Chloé után — Chloé előtt

Trychydts | | | 2006., szeptember 02., 10:22 | | |

Éjjel tizenegy óra tájban gyrost és falafelt zabálni a maglev megállóban — van ennek valami posztbuli hangulata. És valóban: épp most jöttünk ki második kedvenc billiárdklubomból, az egyik bevásárlócentrum huszadik emeletéről; a csajok egy kicsit sok sört ittak, ezért némi kalóriával próbálunk enyhíteni a helyzeten.

Este kilenckor még színjózanon üldögélünk a vízesés lábánál; én egy kicsit yzgulok, lévén, hogy egy olyan duóhoz készülök éppen csatlakozni bulizás-ügyileg, amely az általam olvasott beszámolók tanúsága szerint már elég erősen összeszokott. Végül befut a főszereplő: valóban úgy néz ki, mint egy anime-figura, nem csak a haja, de az egész öltözködési stílusa, a lányos bakancstól kezdve a fekete ruháján át egészen a sminkjéig.

Felmegyünk, kiváltom az asztalunkat és elkezdünk játszani. Vendégünknek első körben még az lökési alaptechnikákkal is vannak némi gondjai, de aztán csak belejön; a végén már egész ügyes helyzeteket is képes abszolválni. Mindenki fizet egy kört; én a másodiknál finoman átváltok diétás kólára, ami egy kissé jobb célzóvíz, mint a csajok által felszívogatott sör, ezért aztán egy szolid négy-kettes győzelemmel aranyozom be az estémet.

Kedden még a légkondicionált távolsági vonaton üldögélünk; közös, némi külföldi kiruccanással is egybekötött médiaböjt-kúra van készülődőben. A vonat mindenhol megáll, így elég sok mindent el tudok mesélni; közben elhaladunk a katolikus egyetemváros mellett is. Megérkezünk, sikerül is elcsípnunk egy koszlott helyi buszjáratot, ami viszont majdnem házhoz visz. A szállás elég frankó, készpénzben fizetünk és számla nélkül; az anonimitiásnak és a lenyomozhatatlanságnak ez a koncentrációja még a fogaimat is összekoccantja. A Sprawlban alighanem két-három órányi felbontásban meg lehet mondani, milyen volt a napom, annyi nyomot hagyok magam után. Gyorsan deaktiválom a telefon hívásfogadó funkcióját, ezzel téve teljessé az életérzést; az sajnos csak pénteken derül ki, hogy még a hangpostámra sem irányítódtak át a hívásaim. Pech. A szállás elég egyszerű, de az igényeinkek tökéletesen megfelel; a folyosó végi, faborítású, sarokkádas, padlófűtéses, hangulatvilágításos fürdőszoba pedig még a legmerészebb elvárásainkon is túl van.

Remekül érezzük magunkat; Kathyt megtanítom kanasztázni és jól meg is ver; többször is átsétálunk a határon, a géppisztollyal, felturbózott reflexekkel valamint egységes, katonai kiberszemekkel felszerelt határőrök a végén szerintem már unásig ismerték az arcunkat. Találunk egy helyes kis pincehelyiséget, ahol Zoei bevásárol az oly jól ismert szlovák tervezői drogokból; elvileg a családjának, de aztán az éjjel persze elbulizzuk az egész adagot, szóval másnap ugorhatunk át egy duplázott mennyiségért. Knédlit eszünk meg mindenféle szlovák kajákat — aztán egy sötét, füstös kis bárban várom meg, amíg Kathy a hátsó helyiségben kiheveri a nem kívánatos mellékhatásokat.

Fura, de napokon keresztül eszembe sem jut az Ono-Sendai, pedig, ha itthon vagyok, elég sok órán keresztül be vagyok kapcsolva. A Sandbenderst persze magunkkal vittük, de leginkább csak a médiafunkciókat használtuk ki, megmutattam Zoeinak a Profit, mert az akkora klasszikus, hogy tényleg látni kell, illetve elkezdjük nézni a Haibanét, amelyik mind a mai napig az egyik kedvenc anime-szimstimem. Fura, de főleg Nemu illatáért vagyok igazán oda, általában alig várom azokat a jeleneteket, amikben ő is szerepel. De amúgy is eléggé élvezem a különleges, rajzfilmszerű textúrákat és a szimplifikált térbeliséget; a sztorit meg gondolom, nem kell ajánlgatnom senkinek, annyira klassz. Még édesanyámnak is tetszett; egész konkrétan azt mondta, hogy „akinek nem tetszik, annak nincs is szíve”. Huszadszor is köszönet érte Calnak, aki egyik este, munkaidő után megmutatta nekem a Cég irodájában.

Megnézzük a bazilikát, a tetejéről csinálok pár fotót a városról — fura, a Sprawlban a legmagasabb pontról tuti nem látni az utcákat az épületek bonyolult struktúrája miatt. Körbeszambázunk a templom belsejében is, lekattintom Szent István koponyáját is, hogy meglegyen. Ha hazaérünk, csináltatok belőle egy holo-kockát.

Rengeteget olvasok, Kathy is teljesen belemerül az egyik bevásárlás alkalmával vásárolt férfimagazinba, már amikor nem éppen négyórás délutáni nyaralás-álmát alussza. Konzervlevest eszünk, meg saját készítésű szendvicseket. Kathy ebben is nagyon a topon van, csak a hagymával bánik talán egy kicsit túlságosan is bőkezűen. Szerencsére van nálunk tartalék fogkefe.