Hétvégi kiruccanás

Trychydts | | | 2006., június 11., 12:23 | | |

Péntek délután unott arccal nézem, ahogy a magát profinak kiadó három zsíramatőr megpróbálja valahogy hatékonyan megkezdeni a cég csapatépítő tréningjét. Persze ehhez egy kicsit korábban kellene felkelni — Vöröstündér ráadásul kiemelkedően szar hangulatban van egész hétvégén, leugat mindenkit, és kíméletlenebb főnök, mint a városban. A magam részéről soha nem gondoltam, hogy elmebeteg feladatok elvégézése majd jobban serkent arra, hogy az itthoni feladatomat jobban végezzem — ráadásul még erőfeszítés sem történik arra, hogy az otthoni és a hétvégi feladatokat összekapcsolják. Amikor Gabe bejelenti, hogy ő ismeri a bemelegítő feladatot, akkor már tudom, hogy gáz van, nagyon nagy gáz.

Azt sem vették ám igazán figyelembe, hogy mi kőkeményen a hatékonyságra vagyunk tréningezve — semmi más nem motivál bennünket, csak az eredmény, ennek érdekében még egymást is simán letaroljuk. Amikor a tíz körmömmel kaparom ki a földet a szállásunkul szolgáló konténer mellől, akkor már magam sem értem, mi az, ami ilyen kegyetlenül hajt ebbe az irányba. Mindegy, lényegében mindenben keresztül verem az akaratomat.

Másnap reggel szakadó savas eső fogad bennünket — az aznapi túráért felelős tréner persze rögtön ugrál, hogy nem baj, így is nekiállunk — pár célzásból persze rögtön levágja, hogy ez a társaság bizony nem megy sehová ilyen időben. Amikor mégis kitisztul az idő, útközben Vöröstündér erős nyomására a terepjárónk először egy Tesco felé veszi az irányt, ahol majd reményeink szerint majd tudunk pár vegyvédelmi köpenyt vásárolni. Nem sikerül, annak ellenére sem, hogy GeeBee nagy örömére kissé letarolom a kiszolgálószemélyzetet — gyűlölöm, ha ők csicskáztatnak engem.

Baktatunk az erdőben — mindenki frankón tájékozódik, egyedül Henritta visz be bennünket a málnásba, de nagyon — GeeBee hiába tiltakozik (a szabályok ellenére). Amúgy még soha nem láttam a Vöröstündért ennyire frusztráltnak és kimerültnek — de hát ha az én tüdőm lenne tele ennyi inhalálós drogsalakkal, alighanem én is kilennék egy cseppet. Nekem az alleriám tör ki amúgy istenesen — a nyugibogyóim persze a városban várják, hogy bekapkodjam őket.

Este számomra véget ér a buli; hatkor már egy szemétkupacokkal borított, rozsdamarta buszmegállótábla mellett várom, hogy befusson a helyi járat. A beguruló busz is hihetetlenül öreg és elhanyagolt — a jegyet egy muzeális értékű szerkezet nyomtatja ki, az egész kocsi bűzlik a lepukkantságtól és a cigarettától. Egy rakás helyi kölyök is utazik — üvöltenek, lökdösődnek, egy pillanatra még egy bicska is előkerül. Szerencsére találok helyet az egyik sarokban. Biztonságba helyezem a táskámat, és elszundítok.

Amikor felébredek, már közelebb járunk a városhoz, később van és a busz közönsége is megritkult. velem szemben három tüneményes kiscsaj üldögél — az egyik, a vezéregyéniség a legfiatalabb ember, akin valaha fedetlen állkapocsprotézist láttam. Izgatottan mutogatnak mindenfélét egymásnak a palmtopjaikon; mindenféle törzsi zenét játszanak le rá, és énekelnek rá bandaindulókat („… kapálózik, a víz viszi — szegény kicsi svábbogár — meg fogsz dögleni”). Kísérőjük közben csendben nézget valamit a hordozható szimstimdeckjén. Egyikük, a legkislányosabb, a külvárosban száll le — a kísérőjük némi aggodalommal szúrja ki, hogy az anyja még nem érkezett meg. A kis szőke azonban olyan magabiztosan igazítja meg a ruhája alá rejtett gázpisztolyt, hogy képtelen vagyok különsebben félteni. Ránt egyet rózsaszín, mindenféle villódzó logókkal elborított hátizsákján, majd hátat is fordít, hogy keressen magának egy ülőhelyet a megállóban.

Éppen csak haza tudok ugrani, már megyek is Kathyért az állomásra — kicsit megvárakoztatom, mert elfelejtem, hogyan is van a belépés a Déli Állomás parkolójába. Látva a mindenfelé felállított, automata gyorstüzelő lövegeket, inkább nem kockáztatom meg, hogy tilosban parkoljak le.

Este algapizzát rendelünk, és felbontjuk az Arwenéktől kapott bort.

