust. (Az egy kis plusz csavar a sztoriban, hogy azt is csak teljesen véletlenül tudom egészen pontosan, hogy mi az a litográfia.) Az is vicces, hogy bár az 1890-es évekről beszélünk, akkoriban sem voltak radikálisan más problémái egy szerkesztőnek, mint manapság.

Amúgy tipográfiailag és állati érdekes kihívás ez a feladat, márpedig ha van valami, amit egyszerűen imádok a kiadványszerkesztésben, az a tipográfia.

Bekopogott az ajtómon a Nagy Titkos Lehetőség. Holnap tesztelik a numerikus készségeimet, kérlek, kérlek, kérlek benneteket, imádkozzatok értem. Vagy azért, hogy felvegyenek netállomás-szerkesztőnek, nekem végül is mindegy. Ez egy szabad ország, mindenki azért imádkozik, amiért akar.

Túlhúzott augusztus

Trychydts | | | 2007., augusztus 25., 8:16 | | |

Morwen már megint szünetet tart. Nagy találmány ez a Blogszünet, néha egy-egy harakirivel ünnepelhettük meg a kedélyhullámzásait, hogy aztán sose lehessen fél évnél későbbre visszaolvasni. Így, ha megint jön a dagály, lehet megint kedvünkre válogatni az elektro-buddhista bölcsességek és szurkapiszka termékek széles skáláján.

Kis szünetet most én is tartottam, lévén, hogy a karrierem némi igazítást igényelt; folyik az egyensúlyozás a szerződéses melók elvégzése és az állandók keresése között. Utóbbi projekt sem halad rosszul, egy netállomás-operátori pozícióért folyó véres harcban már az utolsó fordulóban vagyok, három órás villámsebességű, villámdemó kódolás után. A felmérést végző admin nem tűnt elégedetlennek, amikor meglátta a semmiből rittyentett végeredményt. Hazafelé hívtak máshonnan is, hogy szívesen kipróbálnának, és még akkor ott van a Nagy, Titkos Lehetőség is, amiről egyelőre nem beszélek, csak ha lesz belőle valami.

Kölcsönkaptam Leslie fényképezőgépét. Alapvetően persze nem ez az újság, bár eddig még nem voltunk fényképezőgép-kölcsönadó viszonyban; ezúttal azonban jó oka volt rá, hogy változtasson a helyzeten. Rájött ugyanis, hogy alighanem egy kissé hülyén festene a saját esküvőjén, ha állandóan magát fotózgatná, villámként cikázva az időzítőre állított Lumix és az arája között. Amúgy én a kedves menyasszony tanúja is leszek egyben, aki viszont nem más, mint a Kölök. Esküvői ruhája is lesz, meg minden.

Édesanyám persze gigantikus lázban ég, részben a nagyanyám helyett is. Egyik nap át is rángatott a szemközti-bevásárló arkológiába, hogy öltönyt csináltasson nekem. Beálltam egy kis holo-kamrába, csináltak rólam egy 3D-s modellt, beirkáltuk, hogy milyen paraméterekkel szeretnénk öltönyt — nagyon sötét szürke, enyhe csíkozással, konzervatív-mellényes fazon –, elmentünk fagyizni, és mire visszamentünk, le is gyártották nekünk, ott helyben. Nyakkendőm is lett, mert egyesek szerint a családi örökségem nyakkendő-szekciója borzalmas. Hát kösz.

Kathy nagyon pengén nyomja ezt a D&D-t. Igaz, a megvásárolt VR-szett a legrugalmasabb, legkönnyebben programozható, legsimulékonyabb modell, amit valaha láttam, öröm rajta programozni, de Kathy viszont zseniális játékos, abszolút simán elkapja a ritmust, jól beleéli magát a dologba; és persze én is sokat fejlődtem, amióta utoljára kellett kalandokat kontstruálnom.

A farmon amúgy tényleg szuper volt, a két animált szőrpárnával is egészen jól elvoltam. Ha valaha lesz új kéró, lesz Pacal is, most már tuti.

