Tényleg… Agatha néni bunkerlakása, ahol mindig volt a kedves vendégeknek miniatűr pogácsa. Kicsi süti, nagy szeretet.
Milyen következtetéseket lehetne levonni valaki személyiségére annak függvényében, hogy milyen sütiket sütött…. Mert ugyebár Agatha náni, aki maga volt a mértékletesség, kicsi pogácsákat sütött kicsi tepsiben. Még véletelnül se zabálja magát agyon senki!
Aztán ott a nagyi… Régen, a kelt tészták kiálynője volt. Egyébként sem volt süti amit meg ne sütött volna. Egy pillantás alatt. Elég volt egy sóhaj : úgy ennék egy kis meggyes piskótát, palacsintát stb…. Azt tuti, MINDIG volt annyi tojás és liszt (kétféle is), és naná!a meggybefőtt, lekvár se lehetett probléma! Aztán a teméntelen bejgli (húsvétkor is! mert úgy tett mintah elhinné nekünk, hogy az húsvétkor is dukál, noha mi csak egyserzűen SZERETTÜK és így zsaroltuk ki tőle) és zserbó meg egéreke, meg farsangkor az elengedhetetlen fánk! Aztán amikor már nem bírta erővel a kézi dagasztzást , jött a csőröge! Az is hozta a nélkülözhetetlen olajszagot! Meg a darált süti… azt nemannyira szerettük, de aki ki van éhezve..Mindez teméntelen mennyiségben. Nehogy elfogyjon! Nem emlékszem esetre, hgoy elfogyott volna a süti akárhányan futottunk nála össze. .Lehet, ettól rettegett a legjobban. Hogy valami elfogy. De pogácsát tényleg nem sütött! Sosem kérdeztük tőle, hogy miért nem….
A másik cukrász… a diócskák és sajtos rudacskák pártfogója. A diócskák különös gondot igényeltek mert azokat egyenként kellet masszaként beletölteni valami irdatlan miniatűr (diónyi) formába, aztán megsütni, azátn csokival vagy lekvárral összeragasztani, a maradék masszát megint beletölteni a formába… igazi sziszifuszi feladat! És volt nála sajtosrudacska alufóliával bélelt papírdobozban… Gyakoraltilag sajtós rúdra és diócskára mindig lehetett számítani. Még útravalónak is jutott… aztán szubjektív okok miatt váltott a méteres ropira, a parányra, Ziegler ostyára meg a ropi mixre… A lenyitós szekrényben felzabálhatatlan mennyiségű tartalékok lapultak….nem bírta elviselni, ha nem tud kínálni. Aztán.. mignont vittünk neki, ha a kedvében akartunk járni
Aztán az alamtorta specialista… Azt mondta azt nem tudta sosem elrontani, és tupírozta az egóját, hogy mindenki két pofára ette (még a profik is!). Mert ugyebár örök szorongás a volta sütés miatt… Nem értelemzte a varázsszavakat… kevered amíg jó lesz… amikor már eléggé összeáll… habosra… Mivan????? Aztán egyik barátnője csak úgy elszólta a titkot: ugyan már! Csak mérleg kérdése! Azóta süt, de SOHA sem mérleg és szakácskönyv nélkül. Még a bevált almatortát sem!
Az alma amúgy is egy visszatértő motivum a sütési karrierjében. Ugyebár termett az a teméntelen alma, kidobni mindenki sajnálta, megenni annyit nem lehetett, mi legyen veel? Mindenki reszelte és sütibe tette..pénztárca szerinti receptbe…ez volt a gazdaságilag megszorítások korszaka. Már a süti neve is árulkodott… Almás pite olcsó. Még jó, hog y Horávth Ilona gondolt a szegényekre is!Eztán jött az ajándékba kapott süteményeskönyvből az az almatorta korszak törés nélkül. Almáspite már nem is került az asztalra… Igaz, kivágták az ingyen muníciót szolgáló fákat is. Aztán, inden rágalommal ellentéteben kalácsot is sütött a szöszinek meg a barnának. Fonottat, kakaósat, még a kakaós csiágig is elmerészkedettt. Persze szigórőan mérleggel és könyből. De hiába, mégis az almatortáról lett híres. Az almatortához később csatlakozott a gyümölcskenyér. Azt ajándékba szereti sütni. Annak is gazdasági indíttatása van… Ki a fene eszik meg annyi nugát Mikulást meg nyulat?
Olvasva Try szakács és cukrász művészkedését azon töröm a fejem, lélekbúvár szemmel azok miről árulkodnak vajh….