Médiaböjt-kúra

kzt | | | 2006., június 09., 14:15 | | |

A nap fénypontja, amikor kiderül, hogy a mobiltelefonom töltőjét otthon hagytam. Tenyérnyi ketyerém képernyője utolsó pittyegésit nyögve végleg elsötétül. A kapcsolattartás utolsó láncszeme is elszakadt köztem, és a főváros között. Nem hoztam Sandbenderst sem. Nem is lett volna értelme. Itt nincs Háló. Ez egy isten háta mögötti hely.

Nagybátyámhoz utaztam a tóparti birtokára. Nyár elején mindig beugrom. Ilyenkor rendszerint neurotikus idegroncs vagyok. Kell a betondzsungel után egy kis zöldövezeti kikapcsolódás, puritán — technikai csodáktól mentes — életmóddal körítve. A ma délutáni törjük a mogyorót húsklopfolóval című műsor például kitűnő feszültséglevezetőnek bizonyult.

A birtokon lakásfelújítás folyik. Nagybátyám — nálam három számmal nagyobb — kezeslábasában festem az oldalszárnyat kékes árnyalatúra. Az arzén-alapú színt a bácsikám Észak-Spanyolországban fedezte fel. A parasztok évszázadok óta használják a belső falakon. Azt mondják, távol tartja a legyeket.

Reggel horgászni voltunk a tóparton. Fogtunk ebédrevalót, én pedig szépen lassan elfelejtem a vállalat minden ügyes-bajos dolgát, és élvezettel adózom könnyed munkával, a természet nyújtotta kikapcsolódásért. Ide hála istennek nem ér el az Időjárás Központ keze sem. Igazi nyár van. Itt befeküdhetek bikiniben a cseresznyefák közé kifeszített függőágyba, anélkül hogy tudnám: pontosan két óra és 17 perc múlva esni fog. Igaz, az időjárás kiszámíthatatlanságára nem panaszkodhatnak a városiak az IJ Kp. technikai baklövése óta. Bár a legutóbbi hírek szerint három nap, és minden a régi lesz. Állítólag rájöttek, mi okozta a fennakadást. Franc tudja. Lehet, hogy a hír csak kacsa.

Nagybátyám legutóbbi ittjártam óta nem változott. Ugyanaz a Freud-őrült, mint volt. Minden történetemre van valami pszichológiai megjegyzése. A legutóbbi például az volt, hogy Freud szerint minden ember személyisége három részből áll: egy szexőrült majomból, egy neurotikus banktisztviselőből, és egy erkölcsös vénkisasszonyból. Alkalomtól függ, hogy éppen melyik szólal meg belőlünk. Próbáljam meg ezt elfogadni.

Holnap hajnalban utazom vissza a fővárosba. Délután már dolgoznom kell. Megbízatás. Kikapcsolódásként reklámiparban tevékenykedem szabadúszóként. A jelek szerint egyre felkapottabb vagyok. Egyre több a megrendelés. Holnap reklámfotózás lesz.

Persze közben a jövő heti beszámolómat is megírtam két relaxálás között a függőágyban. Holnap felhívom Jo-t. Hátha kiderült már valami az illegális adatkémről.

Vidéken

Trychydts | | | 2006., június 08., 23:23 | | |

Magasan áll a víz Baluék környékén — szinte már el is felejtettem, milyen érzés kimozdulni a városi környezet összkomfortos öleléséből. Fű, fák, meg valódi madarak — nem mondjuk galambok, ezek a madár-patkány hibridek, hanem mondjuk dolmányos varjak egy kiszáradt faágon. Szinte már szürrealisztikus. Eszembe jut a délután.

Balu még kedden hívott fel: egy koszos, lepukkant, folyómenti raktártelepen várja egy frissen csempészett kijelző az új, amúgy még meg sem vásárolt deckjéhez — mivel elég terjedelmes darab a drága, ezért megkért, hogy legyek én, aki vállalja a fuvart. Vicces dolog ennyire forró áruval a városban furikázni. Végül megkértem Balut, hogy üzemelje be a fedélzeti computert, és ajánljon alternatív útvonalakat. Egyik dugót a másik után kerüljük el; amikor azonban egy isten háta mögötti földút végén található pázsiton kellett farolnom egyet, akkor már úgy érzem, egy kicsit talán túlzásba is vitte a „válasszunk félreeső útvonalat”-elvet.

Séálunk tovább. Elsétálunk az öreg gátőr lakókocsija mellett — az öreg a kocsi mellett üldögél és főzöget valamit egy bográcsban. Balu megmutogatja azokat a bokrokat, amelyek virágából azt a piszok finom likőrt főzi a családi szeszfőzdében. Egyszerűen imádom; eddig az édesanyja csinálta, ez az első év, hogy Balu vállalta magára a dolgot, de szerintem ebben még az édesanyjánál is jobb.

