Az egész ott kezdődött, hogy kedden hajnali ötkor üzleti megbeszélésem volt. Mindenki csak nézett, de hát ha hajnali ötkor van megbeszélés, akkor hajnali ötkor van. Szóval az irodámban ültünk kilencig, aztán hazajöttem, és Try kérésére összedobáltam magunknak a konferenciára a bőröndbe valót. Meg persze délután kettőig – nem éppen zökkenőmentes forgalmi forgatag közepette – Try édesanyját is leszállítottuk a New York-i járatához, aztán már indultunk is a konferencia helyszínére. Szóval nem voltam valami kipihent.

Munka meg volt bőven. Csak úgy kattogtam a fényképezőgéppel. Minden előadáson, workshop-on részt vettem. A bulikat, csapatépítőket is fotóznom kellett… a programok közé beépített fél órás szünetek csak arra voltak elegendőek, hogy ledőljünk az ágyba, aztán már kelhettünk is fel. A csúszásokról nem is beszélve.

Amit élveztem az a Jonny-s rögtönzött csapatépítő volt, amin nem mint fotós, hanem mint részvevő vettem részt. Mivel aznap Aeron szabotálni kívánta munkámat – gondolom személyes bosszúként a pár hónapja neki címzett levelemre – én viszont később örömmel jelentettem ezt a felsőbb vezetőségnek, akik felháborodásukat fejezték ki a dologgal kapcsolatban, és rögtön intézkedni kívántak az ügyben. Ekkor már inkább mókás volt a dolog. Jól szórakoztam. Főleg amikor a Jonny-féle csapatépítő egyik állomásán Aeron is ott volt. Meg mellette néhány vízipisztoly… valószínűleg félreérthettük a feladatot, mert a pohár helyett – amit meg kellett volna tölteni vízzel – mi inkább Aeron fejét céloztunk nagy élvezettel. Bár nem tudom mennyit érzékelhetett ebből a ittasan tántorgó delikvens szenvedő alany…

Persze így is feltaláltuk magunkat Try-vel és találtunk szórakozási lehetőségeket, de erről már Try írt :). DIE HAAAAAAAAARD!!!

Azért alapvetően nem volt rossz csak fárasztó… a helyszín gyönyörű volt, ha kicsit több szusszanásnyi időnk van, még élvezhettük is volna egymás társaságát, de hát a meló az meló…

A hétfői állásinterjúról még nem is beszéltem. Tíz perces csevegés után az interjúvolóm megkérdezte tőlem, hogy van e kedvem mac gépen egy általam eddig nem használt programban megoldani egy feladatot… csak úgy kíváncsiságképpen – tette hozzá. Mit tehet ilyenkor az ember: lelkesen rávágja, hogy persze szívesen megpróbálja, hiszen imádja a kihívásokat. Így megpróbáltam eligazodni egy kínainak tetsző feladat értelmezésében, hogy megoldjam azt egy számomra teljesen idegen interface-en… szóval valójában a mac leginkább egy mézeskalácsból és gumicukorkákból összerakott szirupcirkusznak tűnik. Inkább röhögőgörcs kerülgetett a használata közben, mint a pánik. Viccesek ezek a grafikus felületek.

Alig két óra múlva már teljesen otthonosan mozgok a rendszerben, és kész a feladat is. Az interjúvolóm, még a végén visszahív beszélgetni. Megkérdezi hogy tetszett a dolog, azt válaszolom élmény volt. Majd vázolja hogy 25 jelentkezőből kell majd választaniuk hármat, és majd ez a három fogja összemérni a tudását ahhoz hogy kiválasszák a legmegfelelőbbet. A héten még hívnak. Így búcsúzunk el, és szerdán tényleg hívnak. Benne vagyok a kiválasztott háromban. Mivel én épp a konferencia kellős közepén vagyok, velük is ismertetem, hogy pénteken semmiképpen nem tudok ott lenni a pénteki állásinterjú második fordulóján, ezért a kedvemért egy héttel eltolják… megköszönöm.

Jó itthon ismét… még ha nyakamon van egy halom meló akkor is… :)