Mókuskerék

nalyo | | | 2006., augusztus 30., 8:52 | | |

A bérrabszolga lét valamire nagyon megtanít: mennyit ér tíz perc. Jelenleg két háttérrendszer alakítja a napjaim makro és mikroegységeit. Az egyik mondja meg mikor kelek és fekszem, a másik szabályozza a munkahelyi szociális kapcsolataim, illetve létfenntartó funkcióim ritmusát. A légzést kivéve.

Saját intranetemről feltöltve

Trychydts | | | 2006., augusztus 17., 9:55 | | |

Whoa, whoa, whoa, nekem is sikerült saját intranetet megvalósítanom odahaza. Pedig ebben még nem voltam olyan igazán biztos, amikor úgy tűnt, hogy hiába minden, lépésről-lépésre végrehajtott Bluetech utasítás, nem sikerült a két node-ot összehangolni, de most már áll a klaszter és minden frankó — az Ono-sendai simán eléri a Toshiba fájl- és nyomtatószerverét, na meg vica versa. Kicsit Lain-feelingem volt, ami amúgy nagyon is aktuális, ugyanis ma jön hozzám Calair.

Az elmúlt pár napot Barrytownban töltöttem, csak egy kis időre ugrottam be a Sprawlba, a Vöröstündérrel volt találkozóm, meg Zoeival is üldögéltünk egy kicsit az egyik bevásárlócentrum tetején, egy doboz almaborral. Megkaptam életem legdurvább, leghúzósabb, legembertpróbálóbb üzleti ajánlatát; persze egy profi akkor profi igazán, ha ilyenkor is képes részben igent mondani, részben feltételeket szabni. Egyelőre még számíthattok profinak. Kicsit érdekes beszélgetés volt azért, a céges múltam elég sok részletéről fellebbent a fátyol.

Az Izomtanyán ismét sikerült elég számottevő sikereket elérnem: tényleg nő a terhelhetőségem, és ennek eléggé örülök. Most már olyan súlyokért vagyok versenyben a többi ott edzővel, amelyeket egy-két éve még csak viccből emeltem meg. Kezd kialakulni a teremrutinom is, egyre stabilabb az az útvonal, ahogy araszolok körbe-körbe. A cél persze az, hogy amikor visszamegyek az öltözőbe, csak a rövidgatyám és a pólóm ne legyen hullafáradt. Ráadásul új bérletet töltettem fel a chipkártyámra, az elektronikus védelmi rendszer most már késő este is beenged. Elég vicces érzés éjjel tízkor felmászni az utcára, és hazaindulni — mondjuk első alkalommal kifejezetten szerencsés húzás is volt, lévén, hogy a törölközőmet otthon felejtettem, így pedig csak hazáig kellett kibírnom az aznapi edzés szagát.

Tegnap vettem egy JEGet és installáltam az Ono-Sendaira. Nem félek túlságosan az illetéktelen behatolásoktól, vagyok én elég profi felhasználó ahhoz, hogy a baj java részét önállóan is el tudjam kerülni, de hát végül is, ahogy az Öreg mondta, nem az a veszély, ha kettészel minket a gyorsvasút, hanem ha teljes sebességgel közeledik. Azt a pár dolcsit megérte nekem az egyéves plusz védelem, oszt ha semmi baj nem lesz, akkor majd lehet, hogy újragondolom a védelmi stratégiámat.

Egészség Center

kzt | | | 2006., augusztus 15., 16:16 | | |

Tejet altatok. Tejet altatni jó móka. A tej egy nap alatt átváltozik valami sűrű löttyé. A tetején tejszín ízű réteg, és állítólag még egészséges is. Állítólag… amióta Chloe megmutatta nekem azt az szuper bio boltot a 17. utca sarkán, azóta egész rákattantam a témára. Manapság aztán ritka és drága mulatság nem génkezelt, nem mesterséges ételekhez jutni. Bár itt is kapható volt a zselé kapszula, ami egy téglalap alakú édességfajta, és imádom. Vettem is kókuszosban meg aloe verásban. Kőkemény álkapcsok kellenek a megrágásához, de igazán megéri.