Visszaérünk a házhoz. Ütemes dübörgés fogad minket — Dan most árulja a dobgépét. Eszembe jut, tíz évvel ezelőtt én is majdnem dobos lettem; hihetetlenül szerettem volna zenélni valamit, aztán persze rájöttem, hogy ez is csak egyike azon kósza ötleteimnek, amik jónak tűnnek ugyan, de aztán, ha bepróbálkozom velük, kisül, hogy jobb lenne őket inkább elfelejteni. Szerencsére ezt abszolút időben felejtettem el. Beülök az autóba, és elindulok. Lassan megsűrűsödnek körülöttem a házak. Amikor elhaladok a régi cérnagyár mellett, megcsörren a mobilom, hogy véglegesítse hét végi kiküldetésem részleteit. Kicsit megkeseredik a szám íze, de aztán rávigyorgok a Balutól kapott likőrös üvegre. Történjék bármi is, egy görbe estét azért rendezek még.

nalyo | | | 2006., június 08., 13:06 | | |

Majdnem két teljes napig be voltam csatlakozva, kizárólag munkaügyben, a végén kezdtem úgy érezni magam, mint annak a szektának — a Reklámzabálók — tagjai, akik, úgy tartják, hogy Isten választott népe a fogyasztókból áll és úgy tudnak közel kerülni hozzá, hogy reklámokat néznek, minél többet, amíg meg nem találják a Tökéletes Terméket, így nagybetűvel. Amit nem is kell megvenniük. De a kevésbbé tökéletes termékekből persze lehet, sőt kötelező, amennyiben a Horst Fuchs főtisztelendő csatornáján rendelik meg.

Kabala

Trychydts | | | 2006., június 08., 0:59 | | |

Új e-mail címet regisztrálok magamnak — megtetszett az egyik éjszakai portál purtián, sima felülete, ami mégis tud minden szolgáltatást, amihez már hozzászoktam. Alapvetően szeretek minden levelet letölteni a munkaállomásomra, hacsak egy mód van rá — de most kedvem támadt kipróbálni valamilyen kis webes interface-t, és egyelőre egész jól bevált.

Új címem hamarosan munkába áll — tömör kis hirdetést fogalmazok magamnak, már elég régen voltam felbérelve, nem ártana megint valami kis freelancer meló, és, mintegy kabalaképpen, ezt adom meg elérhetőségnek. Elsősorban egyébként a tapasztalat az, amire hajtok; ezek a magán-megbízatások adják a legtöbb függetlenséget és izgalmat az embernek, nem olyanok, mint a biztonságos, kiszámítható céges melók. Márpedig Bristol óta nem volt gép a kezemben, rám fér már egy kis izgalom.

Este sétálgatás az üzleti negyed tetején. Gyrost és falafelt veszünk egy öreg szójaárustól, teszünk egy kis kitérőt, és beszerzünk egy üveg serkentőszert is — Kathy holnap médiaböjt-kúrára utazik, hát elég vaskos médiapartit tervezünk ma éjszakára, jó sok szimstimmel. Aztán mégis inkább egy öreg hardcopyt választunk az este főtémájának.

Hazaérünk, Kathy tejszínt önt a serkentőjébe, az érdekes, kemény hab képződik a tetején. Leülök a Navi elé, ráklikkelek a postaládámra — a kabala bevált, két vadiúj üzenet vár még nem egészen félnapos postafiókomban, két fiatal, áramvolnalas ügyfél-wannabetől.

Összeesküvés-elmélet

kzt | | | 2006., június 06., 23:10 | | |

No. #01

Kiütöttem magam. Egész éjjel nem tudtam aludni. Miután kellőképp kiforgolódtam magam az ágyban, felöltöztem és elvegyültem a BubbleGum bár alternatív underground, dohányfüsttől bűzös forgatagában. Egy harisnyás, flitteres ruhás fiúval trécseltem át az éjszakát a biztonsági hálózat modul lehetőségeiről. Az utolsó három órában sikerült talaj részegre innia magát. Hajnali hatkor hívtam neki egy légtaxit, felhörpintettem tejszínes teám maradékát, majd nyúzottan hazavánszorogtam. Azt reméltem, hogy a friss levegő jót tesz, mégis örültem, amikor végre ismét 30 négyzetméternyi lakásom négy fala közt tudhattam magam. Már csak a délutáni prezentáció aggasztott, de főleg az, hogy teljesen kialvatlanul kell levezényelnem.

Egy órával kezdés előtt a vállalatnál voltam. Le akartam ellenőrizni néhány dolgot a nyílt adatbázisban, mielőtt megérkeznek a többiek. Valami azt súgja, hogy riválisom nem játszik tiszta lapokkal, gondoltam végigfuttatok egy scannerprogramot az adatain.

