Elég újságírós két hetem volt; ilyenkor persze az ember egy kicsit kevéssé ér rá a saját netállomása előtt söprögetni.
Talán a legnagyobb esemény az életemben, hogy sikerült egész ügyesen bekerülnöm a már emlegetett netes klánocska életébe. Még soha nem játszottam ilyen asszimilációs játékot, de a jelek szerint tényleg nem hiába edzettek acéllá az egyetem belső hálózatának arénáiban, mert amit szerettem volna, azt mind vagy majdnem mind bevált.
Pár héttel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy a szókincsemnek különösebben meghatározó részét alkotják majd az olyan szavak, mint „hardstyle”, „goa”, „setlist” és hasonlók — most már pedig nem csak, hogy használom ezeket a szavakat, de kis jóindulattal még azt is tudom, hogy mit jelentenek. Szerintem még pár hét, megveszem az első csatos bakancsomat.
Mint egy elégedett üregi nyúl, olyan bátran ereszkedem alá az Explosion Festivalra a Blue Hallba; körülöttem mindenféle érdekes partyarcok, továbbra is úgy érzem magam, mint a Marsra járnék szórakozni, de nem bánom abszolút; ennek is megvan a maga feelingje. Kopasz és tesztoszteronon nevelt vadállatokat és világító tetoválásos, a legújabb elektronikus divat szerint átszabott partylánykákat kerülgetek; előbbiek közül nem egynek még hatalmas krómozott műfogaik is vannak — épp nemrég mesélte egy drogdíler ismerős, hogy olyan varbarom is akad, aki persze tök illegálisan méregzacskót is szereltet be magának, valódi kobraméreggel. Persze ilyenkor elég csak egyszer ráharapnia az embernek a saját nyelvére, és soha többet semmi baja nincs az élettel.
Egyes termekben hatalmas a buli, mindenki pörög, ki mindenféle tervezői partydrogokra, ki csak úgy; ügyes szervezői megoldás, hogy a biztonságiakat alig lehet kiszűrni a tömegből. Azért a túlzottan olajozott mozgás még mindig elárulja a drótozott refelexek jelenlétét. Beséltál egy gyönyörű fekete csaj, függőlegesen vágott pupillákkal, világító sárga szemekkel és nekiáll rommá verni az összes fickót az egyik sarokba állított játékautomatánál.
Éppen a szokásos koffeinkivonatomat lövöm be magamnak az egyik sarokban, amikor elkezdenek beszivárogni a klán reprezentánsai, közöttük 9th is, aki miatt történetesen itt vagyok. Új képességeim között szerepel ugyanis az is, hogy meg tudom különböztetni egymástól a különböző DJ-ket; az illető pedig a kedvenceim közé tartozik. Különben is, előző nap készítettem vele egy pengés és húzós interjút pár rozsdásodó acélhordón üldögélve a Blue Hall raktárhelyiségében. Komolyan életem egyik legjobbját sikerült összehoznom, és elég masszívan hozzájárult ahhoz, hogy egy kicsit képbe kerültem a scénával kapcsolatban. (Az összes újonnan tanult szó közül talán ezt szeretem a legjobban. Le is írom még egy párszor. Szcéna. Szcéna. Szcéna. Szcéna. Szcéna. Szcalma.)
Amúgy tényleg elég frankó bulit tartott, volt egy-két pillanat, amikor elektronikus zene iránt érzett előítéletek ide, elektronikus zene iránt érzett előítéletek oda, majdnem elsírom magam a műélvezettől. Állati nagy sikerem van egy kis bepartyzott szőkeség körében — ennek a későbbi fejleménye egy apologizáló levélváltás lesz — valamint az est legnagyobb interkulturális eseménye, hogy Éjfélnővér kisasszony mosolyogva köszön nekem. Whoa. Mondjuk igaz, én is odatettem magam az előző esti kis beszámolócskámmal, de hát tényleg nem volt semmi, amit 9th-tal csináltak azzal a halotthalovány rendezvénnyel.
Holnap egy metálbuli lesz, kíváncsi vagyok, azzal mit művel majd 9th.
Viszonyom a csiponyákokkal továbbra is változatlan — gondolom magamban, amikor Ms. DD porontya totyog ki hozzám a Kölök lakásában, hogy segítsen nekem körülnézni a frigóban, valami kis rögtönzött vacsorát összeütni. Állati aranyos kis krapek szerintem, egyből mosolyog, ha fényképezőgépet fognak rá, nagyon nyugodt és nagyon barátságos. Szeretem.
Se nem nyugodt, se nem kiegyensúlyott, se felpörgött nem vagyok viszont a Cég által szervezett konferencián. Elvileg az én feladatom lett volna a rendezvény sajtójának megszervezése — ahhoz képest, hogy mennyi információ állt a rendelkezésemre, végül is helyt álltam, ám ettől függetlenül még mindig elég rohadt érzés, ha ennyire összeesküdni látszik a szervezőgárda maradéka az emberrel szemben. Nem baj, legalább kapok mágneskártyát a konferencia VIP-termébe is; az elején rögtön leadok egy kis vérmintát, így az ebéd utáni szekciókra már a zsebemben is van a biokémiámra hangolt drogokból. Tiszta frankóság, így egyáltalán nem nehéz érdeklődést tetettnem, csak a rám ereszkedő, finom eufória közepette bekapcsolva hagyom a hanfelvevőmet, így az is tökéletes pontossággal rögzítésre kerül, hogyan üvöltöm le Tsia és Silver fejét amiatt, hogy engem is be akartak osztani egy mű-állásinterjúra.