Szóval ma elblattyogtam az orvosomhoz, és elmondtam neki, hogy a térdem javulását illetően stagnálás állt be, és valahogy úgy tűnik, hogy szar marad. Megkérdeztem, hogy lehet-e ellene tenni valamit, mindenféle műtéti beavatkozás nélkül. Adott a lakókomplexumomban működő gyógyfürdőbe egy 15 alkalmas kezelésre szóló beutalót, továbbá a kezelések lejárta után kedvezményesen használhatom az uszodát, merthogy az úszástól visszakaphatom a régi formámat. Nem is hangzik rosszul…

Hmm… lassan másfél napja nem láttam Try pajtást… hiányzik…

Nekem is van ám dejavum

Hermione | | | 2006., augusztus 13., 2:17 | | |

Tegnap óta élesben megy a dejavu. Leszedem a polcokról a könyveket, bedobozolom, felstócolom. Kipakolom a konyhaszekrényt, bedobozolom, felstócolom. Kiürítem a fiókokat, bedobozolom, felstócolom… Aztán várom, hogy megjöjjön Try és bepalolja a kocsiba, hogy elszállítsuk aktuális új hajlélkunkba, miközben morog, hogy leszakad a dereka, mert nehezek a dobozok…

Aztán rájövök, hogy most nem ez a történet. Megjön a bankigazgató, high tech módon alányúl egy kis gurulóssal a dobozoknak, elsasszézik a liftig, lemegy a garázsba és elkezdi telenyomni a dobozokkal a kis teherautót. Tesz egy-két fordulót, és megtelet a kocsi vagy elfogytak a dobozok….

Mégiscsak dejavu? Elkezd nyöszörögni, hogy megfájdult a dereka, mert nehezek voltak a dobozok bepakolni a kocsiba… Mi történt, hol vagyok? Kivel költözöm és hova? Aztán beülök a pirosba és profi módon kivezetek Ezüstös Tavaszba, hogy új lakhelyemen festegessek egy kicsit…

Kezemben a hosszúnyelű festőhenger és megint rámtörnek az emlékek… Szocreál kis otthonom elfoglalása és újreafestése Try, a nagyi és a tébláboló építőmester… Hát ilyet sem játszunk többet.

A hálószoba színe kísértetiesen hasonlít Try Berrytownbeli lakosztályának színére. Nem tán csak jó öreg Fraud űz velem tréfát hogy ezt választottam?

Pihenésképpen kinézek az ablakon. Forró Csokoládé szomszéd ápolja az 1957-e Shevy-ét. Baloldali velem egykorúnak tippelt, án nálam lerobbantabb szomszédasszony most parkol le a legszuperebb BMW-vel. Mit keresek én itt tulajdonképpen?

Gondoskodom róla, hogy előtüremkedő rosszkedvemet kellőképpen rázúdítsam a bankárra. Nehogymá’ neki jobb legyen..Saját maga vigasztalására gyorsan pizzát rendel és egészségesen falatozik.

Return to Treasure Island

Trychydts | | | 2006., augusztus 12., 12:24 | | |

Jó sok éve már, hogy utoljára jártam a Szigeten — akkor még kanállal lehetett enni a levegőből a port, mindenki koszos volt és büdös, a kaja méregdrága, a szórakozási lehetőségek meg elég gyérek, bár akkortájt már a civilszféra is kezdte kinyújtogatni a lábait a terület kevésbé frekventált részeire.

És most ott sétálok a gumi járófelületen, ami elég jól megakadályozza, hogy szálljon a por. Legalább ezer helyen tudnék enni kulturáltat és finomat, nem sokkolóan drágán, hanem mondjuk a Sprawl központjának fiatalosabb árain. Ráadásul az egész banzáj multikulturális jellege frankón felerősödött: csak úgy hemzseg a hely a külföldiektől. Az egzotikus beültetéseket, a legkülönbözőbb partyszínekben villódzó műszemeket, a fura feliratú pólókat még csak elviselem arcrezzenés nélkül, de amikor szembejön egy szolid ötvenes csávó öltönyben-nyakkendőben, akkor azért határozottan kizökkenek a kerékvágásból. Miközben tompán bámulok magam elé, rám is támad két aktivista csaj, aki átad nekem egy szórólapot, ami a “testbe ültethető csipek” ellen propagál. Hát, asszem valaki lemaradt az idővel.