A recepciónál a vállalat technikusa kapott el, és legnagyobb meglepetésemre felszólított, hogy használat után jelentkezzek ki a B12-es asztali naviról — még ha ssh-ról is jelentkeztem fel — mert így minden rendszeradatomat (fájlokat, mappákat, levelezéseket etc.) láthatja bárki a hálózaton. Csak hápogni tudtam. Egyrészt, mert napok óta nem jártam a vállalat környékén, másrészt, mert még csak nem is ssh-ztam. Harmadrészt, mert az én gépem az „A” szektor C153-as beta verziós 02-es asztali navija, és azon kívül soha egyetlen vállalati gépet nem használtam. Megkérdeztem Jo-t, hogy ki az elsőszámú felhasználója a B12-es navinak. Mondta, hogy most rendszerellenőrzés és karbantartás folyik, de holnap hívjam fel, addigra kideríti. A prezentációm alatt nem tudtam összpontosítani, ez érződött is. Gyengén szerepeltem.

Bárki is matatott az adatbázisomban, sikerült beleköpnie a levesembe. Tudni akarom ki szórakozik…

Laza kis pezsgések

Trychydts | | | 2006., június 06., 23:07 | | |

Sétálok hazafelé a Wan Chai piacon, és kezembe akad tavaly nyári nagy szimstimélményem, a Guildenkrantz és Rosenstein halott. Rögtön megveszem — nem valami nagy döntés persze, hiszen bagóért vesztegetik. Persze pontosan tudom: egy ideig még nem nézem meg, max a kedvenc jeleneteimet, mert azért nem egy habkönnyű mutatvány.

Viszont amit Zoei ma nyomott be a deckjébe az, az volt — egy illegálisan megszerzett másolat egy kis Barrytowni love storyról, de olyan humorral, hogy aszittem, kiugrom a bőrömből. Nagyon frankó volt, annak ellenére, hogy hazai termék — általában nem csípem az itthoni gyártású cuccokat, de ez fahéj volt.

Akárcsak Csabi tegnapi szervezése — igen, én is szeretem ezt a múlt századi mozit; annyira, hogy annak idején rendszeresen bonyolítottam a kávézójában az üzleti tárgyalásaimat. Az oszlopok között remekül el lehet csípni a pincért a tekintetünkkel, remek a kávéjuk (tudják, milyen az igazi tejhab), és a hátsó kijárat előnyeit is nem egyszer kihasználtam már. Klassz, áramvonalas kis hely, ráadásul dohányzó.

Hazaérek délután — a rögzítőm tele van édesanyám üzeneteivel. Aztán szökkenhetek ki a kádból, mert édesanyám épp akkor tudott biztonságos vonalat szerezni — elcsevegünk a cég adásvételéről (nem, az utolsó szükséges dokumentum még nem jött meg). Neki sem sikerült fullosan beilleszkednie a Sprawl infrastruktúrájába, de remélhetőleg hamarosan belejön. Rohadt amcsik és az ő rohadt papírozásuk — ennél egy kicsit többet várna az ember a régi jó Vadnyugati szellemből.

Egy másik elveszett kapcsolatom Cal. Asszem, itt az ideje előkeresnem a számát — a nethelye már több mint egy hónapja üres, és a postaládáját is hiába tömködöm tele üzenetekkel. Remélem, nem keveredett bele semmilyen illegális vurtüzletbe — simán kinézem belőle, hogy olyasvalaki, aki erre rá tud kattanni. Szerencsére lassan a Tükörvilágban is megvannak a megfelelő kapcsolataim, hogy fel tudjam kutatni, ha szükséges.

A délutánt az állomás fejlesztésével töltöttem, elég klasszul ment, bár még nem igazán áll rá a kezem az új kódolási stílusra.

System

kzt | | | 2006., június 05., 23:04 | | |

Lemerem fogadni, hogy hiba csúszott a rendszerbe. Egyrészt Try-vel reggel bevásárolni indultunk. Kicsit ki akartam szellőztetni az agyam, no meg gondoltam szerzünk valami biztonsági berendezést, hogy betörésbiztossá tegyem a lakásom. Végre ott állunk a Secure Cormorant bazi nagy kék-fehér komplexuma előtt, amikor nagy komótosan a forgóajtóhoz sétálva azt tapasztaljuk, hogy az épület kihalt, az ajtók nem moccannak. Sehol egy lélek. A boltok zárva, mi meg fenemód nem tudjuk mitől. Végül persze Trebisch délután felvilágosított minket, hogy az időjárásválság az oka. Minden újság az IJ gixeréről beszél, meg a gazdaságpolitikai következményeiről, és a részvények eséséről etc… mondjuk engem mindez hidegen hagy. Ekkor tűnt csak fel, hogy a szürke felhőrengeteget valóban a légi közlekedés kondenzcsík hálózata váltotta fel. Már az idejét sem tudom, hogy mikor láttam utoljára kék eget. Legjobb esetben is csak az Elkerített Városban.

Este lazításképpen elmentünk moziba. Valami múltszázad stílusú kis mozi volt egy istenháta mögötti helyen. Mennyivel hangulatosabb, és élvezhetőbb egy tradicionális aranyozott kis filmszínház, mint a City Centerek sablonszerű tömeg termei.

