A délutáni órámon kaptam 11-ig egy halom feladatot, és annyira amennyire múlthéten megnyugodtam Mindy szövegétől Ariel ezen a héten inkább izgulást és egy dózis feszkót váltott ki belőlem. Szerintem a három óra alatt min. két körmömet szabadítottam meg hosszúságától. Természetesen az állapot 11-re katasztrofális lesz tudom. Ez van.
Azt hiszem ide jön még egy „ahh” is. A céges ügyek örökre kísérteni fognak. Persze, ha az ember a cég egyik rokonszervezetében vállal állást az így jár. Az alkalmazottak között az átjárás egyik szervezetből a másikba ugyanis elég népszerű. Egy kicsit csináljuk ezt, aztán majd azt csináljuk. Így megy ez. Így talán nem is csoda, hogyha az ember olyanokkal kerül munkaviszonyba, akiktől vérbe fagy a szeme. Lenyelem.
A délutáni óráról hazajövet a metrónál megvárt Try, majd onnantól együtt mentünk haza. Sétáltunk, a szép kis hűvös esti idill kellős közepén, majd egyszer csak reccs. Lenézek, a földön egy szezámos-mézes-algaszeletes papír, és nem üres. A vákuumcsomagolás érintetlen. Egy lépést megyünk tovább. Még egy. Vagy öt zacsi algaszelet, teljesen érintetlenül. Érthetetlen volt. Ha elejt valaki egy ilyen zörgő dolgot azt észre kell vennie. Továbbmegyünk… a járda menti kerítés párkányán egy nagy zacskó édes hagyma chips. A csomagolás érintetlen… és ez így ment még egy darabig. Szóval akkor hogy is van ez? O_o
Este gubbasztok Try mellett az íróasztalánál, mire rám néz a kis barna szemeivel, és közli velem, hogy van egy meglepetése számomra. Értetlenül, és kíváncsian bámulom.
– Mi az? – kérdezem.
– Találd meg! – válaszolja. – El van rejtve valahova a lakásban. Többet nem segítek.
Szimat-szimat. Nem találom sehol, főleg mert azt sem tudom mit keresek. Szimat tovább. Megállok a polcos szekrényem előtt, és nézelődöm.
– Már tök közel vagy – mondja Try.
Én csak nem látom. Kicsit közelebb dugom az orrom a polchoz. Ugyanaz a kupi, amit reggel itt hagytam. Felborogatott piperéscuccok garmadája.
– 30 centire vagy tőle köbö – szólal meg ismét Try türelmetlenül, és izgatottan, mire én előrébb araszolok. – Ott van az orrod előtt!
Én tovább szimatolok, amikor végül felsikoltok. Tényleg az orrom előtt egy nem több mint három centiméteres barnaszőrös kiscica ácsorog az egyik piperéstégelyemen, ami azért nagyon meglepő, mert kaptam már Trytől egyszer egy mini szőrcicát, de az fekete, és ő szokott ott ülni a tégelyen, de ez most barna… és nicsak! Ott a fekete is! Ketten vannak!! Ketten vannak!!! Most már van társa. Örül. Boldogok együtt. Én is boldog vagyok. Körbeugráljuk, és nyávogjuk Try-t, mert ő egy kedves drága Try-san… :)