Lassan ideje sajtótájékoztatóra menni – a Kölök pengés hosztesszmosollyal fogad, nyom a kezemben egy adag jéghideg ásványvizet koffeinkivonattal és mutatja meg, hol a legfoglalt helyem. Elég érdekes helyszín egy sajtótájékozatónak, folyton átszűrődik az ügyfélfogadás hangja a szomszédos designer drug sátorból, de asszem, nem spórolásiból, hanem csak a feeling miatt spórolták ki a hangszigetelést. Mindenesetre érdemes ilyen körülmények között topmanagerek és másodvonalbeli politikusok nyilatkozatait hallgatni. A jelenlevő Mat-su Evening News munkatársa hozza a szokásos formáját, négy kérdésből három totál baromság, egy pedig a legalapvetőbb tájékozottsági hiányokra mutat rá. Azért van kéziszámítógépe és fejbe csatlakoztatható telefonja.

Persze csak otthon nagy a szám, az Art Macabre előadását nem találnám már egyedül, hát rácsörgök Kathyre, hogy hol is van pontosan. Egy hatalmas, hegtetoválásokkal borított ausztrál csávótól nyúlok egy műsorfüzetet, és hamarosan már az underground sátorban üldögélek, és kortárs magyar szürreális filmeket nézek.

Szépen lassan szivárognak befelé az L50 klónjai; komolyan mondom, hátborzongató, hogy egyesek képesek csak azért átszabatni az arcukat, hogy valamelyik domináns csajra hasonlíthassanak. Amikor már négy Syscke-hasonmás ül körülöttem, akkor már komolyan kezdek aggódni a mentális egyensúlyomért; aztán amikor sréhen mögém leül egy fekete hajú Ivy-mutáns, már meg is szédülök egy kissé. Ráadásul ők nagyon nem vevők a kortárs filmművészetre, így miközben a kivetítőt bámulom, megtudom, hogyan tett szert az egyikük egy új pasira, és hogy hol vette a másik a majomcsontlapokból összerakott legyezőjét.

Jó sok késéssel az Art Macabre is jön és megy, utána pedig összefutok Kölökkel és Leslie-vel. Most látom először a csávót, kicsit laza a wizztől, de amúgy coolabb a coolnál, hogy finom legyek, maximálisan meg tudom érteni a Kölök stílusváltási hajlandóságát. Hogy finom legyek. Benyomunk egy közös gin fizzt (én magyarázom el a receptet a kínai mixernek), aztán húzás haza, vár kedvenc kajám és a Casablanca lépesmézzel.

Az, meg mögött…

kzt | | | 2006., augusztus 10., 1:17 | | |

Közhely talán? “Olvass a sorok között! Láss a dolgok mögé!” — már-már álmodozni is elfelejtettem mostanság. Pedig álmodozni jó… jó, ha van egy álmod, amiért küzdhetsz, amiért epekedsz. Jó, ha lefekvés előtt mosolyogva meredsz a sötétbe, és nem a sötétet látod, hanem képeket, és nem a csendet hallod, hanem párbeszédeket… álmodozás a jövőről, hogy mik várhatnak rád, ha küzdesz, és teljesítesz. Ha képes vagy a dolgok mögé nézni.

Mindig csak problémám volt abból, hogy a saját világomban élek. Itt viszont pont ez az előny. Nem baj, ha saját világod van, saját elképzeléseid. Nem baj, ha nem követed a társadalmi normát. Nem baj, ha álmodozol.

