A szabadúszó búcsúpogácsája

Trychydts | | | 2007., április 18., 12:34 | | |

Szabadúszó lettem — van egy rakás kódom, amelyek mellett a jövőben a Trychydts felirat villog majd a különböző hivatalokban. Ye. Persze jó sok csúszás-mászás van benne a pakliban mindenféle öltönyösökkel, igazolnom kell például, hogy a barrytowni kégli, amely a székhelyem lett, valóban az enyém, de végül is mindegy. Nemrég olvastam valahol, hogy milyen szomorú, hogy a mai fiatolok „még mindig” ott tartanak, hogy a vállalkozó az atyaúristen. Hát, atyaúristennek történetesen nem érzem magam, de azért végül is nem olyan szar, hogy elvben akár self-employed is lehetnék.

Persze amikor bejön a vezérigazgató a szobámba, és egy kínai mosollyal a szája szélén közli, hogy ha sikerült tovább folytatnom a filozófusképzést, akkor számít rám, mint főszerkesztő, akkor azért nem mondom neki, hogy tata, épp most lett elegem a céges életből, itt van a szabadúszókártya a zsebemben, nem leszek én a te főszerkesztőd. Ehelyett inkább előkeresem a konstruktív arcomat, és én is bevillantok egy kínai mosolyt — hiába, az ember nem nőhet fel Kun-szun Lung mellett úgy, hogy ne lenne gyakorlatilag végtelen tartaléka kínai mosolyokból.

Kedden kissé szomrorúan integetek Kathy után az állomáson. A búcsúestét az új szakácskönyv receptje szerint készült túrós pogácsával ünnepeljük meg — dögnehéz, de isteni tészta, kicsit persze több benne a zsiradék, mint amit édesanyám jóváhagyna, de nem érdekel. Agatha néni feelingje feeling kacsint rám egy pillanatra a tányérból, és egy pillanatra magamba fordulok. Eszembe jut a kis hegyvidéki kis bunkerlakás, a kiterített tehénbőrrel a padlón, a lakás tiszta, otthonos illata, meg a kert, ahol remekül lehetett kommandózni Agata néni unokájával. Az illető amúgy genetikus mérnök lett Los Angelesben, ha jól hallottam. „A csontváz barátnőd” mondta mindig édesanyámnak a nagymamám, aki szerint a szeretet minden látszat ellenére egy darab sajt volt. Tényleg, most jut eszembe, nagymamám sokat sütött, de pogácsát, ha jól emlékszem, szinte sosem.

Tegnap nem igazán ettem, lévén csúcspontján az engedélyeztetési eljárás, de ma megint szeretnék valami régit enni. Vajon mit szólnék egy újabb adag pogácsához — ezúttal mondjuk krumplis kivitelben?