Hazafelé a metrón – szóljatok, ha túlreagálom – ugyanaz a lány ült, ugyanúgy srégen szembe velem, mint a moziba jövet. Még a cipőjére, és a sminkjére is emlékeztem. Két megállóval később leszálltam a metróról, majd gyorsan – mielőtt észrevette volna – beslisszoltam egy másik fülkébe. Leráztam.

Try nem vesz komolyan. Azt mondja csak bemesélem magamnak az eseteket, és képzelődöm. Azért majd kíváncsi leszek, hogy ehhez mit fog szólni. Hiba a rendszerben? Bemesélem, mi?
Este tartottam egy kötetlen megbeszélést Andrejjel az Elkerített Városban. Meglehetősen magas szaktudással rendelkezik. Nekem pedig épp erre van szükségem a projecthez.

Áthívtam Trychydts-t. Egyrészt, mert meg kell vele beszéltem ezt a délutáni paranoia-dolgot, másrészt, mert a holnapi prezentációm részleteit egyeztetnem kell vele.

nalyo | | | 2006., június 05., 22:06 | | |

Délelőtt folytatólagosan elkövetett szakmai tanácsadás volt. Trebisch (az igazi) dekket akar venni, hogy azzal kövessen el AV akciókat. Nem is tudom, van-e camcordere, de biztos kell legyen különben mire fel az erőmű, amit összeválogatott. Kicsit irigykedem, főleg a klafa házra, amit ajánlgattam neki, meg a negyed TB háttértárra. Nalyo, csak papíron annyi, de majdnem. A nap többi részét adatbányászattal töltöttem, a Cég belső utasításait scanneltem végig. Egy csomó ósdi netszleng is van benne, gondolom, hogy a zöldfülűek is örüljenek: valamihez már ők is értenek. Meg próbálgattam a benti dekken lévő helpdesk mikuláscsomag darabjait.

Menekülés a Kormoránról

Trychydts | | | 2006., június 05., 12:23 | | |

Kék toll, fekete csíkkal

Ökleimtől szilánkokra hasad a fedélközi cellám ajtaja: kiugrom a folyosóra. Sima, barna bőrömön megjelennek az első verejtékcseppek, fülemben dübörög az adrenalin. Elkezdek futni felfelé, lábujjaim szinte belekapaszkodnak a padlóba, nehogy elcsússzak a nedves deszkákon.

Az egyik folyosón meglátom az első kutyát. Hatalmas, fekete dog, dühödten néz rám, majd ugatva elkezd felém rohanni. Legalább hetven kiló izom és csont száguld felém, de mégsem félek. Amikor egy méterre ér tőlem, szétterpesztett ujjakkal kinyújtom felé a karjaimat és felszakad belőlem a vadállati sikoltás, egyértelmű üzenet minden ragadozó felé: vigyázz, vagy elpusztulsz. Futásának rohama megtörik, megpróbál kikerülni: én egy szaltóval átugrom felette és rohanok tovább. Nem látom, de érzem, hogy a folyosón feltűnik mögöttem az első őr. Amikor bekanyarodok a folyosó végén, megkockázatok egy hátrafelé vetett pillantást: ekkor lövi ki az első lövedéket a nyílpuskájából.

Változatlan lendülettel rohanok tovább, kanyargok itt ott; egyszer csak már két kutya is ott van körülöttem: egy hatalmas rottweiler és egy dobbermann. Egy jól kiszámított mozdulattal felugrom a dobberman hátára: az vonítva összecsuklik, én pedig elhelyezek egy jól irányzott rúgást a rottweiler bordái közé. Mögöttem kivágódik egy ajtó, és egy őr veti rám magát, kivont késsel. „Most megdöglesz, szuka” — üvölti.

Kezem mint a kígyó vágódik előre: érzem, ahogy gégéje nekiütközik a tenyeremnek: szorítani kezdem a torkát. Hamarosan elernyed, de mielőtt megfulladhatna, újabb kutyák és újabb őrök lépéseit hallom. Rohanok tovább; egyre nő bennem a stressz.

Kiérek a fedélzetre. Hatalmas vascsövek, drótkötelek mindenfelé, a korlát valahol nagyon messze van; meztelen testembe belevág a szél és a jégeső. A feljáraton rajzanak utánam a katonák és a négylábú dögök; van, amelyiknek már a szájuk is habzik. Veszettek: őket tartogatják a legutolsó pillanatra. Rohanni kezdek az egyik irányba.

Az egyik korláton Vera guggol, szinte teljesen meztelenül, ahogy elrohanok mellette, felemeli a karjait, és lőni kezd a rájuk erősített kézi nyílpuskából. Suhognak a lövedékek, Vera ajkán a mosoly egyre kegyetlenebb, ahogy támadóim egymás után buknak a földre. Végre elérem a korlátot — bevetem magam a vízbe, ahol már vár rám a polip. Testemre fonja karjait és maga után húz a biztonságos mélységbe.