Sajnos éretlen vagyok. Éretlen vagyok ahhoz, hogy a dolgok mögé nézzek. Éretlen vagyok ahhoz, hogy modell nélkül rajzoljak egy képet. Mindig kell valami kiinduló pont. Szeretnék eljutni arra a szintre, amikor a kiinduló pont belőlem jön majd. Amikor nem hogy semmit, vagy magát a tárgyat látom majd, hanem sokkal többet… valamit, ami túlmutat rajta. Valamit, ami mögötte van… azt hiszem ezt most tényleg akarom. Talán nem kapom meg most… de tényleg akarom… :>

Nyújtózkodás, és némi tervezgetés…

kzt | | | 2006., augusztus 09., 0:30 | | |

Koncentrált fény. Tökéletes kivitelezés. Alaposság, részletesség, pontosság.
Új célom van. Mivel fiatal vagyok, és érdeklődő bizonyos dolgok iránt, amikből ugyan nincs végzettségem, úgy döntöttem kezembe veszem a kezdeményezést, és végre megcélzom a helyi híres egyetemet. Igaz a túljelentkezés égmeszelő mértékű, mégis mindenki bíztat, hát hiszem, hogy van esély… esély… ám legyen… és ha nem megy elsőre? Az se baj… fél év intenzív készülés valami olyasmire, amivel 5 éve foglalkozom, és amivel egész életemben foglalkozni akarok. Éppen ideje volt.

A könyvillusztrációt befejeztem. Két órával a dokumentumok leadása után egy tetemes összeg jelent meg a bankszámlámon. Úgy tűnt a kapcsolatot megszakította velem a cég, mert az istennek sem tudtam őket elérni, és amikor sikerült elérnem a monoton hangú asszisztensnőt, annak gőze sem volt semmiféle Kathy Zoei Torrance-ről. Vállat vontam. Legalább az üldözésem végre véget ér, és nyugodtan alhatok éjszakánként. Na persze este amikor hazaértem, a Sandbendersem VR-szemüvegében egy régi típusú írógéppel írt üzenet várt (a szerző bizonyára rajong a hatásvadász eszközökért) — “két hónap múlva mindent megmagyarázunk”. Rendben. Közben tegnap hívtak egy fotós melóval kapcsolatosan. Októberben a Tükörvilágban dolgozom egy hetet. Néhány adatom kellett nekik, hogy repülőjegyet, és szállást foglaljanak. Szeretem a munkámat :).

Apropó, ma bejelentkeztem a fodrászomhoz. Meguntam a narancssárga rövid hajat. Azt hiszem áttérek a hosszú barna kék piros kombóra. A fodrászom újjongott. Szereti ha kreatívkodhat. Ráadásul imádja a színeket. Akárcsak a fogorvosom. Legutóbb szivárványszínű foggyűrűket rakott a szabályzómra. Azt hiszem mindenből a legjobbat választottam ;).

Depressziónak hűlt helye. Bye, bye! A soha viszont nem látásra felhős napok…

Házimunkás hétvége

Trychydts | | | 2006., augusztus 08., 11:50 | | |

Elkeseredetten bámulom a fehér, kocsonyás, rossz ízű moslékot, aminek az ebédünknek kellene lennie. Kathy persze mondta, hogy nem azt a baktériumkultúrát kell hozzáadnom, ha egy kicsit szárazabb hatást szeretnék, de én magam csak a sütőbe helyezés előtt fél másodperccel kezdtem el sejteni, hogy valami nagyon nem stimmel. Az ebéd így szépen megkezdi útját Barrytown szennyvíztisztító rendszerében, én pedig rendelek pidzát a vidkomon.

Régen fordult már elő, hogy ennyire totálisan és abszolút csődöt mondjon a szakácstudományom; mindenesetre a jövőben megfontolom, hogy elengedjem-e a fülem mellett, amit Kathy mond.

A Toshiba kiadványszerkesztője előtt ülök, miközben szépen lassan rám virrad. Lassan alakul a kezem alatt a jövő évi naptár: sokkal áramvonalasabb, sokkal eredetibb, sokkal dinamikusabb, sokkal használhatóbb, mint a tavalyi. Imádom az ilyesmit: egyik évben a maximumot nyújtom, hogy aztán, a másik évben megint a maximumot nyújtva megháromszorozhassam az eredményt. Persze elég sokáig és elég kitartóan kell dolgozni a Cégnél ahhoz, hogy az eredmények kézzelfoghatóak legyenek, az ember pedig eljusson a “megbízható szaktekintély” stádiumba, de a feladat azért nem lehetetlen.

