Ez már csak így szokott lenni. Az ember vegetáriánus több mint fél évtizedig, aztán megvonja a vállát, gondol egyet, és már nyeli is a pulykasonkás zsömléjének utolsó falatjait, mint kacsa a nokedlit. Persze a valóságban ehhez egy kicsit nagyobb lelki vívódás, és kevesebb vállvonogatás kellett, de ez így sokkal hősiesebben hangzik.

Ma heves ellenérzetett váltott ki belőlem Try, amikor vázolta továbbtanulási ambícióim gonosz sötét oldalát. Azóta kicsit lehiggadtam. Elmentünk kiállítás megnyitóra a kristálypalota könyvtárába – vagyis csak Trynek kellett mennie, én meg vele tartottam, és meg jól megszívtam, mert most írhatok cikket az egész cécóról én… mindenesetre személyesen megismerkedhettem iskolám rektorával. Kezet fogtam vele, be lettem mutatva neki, mint egy sugallat szerűen, ami azt duruzsolja: „maradj ebben az iskoláááááában…” – ugyanis a tisztelt rektor úr, az én sulimnak a rektora, ahol jelenleg tanulok. A suliban persze le van tiltva a háló, és szigorú házszabályok mellett lehet csak létezni. A tanárok pedig, akár a cukormáz képű börtönőrök…

Kicsit később – azaz MOST – itt ülök a művészeti egyetemen, várva az órámra, ami pár óra múlva kezdődik csak. Itt élvezem az INGYEN háló iskola adta lehetőségeit, és amikor konstatálom, hogy milyen csuda édi, hogy a kedves diákok élhetnek a lehetőséggel, és kívánt Toshibájukat – esetemben Morzsit – csatlakoztathatják a világhálóra, ha éppen nincs jobb dolguk, ide szambázik hozzám egy mosolygósképű ürge, és egy tálca pogácsát nyújt elém: egyek! – mindeközben érdemes tudni, hogy épp két pofára zabáltam az ebédből megmaradt kínai tavaszi tekercsemet, de természetesen a dudorodó pofazacskók sem akadályoztak meg abban, hogy a mosolyt viszonozva bespájzoljak az íncsiklandozó pépsüteményből. Persze ez nem az első eset… nem olyan rég kerti főzőcskéztek. Amúgy meg a hely laza, és barátságos légkörű. Az ember itt nem érzi folyton alárendelve magát. Kár, hogy nehéz bejutni ide… talán az egyik legelérhetetlenebb egyetem. 300-ból ha tíz embert felvesznek. Hahaha… talán majd egyszer én is ott leszek a tíz között. Talán…

Tegnap délután, metro placcán:
— Még ilyet! – szisszen fel rosszallóan a szemüveges göndör hajú nő, miután összegyűjtve nem kevés mennyiségű pakkomat átadom neki a helyem.
Egy pillanatig azt hiszem rosszul hallottam. Hátrafordulok, csodálkozva nézek rá:
— Elnézést, nekem szólt?
Az előzményekhez érdemes tudni, hogy ott ültem azon az áldott kényelmes helyen, amikor az egyik központi állomáson betódult a járműre a fent említett göndör hajú nő. Mellettem éppen annyi hely volt, hogy ne lehessen leülni, mire a nő elkezdi látványosan odanyomkodni a valagát, még toporog is egy sort hozzá, hátha nem vettem észre a nagy erőfeszítéseit. Felnézek, gondolok egyet: mit bánom én ha le akar ülni, üljön! A következő megállónál úgyis leszállok. Összeszedem a cókmókomat, és átadom a helyem. A bongyori nőci nagy sértetten leül, majd azt a bizonyos mondatot szisszenti a fogai között.
— Igen önhöz szóltam – csóválja rosszallóan a fejét, és jól végig mér magának, mint a züllött fiatalság egyik azon mintapéldányát, aki nem adja át a látványosan szenvedő nőknek az első tizedmásodpercben a helyét. Meggondolom magam, mégsem szállok le. Ez sokkal izgalmasabb. Lévén, hogy nincs ülőhely lekuporodom mellé, és jól artikulálva magyarázni kezdek.
— Elnézést hölgyem, had tegyek fel egy kérdést: előfordult már önnel, hogy annyira elbambult, elmerengett, hogy még ha egy pingvin kezd sztepp táncolni az orra előtt, ön akkor sem veszi észre, mert agyilag el van merülve gondolataiban? Nos velem az imént valami hasonló történt. Arról nem is beszélve kedves hölgyem, hogy szájunk nem csupán evésre, és morgásra való, hanem kitűnően alkalmas kérések közvetítésére is, mint: fáradt vagyok, kérem át adná a helyét? – mire én, mint jól nevelt fiatal hölgy, önre mosolygok, és átadom a helyem, mint ahogy tettem is, miután sikerül a szteppelő pingvineket is felülmúló figurát mutatnia. Ennyi a varázslat: kérni kell! Higgye el, csodákat lehet tenni vele…
— Bocsánat, és köszönöm a helyet – hangzott a válasz.
— Szívesen – mosolyogtam, és leszálltam.