Listázás

kzt | | | 2007., augusztus 24., 22:36 | | |

A csuklóm fáj. Már megint. Még mindig. Ápoljuk…

Egyik szemem sír, másik nevet. A világ igazságtalan, és ez annyira bosszant, hogy legszívesebben jól fenéken billenteném. Szinte menetrendszerűen buggyannak elő a könnycseppek a szememből hazafelé úton a metrón, habár a hajnali keléstől mostanában hiperaktív viselkedést produkálok, ami nagy előre a két héttel ezelőtti „átlépemaküszöbötésösszeesem” fázis után.

A munkahely vicces. Szeretek ott dolgozni. Szeretem, ha elismernek, szeretem, ha dicsérnek, szeretem, ha a szavaimnak súlya van, és éreztetik velem, hogy elismerik a kompetenciámat (mi az hogy?!), szeretem, hogy szimpatikus vagyok, és élvezik a társaságomat, szeretem a dicséreteket bezsebelni, és szeretek a dicséretektől még kreatívabb és még szorgalmasabb lenni. Szeretem az irodámat, szeretem, hogy minden nap tanulok valami újat, szeretem érezni, hogy fejlődök, és szeretem, hogy mindezért pénzt is kapok.

Elkészültek a légi fotók. Nem lettek jók. Újat csináltatunk. Már legalább alakul. A szöget még gyakorolni kell.

A világ mégsem szimpatikus. Sokat filózok az embereket, és a hozzáállásukon. Fogalmuk sincs mit csinálnak. Nyilvánvaló baklövéseket követnek el, én pedig valami szuperhős energiájával felturbózva azt érzem, hogy minden erőmmel küzdenem kell ez ellen. Mert már ősidők óta egyik fő jellemzőm, hogy GYŰLÖLÖM az igazságtalanságokat. Nagybetűvel. Annyira gyűlölöm, hogy néha szinte belefulladok a méregbe, és legszívesebben tányérokat csapkodnék a földhöz. Már ha nem sajnálnám szegény tányérokat. Így marad az ököl falhoz csapkodása, aminek lássuk be, csuklófájás a vége. Szóval gyűlölöm, hogy a buta emberek félnek az okos emberektől, az emberek meg úgy általában nehezen ismerik fel a jót, és a minőséget, amiért meg kár. Ez utóbbi pedig egyik félnek sem kifizetődő. Én pedig mindannak dacára, hogy egy éve tehetetlennek éreztem volna magam, és megoldásként széttártam volna a karom, most minden frissen szerzett (Try-től) diplomáciai tapasztalatomat hajlandó vagyok bevetni, hogy változtassak ezeken a dolgokon. Ha kell önerőből bizonyítom be egyesek tévedését. Ezen még gondolkodom, de esküszöm, hogy nem hagyom annyiban a dolgot! Most nem!

Ma délután egyetértően bólintottunk Try-vel ama felismerésünkre, hogy akik az életünk folyamán úgy istenesen kicsesztek velünk, azok előbb utóbb istenesen pofára is estek. Szóval így hirtelenjében összetudnék kaparni egy feketelistát, hogy kiknek is kívántam a halálát az elmúlt 22 évben, és a listán szereplő nevek 90% már pofára esett. No persze volt, amikor erre én is rásegítettem, de Try szerint „kis bosszúálló” vagyok, és igaza is van, és soha nem is bántam. Ugyanis miután pont kerül a bosszú végére sokkal felszabadultabban, és boldogabban érzem magam. Amiért ez most eszembe jutott az az, hogy ma is kihúzhattam valakit a listámról. Amikor pedig kárörvendek, akkor nagyon csúnyákat tudok mondani, nagyon boldogan, és határozott élvezettel. Jelenleg három ember tartózkodik a listámon, akinek pofára kell esnie. Azt hiszem egyiküknek nem áll túl jól a szénája, másikuk alatt meg erősen rezeg a léc. Ezzel a maival elleszek egy darabig, de azért igazán belehúzhatna ez a három másik is. Nagyon csípném :). Bármelyikük is legyen a következő.

Apropó, ugye nyár elején tervezgettünk Try-vel egy-két hetes kiruccanást a farmra, amit sztornózni kellett a melóm miatt. Hát a négy napos munkaszüneti nap láttán nem is teketóriáztunk sokat. Bevágtuk magunkat a légmobilba, és húztunk le a farmra lazítani. Volt D&D, tollas, grillezés, újszülöttcicázás, lazítás, és szórakozás. Csípem ennek a Try-nek a társaságát. Ezt szóban is konstatáltuk egymásnak nyaralás után. Valódi unikum a fiú :).