Megint mosnom kell. Nem irigylem édesanyámat: nekem van saját mosógépem, neki pedig az arkológiájának közös mosóhelységébe kell lejárnia; így nyugodtan dolgozgathatok közben, miközben a szobát, finom retró hangulatot árasztva, szépen lassan megtöltik a száradó ruhák. Vicces: beépített szárítógépem is van, de a Napocskánál gyorsabban és olcsóbban még az sem szárítja meg a ruháimat. (Na jó, édesanyám Sprawlbeli apartmanjában van mosó- és szárítógép is, amit most éppen a Kölök használ: emlékszem, amikor még közös lakásban laktunk, fenn a hegyekben, nekem is rendelkezésmre állt az a ketyere: buli előtt három órával bőven elég volt betenni a farmert a mosógépbe.)

Kicsit sok poharat törtem mostanában, így elugrunk Kathyvel egy lakberendezési raktáráruházba. Hosszasan bóklászok a konténerek között, mire végre találok egy nekem megfelelő pohárkészletet: finom, elegáns (de nem nőies) vonalak, és ugyan tiszta üveg, mégis van egy kis kék fénye az üvegbe kavart szennyeződéstől. Nagyapámék dunamenti nyaralóbunkerében láttam ilyet utoljára gyerekkoromban — az alakja más volt, de az anyagba kevert szennyeződés ugyanez.

Visszatértem a Photosigre.

Lazítás

kzt | | | 2006., augusztus 04., 16:42 | | |

Hahh… mi sem jobb annál, hogy amikor az ember lányát megcsapja a depresszió szele áll mellette valaki, aki kész bármilyen eszközökkel kirángatni onnan őt.

Így történt az is, hogy tegnap KORÁN reggel felkeltünk (már fél kilenckor), és Trychydts kijelentette, hogy ma nem dolgozunk, hanem lebzselünk, és valami szórakoztatóval foglaljuk le magunkat. Természetesen már reggel jött két telefonhívásom, ami rögtön megdöntötte az elméletet, mert estére sürgősen meg kellett csinálnom valamit, de úgy számoltam, hogy ez még belefér.

Így hát elmentünk boltba bevásároltunk reggelinek valóval, és Barrytown egyik közkedvelt parkjába leültünk piknikezni a reggeli kellemes időben. Tiszta feelinges volt.

Aztán elmentünk moziba (oda, ahol a múltkor is voltunk) és a változatosság kedvéért ugyanazt a filmet néztük…

Majd elrebegtem Trychydts-nek hogy én sosem voltam a város oly híres üvegpalotájában, ami a hegy tetején van, és közkedvelt turistalátványosság, mire ő kapott a lehetőségen és ajánlotta, hogy menjünk és nézzük meg. Tartalmas nap volt. Nagyon élveztem ezt a kis kiruccanást. Egész nap bóklásztunk. A fáradtságtól pedig a depressziónak még csak a gondolata sem merült fel. Hazafelé úton majdnem elaludtam. Ez azért elárul valamit.

Aztán mikor hazaértünk… várt a munka. Azt hittem mindössze egy órás melóról van szó, erre hajnalig hulla fáradtan dolgoztam. Lehet hogy nem vagyok egy maximálisan megbízható személy, de hogy precíz vagyok, az biztos. Szóval, ha már megbíznak valamivel, azt legjobb tudásom szerint csinálom meg időt nem spórolva. Hajnalban átküldtem az anyagot Geebeenek, hogy véleményezze, meg átküldtem a kidolgozott aktát egy megbízómnak az underground körökből, aztán lefeküdtem aludni. Reggel 11-kor Geebee hívott. Tetszett neki a cucc, apróbb módosításokat kért, amivel egyetértettem… úgyhogy most kijelenthetném, hogy befejeztem minden munkát, végre nyaralhatok egy picit, de ez nem igaz. Jövő héttől fotózások, plusz egyéb megbízatások. Talán nem is bánom…

Pihis csütörtök, üzleti péntek

Trychydts | | | 2006., augusztus 04., 16:30 | | |

Hiába ütök össze tradicionális szlovák kaját Kathynek, nem aratok vele osztatlan sikert: talán azért, mert ő nem tradicionális szlovák. Mindegy, nekem még másnapra is marad belőle.