Megalapozott gyanú

kzt | | | 2006., június 05., 12:16 | | |

Még hogy paranoiás vagyok! Éjszaka olyan dührohamot kaptam, hogy azt hittem felrobbanok. A szekrény tetején egy cipősdobozban tárolom legféltettebb személyes okmányaimat, irataimat. Éjszaka épp a Sandbendersen dolgoztam, amikor arra gondoltam, hogy a Trychydts-től kapott levelet átolvasom még egyszer. Manapság valóban ritkaságszámba megy a papíros formátumú levél, így nagy becsben tartom. Tehát ölemben a Sandbenders, felnézek a polc tetejére, és a kurva életbe! Sehol semmi!!! Szemeim elkerekednek, én meg kis híján őrjöngeni kezdek, de inkább csak szitokszavak viharát eresztem a szoba visszhangjára. Igyekszem lehiggadni, ez persze nem könnyű, ha épp az ember gyengepontját érintik. Aztán sikerült lenyugodnom, így éltem a lehetőséggel kieresztettem a gőzt, majd racionálisan végiggondoltam a dolgokat. ÉN nem tettem el. Miért tettem volna? Mindig is ott volt, biztos hogy ÉN nem nyúltam hozzá! Még mindig nem mertem közelről megvizsgálni a terepet. A szobát mustráltam. Kerestem valamit. Valami árulkodó jelet, hogy járt itt valaki rajtam kívül is. Minden egyéb a helyén. A cipősdoboz viszont, mintha csak felszívódott volna. Végül ledobtam magamról a Sandbenders csuklópántjait, felálltam a fotel támlájára, és lám, az iratok egy kupacban ott hevertek a szekrény tetején. Az esetre nincs magyarázat. Ez így még furább, mintha az egész felszívódott volna iratostul. Teljesen logikátlan. Egy betörő, akinek csak egy cipősdobozra fáj a foga?! Igaz nem egy olcsó márkáról van szó, de azért ez mégiscsak túlzás lenne… az iratokat szépet átmustráltam, látszólag nem hiányzott belőle semmi. A rossz előérzet viszont az eset óta nem tántorít. Valami azt súgja: paranoiám nem megalapozatlan.

A történet folytatódik

algi | | | 2006., június 05., 1:00 | | |

Tudni kell, hogy nagyon szeretek… szóval, úgyis tudjátok mit, minek égessem le magam azzal, hogy mindenki által ismert tényekkel hencegek magamról. Igazából akkor kezdtem gyanakodni, amikor hiába próbáltam meg letölteni. Nem mintha nem sikerült volna, de ennyi erővel bárcsak inkább mégsem töltöttem volna le. Ez így nem igaz: nem volt veszélyes az infó, de még csak érdekes sem, éppen érdektelenségével rémisztett meg. Miért őriznének ennyi jelszóval és fekete jéggel egy ilyen jelentéktelen szöveges dokumentumot. Másoknak is megmutattam, de ők sem találtak benne semmi érdemlegeset. Néhány bájt, semmi több. Teljesen közhelyesen hangzott, de valójában nem volt az, mert korábban nem ismertem. De semmit nem is nyertem azáltal, hogy megismertem. Talán a hetes buszon végig kellene mindenkit kérdeznem, hogy mit jelent. Talán ti meg tudjátok mondani.

Paranoia

kzt | | | 2006., június 04., 21:44 | | |

Eddig nem akartam mondani, de paranoiás lettem. Tegnapelőtt este óta van egy rossz előérzetem, hogy riválisom taktikai megfontolásból nem hallat magáról, és esetleg inkább nem túl diplomatikus eszközökkel próbál majd elsöpörni az útjából. Ma hazafelé egész úton úgy éreztem, mintha figyelnének. Még mindig úgy érzem. Mintha követnének, bárhol is vagyok. Az Elkerített Városban is minden sarkon, mintha leselkednének rám.

Elővigyázatosságból ráküldtem egy poloskalikvidáló szoftvert az üzenetkezelő felületre, de nem talált semmit. Minden jel arra utal, hogy feleslegesen aggodalmaskodom, mégis… ez a rossz előérzet… tagadhatatlanul frusztráltá tesz.

Vasárnapi csönd

Trychydts | | | 2006., június 04., 20:21 | | |

Alighanem csak kevés, hozzám hasonló „öreg” — a mi szakmánkban huszonnyolc az már elég öreg — cyber-rendszerprogramozó lehet, aki még emlékszik a kilencvenes évek végének nagy interfészháborújára. Akkor tapasztalhattuk meg először, ahogy a Bluetech egyeduralma először megroppan — egy ideig tartották a versenyt, aztán lemaradtak a hatos verziónál. Ami ugyan rohadt olcsó és magától értetődő, csak éppen a legutolsó másfél szabvánnyal egyáltalán nem kompatibilis. Több decket vágott már haza, mint ahányat az összes többi összesen.

