Hú, jó rég nem írtam már. Hiába, ha egy üzlet beindul… és Vöröstündér most nagyon beindult.

Átigazolásom a cég felsőbb vezetésébe egészen ijesztő hatással van a mentalitásomra: amit nemrég belülről láttam, azt most felülről látom, és nem állíthatom, hogy ez a látvány olyan különösebben vonzó lenne. Pláne, hogy most sokkal jobban érintenek a cégen belüli belharcok, és bár ebben soha nem voltam különösebben rossz, túlzás lenne azt állítani, hogy olyan nagyon élvezném, hogy egyes emberekkel ripsz-ropsz megszűnik a beszélőviszony.

Balu persze az égvilágon mindent végighallgat, miközben besöpröm az egycenteseit egy újabb nyertes pókerparti után a Caltól kapott speciális, száraz cider fölött; ezen kívül még egy pincepörköltre van szüksége ahhoz, hogy gond nélkül üzemelhessen az én saját, külön bejáratú lelki szemetásládámként. Pár nappal később pedig együtt tartunk tréninget, a tervezett létszám töredékének az újságírásról, de nyugodtan mondhatom: nem csak hallgatni tud ördögien jól, hanem fegyvertársnak sem utolsó.

Jövünk hazafelé Székesfehérvárról Kathyvel, éppen egy dögunalmas konferenciáról, amikor bejelentik, hogy tűzharcok folynak a pályaudvaron, úgyhogy csak pár óra késéssel fogunk megérkezni. Kíváncsi lennék, mikor értik már meg a közlekedési társaságok, hogy normálisan felszerelt fegyveres egységek nélkül ma már nem lehet normálisan közlekedést managelni — akármennyire is frankó a beléptetőrendszered, soha nem fogod tudni kiszűrni, hogy mikor szivárog át teljesen normális jegyekkel pár magát viccesnek képzelő, valójában Táncostól elhomályosult agyú bandatag. Mindegy, legalább a rendőrség a topon lehet, mert végül egyetlen perc nélkül futunk be a pályaudvarra, és a takarítóbrigád is elemében lehetett, mert egyetlen árva vérfoltot sem látok sehol sem.

Azért persze kijutott nekünk az erőszakból így is; egyik este, amikor lefutott a stáblistája egy régestelen régi klasszikusnak, a Terminátornak (hahaha, milyen vicces is volt, amikor még magyarázni kellett, mi az, hogy kiborg), belenézek a hírcsatornákba, és látom ám, hogy megy a balhé a városban. Rögtön elkezdtem öltözködni; de még le sem akasztom a fogasról a kevlárszövésű dzsekimet, amikor Kathy is kiszúrja, hogy balhé van — öt perc múlva már bakancsban-kezeslábasban várja, hogy elkészüljek végre. Fogunk egy légitaxit, aztán nyomás. Hogy mit láttam, arról részletesebben már írtam máshol, hogy mit gondolok azokról, akiknek a két és fél méteres lángok látványát köszönhetem, úgyszintén.

Édesanyám itthon van, ez is visszavesz valamennyit naplózási kapacitásomból. Jelenleg ketten osztoznak az apartmanján a Kölökkel, aki mondjuk sok vizet nem zavar, amióta Leslie-vel jár, elég gyakran vannak a srácnál is. Valamelyik nap azért összefutunk vele édesanyámnál. Bírom az ilyen acélkeménységű fickókat, szemrebbenés nélkül meséli, hogy jövőre az Andokba megy hegyet mászni. Vicces lehet, nyilván elég erős sportértéke is van a dolognak, azért én valamennyire idegenkednék annak a gondolatától, hogy folyamatosan mindenféle drogbandákkal és félkatonai szervezetekkel egyezkedjek az életben maradásomért, de állítólag, ha megfelelő kapcsolatai vannak az embernek, ma már Dél-Amerika sem olyan vészes.

Pár nappal később megint édesanyámnál üldögélek, a kaját lényegében teljesen előkészítettük, csak Kathyre várunk, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Végül be is fut, elég jókedvűen, mert elég frankón sült el az üzleti megbeszélése, állítólag sokkal több melója és sokkal több pénze lesz az ősztől kezdve; persze ez engem is feldobna. Összedobja a rakott cuccot és meg is esszük, ezzel alighanem jócskán bevágódott édesanyámnál — nem elég, hogy a barrytowni apartmanomat is helyrerittyentette pár ügyesen programozott nanorobottal, még főzni is tud, édesanyám pedig csípi az ilyen csajokat.