Másnap aztán egész nap a városban bóklászunk, de mire hazaérünk, már tigrisként veti magát a Sandbendersre: még félálomban is azt látom, hogyan mozognak az ujjai a levegőben, a csak a VR-szemüvegében megjelenő grafikai interface felett. Negyed hat van, amikor a Sandbenders jellegzetes kijelentkező hangjára ébredek fel.

A délelőttöt a Sprawlban töltöm, mindenféle bonyolult banki tranzakciókkal: érvénytelenítek pár, általam már nem használt hitelchipet, egy bájosan kezdő kis bankoslány segítségével átfésüljük az érdemben levő szerződéseimet — szegénynek szemlátomást nem csak az ügyviteli rutinnal vannak problémái, de még az új banki szoftverrel is meggyűlik a baja. Egy idős, féloldalas rózsaszín hajfestéses nő ugrik át időről időre a pultjába, hogy helyrehozzon ezt-azt; koponyájának másik oldalra tökkopaszra borotvált, a bank fényei megcsillannak a fejébe épített csatlakozókon. Lefogadom, hogy véglegesített munkatárs, csak azoknak fizetnek a pénzintézetek ilyen méregdrága implantokat.

Mire hazaérek, vár rám egy újabb meló, meg lassan be kéne fejeznem azt, amit még Geebeenek kezdtem el; a szedai megbeszélés egészen kielégítően záródott, de még lesz mit csiszolnom rajta. Nem tudom, kedves olvasóim, feltűnt-e nektek, de ez a fickó egyre gyakrabban jelenik meg az életemben megbízóként. Déja vu.

Halálfélelem

kzt | | | 2006., augusztus 03., 2:43 | | |

Ijesztőek az éjszakák. A zajok, a hangok, a morajok… az emberek oly távolinak tűnnek. Beszélnek hozzám, én pedig megsüketülök és átlátok rajtuk. Átlátszóak. Valójában meg sem történik. Mintha nem is léteznék. Egy nyavalyás álom vagyok semmi más. Egyszer majd felébred az illető, aki álmodik engem, és azzal bumm, meghalok. Nem is voltam, nem léteztem, senki vagyok. Azok sem léteznek, akik körülöttem vannak. Ha megcsókol az nem valódi, ha csalódás ér, az nem valódi, ha boldog vagyok nem valódi. Az álom képernyője fekete-fehérre vált, én pedig elsüllyedek a felismerésben: semmi sem létezik. Kiábrándít a tudat. Depressziós leszek tőle. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ennek az egésznek egyszer vége lesz. Hogy eljön a pillanat, amikor megszűnök létezni, és velem együtt minden, mert többé már nem leszek. Félek. Ez megpecsételi jelenemet. Szürkén látom a világot, és nem valódinak. Mintha egyfolytában csak álmodnék. Valahogy mostanában nem érzem át szavaim, gondolataim, tetteim valódiságát. Álom és ébrenlét összefolyik. Nincsenek többé éjjelek és nappalok. Dráma. Már megint drámázom a nagy jólétemben. Kívülről nézve sokan irigyelhetnének… szinte mindenem megvan, én mégsem vagyok elégedett. Valami hiányzik. Valami hiányzik… pedig mindenem megvan. Mi lehet az? Tudni akarom :(…

Szeretném, ha nem kellene döntéseket hoznom, ha nem kellene semmiről sem döntenem. Ha azt csinálhatnám, amihez kedvem szottyan, amikor csak kedvem szottyan. Szeretnék megint gondtalan, és spontán lenni. Életkedvet akarok, és vidámságot. Mindenféle aggodalmat, bánatot, konfliktust, felelősséget, nehéz döntést kiiktatni az életemből. Kicsi vagyok én még ehhez :(.