Nem ez az első állomás, amit fejlesztek magamnak, de a rutin mindig ugyanaz: kidolgozom a legutolsó szabványok szerint, majd hozzácsiszolom a Bleutech Navigator VI észbontó rigolyáihoz. Állítólag már itt van a hetes változat, de a Bluetech egyszerűen nem mer piacra lépni vele — már két bétaverziót is félretoltak a nem olyan lelkes teszterek. Addig is szippanthatok: a mai délután nem tetemes része ráment, mire dekódolni tudtam nalyo hibajelzését, és dönteni tudtam valamilyen ésszerű kompromisszum mellett.

Amúgy tegnap elég csendes napunk volt. Régi Hat Haver New Yorkban szimstimeket nézegettünk — előkerült egy olyan sorozat is, amelyik újnak ugyan nem nevezhető, de én még nem láttam. Utána megnéztük az egyik kedves kis csemegémet, a Raktárkutyákat; határozottan örültem neki, hogy Kathy ezt is komálta.

Aztán lépett le, elvileg a következő prezentációját csiszolgatni a vállalati tisztújításhoz. Tényleg nem emlékszem, mikor láttam utoljára ekkora mozgást a cég belső hálóján — igazi kő volt ez az állóvízbe. Még ha Geebee nem is tudja értékelni — igaz, kevés dolog volt az utóbbi időben, ami helyesen hozta volna lázba. Majd alkalomadtán pofánröhögöm.
slipping out
to the computer
from your arms
blood still dripping
from my neck

Háló

kzt | | | 2006., június 04., 15:56 | | |

Jó hírek. A vállalat döntéshozó szerve pozitív visszacsatolásokkal bombáz. A mai napot viszont mindenféleképpen az Elkerített Városban fogom tölteni. Az információáramlás ott a legintenzívebb, ez hatékonyabbá teszi a munkám. A vállalatnak az épületét sem akarom keddig látni.

Kezdek radikálisan elrugaszkodni a valóságtól. Reggel, amint hazafelé tartottam a metrón, az annyira lepukkantnak, és agyonhasználtnak tűnt, hogy szinte kötelességemnek éreztem rácsatlakozni a Sandbendersre, és megpróbáltam elérni az Elkerített Várost. Nem volt Háló. Szépen elpakoltam mindent, és megpróbáltam inkább aludni egy keveset. Ez nem az én napom.

Az előbb tükörbe néztem. A hajam már megint rágógumi színű. Tehát valóban aggaszt valami. Gyakran fülembe csengenek a Vacskamati szavai – melyeket a Washiban sikerült elcsípnem — a projectet illetően. Valójában aggodalommal tölt el a tudat, hogy egy újoncnak mennyivel többet kell küzdenie azért, hogy érvényesülni tudjon, mint egy bennfentesnek, aki már kialakított kapcsolatrendszerrel rendelkezik a vállalaton belül. Szóltam Trychydts-nek, hogy este az Elkerített Városban leszek. Hátha szolgál új hírekkel. No meg a szakvéleményére is kíváncsi vagyok néhány dolog kapcsán. Remélem ott lesz.

nalyo | | | 2006., június 04., 10:17 | | |

A háziúr újfent küldött egy emilt, hogy a közös homokozó rendelkezésre áll, nem hagyhattam figyelmen kívül. Az utóbbi időben nagyon elsatnyult az exhibícionizmusom, remélem sikerül kicsit feltornáznom magam, az új munkahelyen elvileg ideálisak lesznek a körülmények, lévén kishazánk élenjáró internetszolgáltatója. (Ezt soha nem felejtem megemlíteni, annyira örülök, hogy megoldódni látszanak filléres gondjaim.) Szóval napi nyolc órában ülök majd internet előtt, és azon fogok igyekezni, hogy a kedves userek is minél nagyobb százalékban tehessék ezt.

A tegnapi nap nagy előrelépése az volt, hogy a Mozilla Thunderbird levelezőklienst telepítettem és finomhangoltam, egyenlőre csak kedvesem gépére, mert ott van net. A WLAN ad-hoc hálózat folyamatosan kifog rajtam, eddig kétszer sikerült pöpecre belőni, de minkét alkalommal csak kikapcsolásig volt hajlandó működni. Kezdek eszközhibára gyanakodni. A TB viszont gyönyörű, van benne rengeteg szabály, a levelek válogatására, jó sokat kattintottam, hogy különrakja a különböző postafiókokat, és azon belül is lehet szelektálni. Eddig soha nem használtam klienst, mindig csak webmailen keresztül leveleztem, de a cégnél muszály, mert napi 30-40 levelet kap az ember.