És előreláthatóan bekövetkezik majd egy komolyabb lakásrenoválás is. Try is támogatja lelkesen. Már izgatottan tervezgetjük, hogy mivel indítunk, ha megkapjuk a fizunkat :). Szeretem az új dolgokat. Szeretem a szép dolgokat. Szeretem az átalakításokat.

Ott, és itthon

kzt | | | 2007., augusztus 12., 17:54 | | |

Igen, igen, tanúsítom! Minden szó igaz! Én tiltakoztam, ő mégis mosott. Aztán pár nappal később megint… pedig azt igazán nem szereti, nekem meg semmi bajom nincs vele. Ennyire azért nem vagyok fáradt :D. Sőt! Pont erről akartam írni.

Ma reggel az ágyban lustálkodva az általános iskolai élményekről nosztalgiáztunk. Egy kicsit olyan feelingem van, mintha iskolába járnék. Jó hogy nem jut eszembe vinyettát és csomagolópapírt venni a füzetekre, meg új tolltartót…

Rég volt ilyen beszabályozott, és rendszeres életem, és bevallom nem fáj. Minden porcikám remegett már az izgalomtól azért, hogy újra eljöjjön ez az időszak, mindannak ellenére, hogy a legkevésbé sem vagyok egy korán kelő típus.

Minden hétköznap hatkor kelés, esetleg fél órával később. Nyolca beérek a céghez, és kezdődik a meló. Talán én vagyok az egyetlen, aki egész nap fel sem kel a székéből, még ebédelni sem, de nem tehet róla… élvezem. Az ott töltött nyolc óra gyorsan eltelik, és csak amikor felállók a székből érzem, hogy fáradt vagyok. De megszokás kérdése, hisz egyre kevésbé vagyok fáradt a munkaidő végére.

Pénteken volt egy villanyszerelőnk, aki a mennyezeten szökkent lámpáról lámpára, hogy frissítsen egyet a búrákon. Hamar feltűnt neki, hogy már mindenki elhúzott kajálni én még mindig tartom a frontot, és munka mellett még a szórakoztatást sem vetem meg. Nem sokkal később már ott dicsért a főnök előtt, és fizetésemelést kunyerált nekem. Mókás volt. Menetközben megváltunk egy kollégától. Szóval határos időn belül nem én leszek a legújabb. Ez jó hír. Jót tesz az egónak.

Amúgy meg elköltözött az iroda. A felsőbb vezetéstől megkaptunk a 16-os szintet. Egy vadiúj feltunningolt szintet tudhatunk most magunkénak. Semmiben sem szenvedünk hiányt. Szóval végre nekem is lett asztalom. A főnök kiterítette a tervrajzokat elénk, és mindenki választhatott magának egy helyet. Ó, igen, igen! Egyből kiszúrtam, egy helyes kis kuckót… tulajdonképpen nagy kuckót. Megkaptam bele a legújabb asztalmodellt, szekrényeket, fiókot, meg hozzám vágtak egy Irodai Kiegészítők 2007-es évjáratú rohadt vastag könyvet, meg egy megrendelőszelvényt, hogy véssem rá mit akarok, és holnapra leszállítják.

Szóval kész az irodám, ahol kényelmesen, és otthonosan dolgozhatok. Mindennek tetejébe holnaptól a főnök szabin van, nálunk meg gyanítom el fog szabadulni a pokol, merthogy csinálni való meg ezen a héten gyakorlatilag nem lesz. Szóval ha már pénteken azzal szórakoztunk hogy a szalonokból felhurcibált héliumos lufikat szívogattuk, akkor mi lesz jövő héten?! :S

Egy kis itthoni pedig: Try-vel belevetettük magunkat a D&D bugyraiba, és Mayte nevű karakterem megállíthatatlanul tör előre Try kalandmester történetében. Szóval konzekvenciám szerint Try egy remek kalandmester, érdekes feladatokkal, szerinte meg én egy jó karakter vagyok, úgyhogy most örülünk neki, hogy ilyen egy hullámhosszon tudunk szerepjátékozni édeskettesben. Annyira örülünk ennek, hogy a tegnapi sok órányi játék után, nemsokára folytatjuk is. :) Körülbelül: most!