Valaha én…

kzt | | | 2006., augusztus 01., 23:23 | | |

Holnap hívok valami takarítóbrigádot, és azzal a lendülettel át is hurcolkodom Trychydts-hez egy időre. Iszonyú, hogy mekkora kuplerájt képes az ember felhalmozni röpke egy hét alatt. Kibírhatatlan. Az pedig már tényleg jelent valamit, ha az ember arra is lusta, hogy a mosatlan edényeket bevágja a mosogatógépbe, ami persze a legújabb modell, úgyhogy még a helyére is rakja a megszáradt csillogó edényeket. Szóval így — étkészletből kifogyva — lelkiismeretfúrdolás nélkül cuppanok rá holnaptól Try-san konyhai felszerelésére.

Meglepő fordulat. Új hírek, új fejlemények. Még évekkel ezelőtt, amikor ártatlan voltam, és először repültem ki a szülői fészekből belebotlottam egy srácba. Később ő lett útmutatóm, navigátorom a nagyvilágban. Aztán végül társak lettünk, és közös erővel dolgoztunk közös projecteken. Sokszor kerültünk zűrbe. Kalandos, mozgalmas egy korszak volt. Szerettem a tűzzel játszani. Aztán utunk szétvált. Őt elhívták a nyugati államba, én maradtam északon, és egy nagyobb kaliberű balhé után — ami majdnem az életembe kerül — visszavonultam, és valami nyugisabba kezdtem.

Egy ideig még tartottuk a kapcsolatot, aztán az is megszakadt. Nemrég jött egy hívás tőle, hogy kaparjam elő a régi aktáimat, és nézzek meg valamit az egyik műholdfelvételen. Köpni-nyelni nem tudtam meglepettségemben, mégis lenyelve döbbenetemet, lélekjelenlétemet visszaszippantva varázsoltam elő villámgyorsam a keresett aktát. 5 perc múlva már hadartam neki az adatokat. Ezek után annyit kérdezett, hogy volna-e kedvem meginni valahol egy pohár serkentőt így éjnek évadján. Azt mondtam volna. Alig fél óra múlva már a BubbleGum bár törzsülését koptattam, ám Mack nem volt sehol… vagyis hittem én. 2 év telt el utolsó találkozásunk óta, azóta mindketten megváltoztunk. Egy férfi lépett hozzám cinkos vigyorral a képén. Nem sok híja volt, hogy nem ismertem fel. Teljesen átszabták a srácot. Nem sok időnk volt trécselni, de azért zanzásítva csak kiderült, hogy ki merre sodródott. Ő azóta valami illegális kémakármi tagja. Maradt a szakmában, és igazi technikai zsenivé nőtte ki magát. Az utóbbi időben több korszakalkotó kutatásban is részt vett. Gyakran átszabják. Ezzel biztonságosan elvághatja a megfigyelők köttetéseit. Sajnos egy órán belül vissza kellett térnie a bázisra, de megígérte, hogy tartjuk a kapcsolatot. Nem véletlen ugyanis, hogy találkoztunk.

– A sors ismét összesodort bennünket – mondta. Rám kacsintott, és azt mondta legyek nagyon óvatos, nem higgyem, hogy biztonságban vagyok.

Pár nappal később kaptam tőle egy üzenetet, hogy tudja, hogy tudom, hogy a kutatnak utánam. Kénytelen volt felvenni velem a kapcsolatot, mert gyanítja, hogy ő utána kutatnak nálam. Talán találtak valami szálat, amiből rájöttek, hogy régen társak voltunk. Aztán beszéltem neki a könyvről. Tudott róla. Vacilált. Azt mondta, hogy lehet, hogy ez is a történet része, de még túl homályosak a sztori ahhoz, hogy bármi biztosat mondjon. Mindenesetre megkérdezte milyen biztonsági rendszert használok. Mondtam hogy Cormorantot, mire kijelentette, hogy egyedül az véd, amit saját kezűleg készít az ember. Megbeszéltünk egy találkát. Azt mondta feltunningolja biztonsági bizbaszokkal a technikai kütyüimet. Furdol a kíváncsiság, hogy mi ez az egész… talán majd többet is tud mondani. Meglátjuk.

