Az persze teljesen természetes, ha az ember Doom3-azás közben elkezd félni. Ott áll, nézelődik maga körül, és valami elemi iszonyat kezd felkúszni a gerincén, egyfajta zavarodott, értetlen rettegés, hogy most mit is lát tulajdonképp… Amikor például először találkoztam azokkal a félig légy, félig kukac, félig csecsemő démonkákkal. De arra nem számítottam, hogy hasonló érzések fognak megszállni, amikor beloggolok SL-be…

Ahányszor csak be- és kiloggoltam az Oktatószigeten, mindig ugyanazon a háztetőn ácsorogtam közben. Most is ott jelentem hát meg. Valamit még állítgattam a menüben, amit ki akartam próbálni, aztán elindultam az épület pereme felé, és persze közben körbepillantottam. Ekkor láttam meg az első furcsaságot.

Volt egy félsziget, aminek a tetején egy kis vulkán köpködte a lávát a magasba, a krátere fölött meg egy fahíd vezetett át. Mivel az avatár lényegében halhatatlan, természetesen a láva nem ártott, nem égetett. Amikor először arra jártam, még korábbi beloggoláskor, akkor kísérletképp még bele is ugrottam a lávába. Semmi bajom nem lett, simán kiugrottam aztán belőle. Most ahogy arra pillantottam (a vulkán meglehetősen messze volt a háztetőmtől), azt láttam, hogy valami furcsa gerendák fekszenek keresztben a hídon. Elkezdtem vizsgálgatni onnan messziről. Nem tudtam pontosabban kivenni, mi is az. Felröppentem hát a levegőbe és közelebb repültem.

Egészen elcsodálkoztam. Egy ház volt az. Ez most így talán kissé érthetetlen a számotokra, hadd fejtsem ki. Képzeljetek el egy egyszerű kis házat, ami cölöpökön áll. Négy fal, ajtókkal, ablakokkal, egy sima háromszögtető, és az egész aljából hosszú cölöpök állnak ki – és ez az életnagyságú ház, mint valami gigászi játék, az oldalán hevert a híd közepén, mintha csak úgy odahajították volna… Nem is lehetett elférni miatta a hídon (persze, jóval nagyobb volt, mint maga a híd). Ekkor jobban körülnéztem, és akkor döbbentem le olyan iszonyatosan.

Ugyanis a sziget közepén, ahonnan a négy félszigetre lehetett eljutni, hasonló romok hevertek elképzelhetetlen összevisszaságban, abszolút belepve a sziget közepét. Nem lehetett látni a talajt, a szép járókövekkel kirakott ösvényt… És még a félszigetekre is jutott a romokból. Teljes házak itt ott, falak, háztetők, cölöpök, ajtók… Nem olyan volt persze, mint egy valódi világbeli rom, hiszen semmi nem volt eltörve, de mindenesetre szét voltak esve komponenseikre. Úgy nézett ki, mintha egy virtuális tornádó szétrombolt volna egy virtuális falut, és odahányta volna a romokat a szigetem közepére. (Magában a szigetben vagy a sziget épületeiben nem esett kár.) Hátborzongató látvány volt. De még fokozódott kicsit az egész.

Először is arra gondoltam, a hiba az én készülékemben van. Kerestem hát másik avatárt, hogy megkérdezzem, látja-e a romokat ő is. De nem találtam másik avatárt. Teljesen egyedül voltam. Kétségbeesetten repkedtem fel-alá, azon morfondírozva, hogy vajon szétesett-e az egész SL, és vajon mindenhol ilyen, és mindenki eltűnt-e, csak egyedül ragadtam itt, mint valami kísértet… Amikor végre megpillantottam a kistérképen egy zöld jelet: valaki a közelemben volt. Megkerestem, odamentem hozzá (egy szőke lány volt az farmerben és lila pulóverben) és megszólítottam. Nem válaszolt. Elé léptem, ugrabugrálni kezdtem, sőt, tahó módon kicsit még meg is löktem. Nem válaszolt. Kiabáltam, a nevén szólongattam (ami ki volt írva a feje felett ugye), semmi. Egyszercsak eltűnt. Ekkor megint azon kezdtem aggódni, hogy az én szoftveremben lehet a hiba. Az egész olyan volt már, tényleg, mint egy rémálom. Aztán találtam egy másik avatárt, és az végül hosszas könyörgés után megszólalt, és kiderült, hogy 1) csak azért nem válaszolt előbb, mert nem tudta még, hogy kell, annyira új volt, és 2) igen, ő is romokat lát (nem is tetszett neki). Nem tudtam, most akkor nyugodjak-e meg vagy aggódjak méginkább. Mindenesetre nagyon nagy rosszat sejtettem… Úgy éreztem, valami nagyon nagyon nincs rendjén. Még sosem láttam virtuális apokalipszist. Meg amúgy is, az ember egy virtuális valóságban nem tornádóként képzel el egy bugot vagy egy vírust… Ez csak a sci-fikben van így… Ez volt az ijesztő. Olyan volt, mintha egy cyberpunk regénybe keveredtem volna. (Persze már az egész SL élmény erősen hajlott effelé…)

Végül nem volt mit tenni, otthagytam az oktatószigetet, és elindultam a következő helyszínre…

Folyt. köv.