Tripszilon, pont, hu

Trychydts | | | 2007., augusztus 07., 18:45 | | |

Utálom a mélypontokat, és ma egy egész komoly mélycsomóponton jutottam túl. Lezárult a Céges pályafutásom, legalábbis nagyjából-egészében, egy-két kisebb szerződéses melóm van még, oszt tényleg annyi. Trychydts Kifut a Nyílt Vizekre, Trychydts Most Ismét Állást Keres, a legutóbbinál lényegesen nagyobb intenzitással. Szerencsére az, hogy az elkövetkezendő pár hétben azért még van melóm, az igen sokat lendít a közérzetemen.

A Kölök, mint egy párduc vetődik a retyóba: tulajdonképpen autót hozott nekem, mert édesanyámat nekem kell holnap hajlanok hajnalán felcsípnem a Terminálon, és ha már itt van, megdob egy esküvői meghívóval. Leslie hamarosan Mr. Kölök lesz, Kölök meg hamarosan Mrs Leslie és ez így van jól. Édesanyám is hiányzott már, és ráadásul meghozza azt a hiper VR-szimulátor modult, amit a kinti címére rendeltem. Fahéj lesz, már nagyon várom, kíváncsi vagyok, működnek-e még a VR-mester reflexeim. Kár, hogy Csabi kiszállt már a buliból, ő egy valóságos mágus volt ezen a téren.

Háziasszonyi ösztöneim viszont egyre élesebbek. Hol hamuba sült pogácsát sütök éjnek évadján a kenyérkereső DTP-operátornak, hol mazsolás kalácsot, hol körözöttet rittyentek, hajnalban, frissiben. Mosogatok, pakolászok, sőt, mostam is, pedig ha van valami, amit utálok, hát az a mosás. Remélem, hamarosan nekem is lesz melóm, és akkor ismét belustulhatok egy kicsit, ami a házimunkát illeti.

És van saját netállomásom: még nem száz százas, de azért szeretnék eldicsekedni velem. El is dicsekszem: trychydts.hu!

Tervszerűen

kzt | | | 2007., augusztus 05., 12:57 | | |

Döbbenetes, hogy vannak olyan sötét emberek, akik még a burkolt üzenet után sem veszik a lapot. Mindegy, már kezd komikus hangvételt ütni a dolog. Mi legalábbis jókat nevetünk rajta :).

Ami a melóhelyet illeti, mindenkivel megismerkedtem a részlegünknél. Csípem az embereket. Pénteken annyit röhögtem, hogy már megfájdult tőle a hasam. Szóval remek.

A főnök 3D-s képet akar az iroda épületéről. Természetesen rajzban, mert annak úgy van meg a feelingje. Vázolta elképzeléseit, de igazán senki sem vette a lapot, hogy mire gondol konkrétan. Ám nálam bekattant. Azonnal telefonáltam, és egy tavalyi rajzomat át teleportáltattam a munkahelyi Mac-kemre. Megmutattam neki a képet, mire a főnök azonnal rávágta, hogy pontosan erre gondolt.

– Rendben. Meg tudom csinálni. Pofon egyszerű. Csak légi felvételekre lesz szükségem az irodakomplexumról. Sokra…

A főnök azonnal mozgósította az embereit, és bérelt egy helikoptert, meg egy profi fotóst. Én pedig megcsinálom a háromdimenziós térképet. Elégedetten dőltem hátra a székemben.

Hamarosan új irodába költözünk. Egy nagyobba, és szebbe. Már megrendelték a bútoromat, a rendszergazda a gépemet is kitakarítja, meg rendeltem egyéb kellékeket az íróasztalomra, saját telefont is kapok, és akkor aztán végre otthonosan és kényelmesen mozoghatok.

Jó olyan helyen dolgozni, ahol elismernek. Az elismeréstől pedig csak még produktívabb leszek. Ha pedig még szimpatikus emberek is vesznek körbe, akkor meg pláne. Amikor pedig hazaérek Try meleg vacsorával vár. Vagy kijön elém a világ végére a vállalathoz. Azt hiszem az életem jelen pillanatában abban a mederben folyik, amit kijelöltem neki :).

| | |