Felpörögtünk

Trychydts | | | 2006., augusztus 01., 21:51 | | |

Vigyorogva sétálok el a sárga plasztikzsákkal a folyosó végén levő aknáig és dobom be a szemetet a ledobónyílásba. Kathy lakókompexumának ugyanis nem csak saját szaunája és edzőterme, de saját hulladékfeldolgozója is van — Barrytownban bezzeg be kell érnünk a régimódi, hatalmas szemétkonténerrel, amit hathetente szállítanak csak el. De legalább szagtalan — emlékszem, gyerekkoromban maximum gázmaszkkal lehetett átvágni a kapualjon. Ráadásul a szemétlehordás tradicinálisan az én feladatom volt; azért lett az enyém, mert amikor olyan idősek lettünk a Kölökkel, hogy feladatokat lehetett osztogatni, akkor ő még nem érte fel a kukát. Később, több fejjel magasabban pedig már hiába probagáltam a cserét. Pedig éveken keresztül rettegtem a pincelejáró aljában levő szekrényben élő mumustól.

Visszaérek Kathy apartmanjába, az orromat rögtön megüti a sülő kagylós pizza illata. Szintén a régi szakácskönyvből ütöttem össze a tésztát, és a szószösszetételen is variáltam egy sort; ennek köszönhetően, amikor tányérra szedem a pizzákat, kanalakat nem kell a tányér mellé készítenem. Büszke vagyok magamra, pedig akkor még nem tudom, hogy a maradékot másnap reggel, az ágyban fogjuk megenni, tradicionális pizzatartó-pózban: fél kézzel a szeletet fogva, fél kézzel az ágyra támaszkodva. Mindez természetesen csak akkor kivitelezhető, ha fel sem vetődik, hogy a töltelék az ágyra csurogjon.

A másnapi vacsorát is szobában esszük meg, igaz, azt evőpálcikákkal, kis tálkákból a szőnyegen ülve: kis rizsgombócokat rágcsálok, tökéletesen sűrű és el nem csöppenő, pikáns paradicsommártással; a tálban egymás nyakába veti magát egy kis szalmakalapos kínai és egy fehér inges olasz parasztlegény, és táncra perdülnek az oreganoillatban. Kellemesen csevegünk, én henger alakú keverőedényből töltögetem a koktélt. Tudunk élni, mi?

Egyre jobban rácuppanunk a filmekre — vasárnap délután például épp egy belvárosi moziklub kávézójában csevegek Csabival két gintonic felett, amikor Kathy ujjai a torkomra fonódnak. Szerencsére épp akkor próbáltam ki a Csabi cége által kifejlesztett nyugibogyót, így rezzenéstelen arccal fogadom az akciót, majd megfordulok. Nem tudom, hogy a mostanában különösen vékony ózonréteg vagy csak pillanatnyi divatmámor az oka, de mindenesetre kalap van rajta (ha jól sejtem, pont ez). Kicsit extravagánsan hat ebben a dögmelegben, de végül is egész kedvező az összhatás — nyugibogyó ide, nyugibogyó oda, állati feldobódva ülök be a filmre. Ami aztán mégjobban feldob, a nagy feldobottságban mobil nélkül szökdécselek ki a vetítőteremből — hogy aztán fél perc múlva egy beadrenalinozott démonkirályként tépjem fel a lezárt ajtót. Van okom a sietségre: Balu biztonsági őr korából mesélte, mi a sorsa a megtalált telefonomnak; testalkatomnak és a szememben is jól láthatóan lángoló hormonoknak köszönhetően azonban hamarosan ismét a zsembemben lapul a Nokiám.

Holnap megbeszélés Geebeevel és finoman fogalmazva is van még teendőm.

| | |