Aktakukac

kzt | | | 2006., június 03., 21:37 | | |

Egész nap a bázisra vagyok beágyazódva. Iratok között töröm a fejemet, és a vállalat alszekciójának paksamétáit böngészem. Maximalista lévén, szeretném a tökéletesség határáig tolni a project színvonalát, akkor talán elégedett leszek. Itt azért mégis egy választás eredményének manipulálása a cél, az idő pedig repül.

Az időjárás már megint megbolydult. Egyre gyakrabban teszi. Valamit megint elcseszhettek a IJ-központosok. Nem hiszem, hogy nem tudják végre megjavítani azokat a kurva generátorokat. Néha havazik, aztán egy óra múlva hétágra süt a nap, most meg megállíthatatlanul szakad. Villámlik, és dörög. A társadalom gazdagsági állapota fogja meginni a levét, ha ezek nem találnak ki villámgyorsan valamit.

Az imént Try-san, a vállalat veteránja dugta be az orrát odúmba. Látja, hogy aggaszt valami. Ő mindig észreveszi. Mégis kénytelen voltam azt mondani neki, hogy semmi baj. Koncentrálnom kell a feladatomra. Ez ma valahogy nem megy.

Minap Washi Mamában tartottunk egy kis szakmai összeröffenést. Ugyan én jobb szeretem jól bejáratott törzshelyemet, a BubbleGum bárt. Nem olyan előkelő, mint a Washi. Ezt aláírom. Talán ezért szeretem annyira. Jó lenne most leugrani egy mojiho erejéig, de minden ruhám mosásban van. Hetek óta erre sem volt időm. Megbeszélések, ülések, viták… Pedig csak egy telefon a mosodába…

Túlságosan új vagyok még a vállalatnál. Ha nem dolgozok éjt nappallá téve nem tudok bizonyítani.

Már megint új hírek a Hálón. Ginger. Vár a Sandbenders. Majd jelentkezem.

Első este — buli a Washi Mamában

Trychydts | | | 2006., június 03., 20:35 | | |

Finoman megérintem a pultba épített érzékelőt — pincérünk alig észrevehetően rezzen csak össze a szomszéd asztalnál, és máris ott van az új gintonicommal. Kedvelem ezt a helyet, kedvelem a gintonicba kevert speciális tervezői drogokat; kedvelem azokat is, akik eljöttek. Négy Washi Mamás gintonic után már kevés dolog van, amit nem kedvelsz.

Vagy öt székkel arrébb Vacskamati összehúzott szemmel szippant egy újabbat a cigarettájából, orrán fújja ki a füstöt, aztán tovább magyarázza a vállalati bozótharc alapjait Kathynek. Bírom ezt a fickót, egy évet húztunk le együtt, körülbelül annyira volt szofisztikált, mint egy csatabárdos gladiátor egy jégszoborkristály-bemutatón; a vállalati szervereken hagyott know-how-ji ugyanakkor frankón megalapozták tanácsadói hírnevemet.

Szasa közli, hogy Cica a nyertes; ennek örömére gyorsan beszélgetésbe elegyedünk. Magamban vigyorogva konstatálom, hogy egyre jobban jövök ki az új bandámmal is. Marie nagyon leoszt mindenkit, Szasa csak vigyorog az arctetoválásai mögött, és egy másik szinten kommunikálunk — mindenketten tudjuk, mit jelent ez a fordulat. (Viszont azt még Szasa sem tudja, hogy nekem ebben üzlet is van elég rendesen.) Egy pillanatra bevillan nekem Arwen, aki most biztos nem nagyon boldog. Kár, hogy sose tudtak nyerni, viszont Jurij nem volt egy nyerő fazon — gyengének látszott és gyenge is volt. Szinte látom, ahogy a Vöröstünder tárat cserél az Uzijában és ellenőrzi beültetéseinek telepeit — jó lesz, ha mindenki vigyáz, mert a háború kezd elfajulni.

Mellettem Balu nyomul, szokás szerint három csajjal egyszerre — frankón beválhatott ez a feromon injektor, mert alig múlik el nap, hogy ne látnám, amint legyeskednek körülötte mindenféle csajok. Molly még egy kis magántáncot is lejt neki — na, ez az a pillanat, amikor félrenézek.

Frankó, feminim kis kosárkával a hónom alatt lépek ki az éjszakába — Beea bandájának ajándéka, cserébe az elmúlt pár hónapos szaktanácsadásért. A légitaxi megállóban gyorsan és hatékonyan átpakolok a hátizsákomba. Egy doboz endorfin marad csak ki, körbekínálok mindenkit, de Ronin és Molly nem kérnek, így a dobozt odadobom Zoeinak, aki nagy lelkesen bontogatni kezdi.
borrowing your soap
a nice change
after the smoke in my shirt

Újrakezdés02

Trychydts | | | 2006., június 02., 1:53 | | |

Az Etruszk pedig emlegetni szokott mostanában egy üresedést, egy egész kicsit, de ablakkal. A régi Lang Csan útra néz.

« Későbbi bejegyzések | | |