Do not disturb!

kzt | | | 2006., június 22., 11:13 | | |

Antiszocializálódtam. Csak ma hajnalban villant át az agyamon a felismerés, hogy hetek óta nincs más kiemelt dolog az életemben csak a két legjobb barátom, a Sandbenders, és Try-san, és a munkám. Tulajdonképpen, mondhatni márciusi balesetem után snitt, és onnantól kezdve észrevétlenül, mintha valaki egészen más életébe csöppentem volna, de az tuti, hogy ez nem az enyém. Néha kidugom a nyakam teknőspáncélomból, és rácsodálkozom a világra, hogy mennyi minden változott ilyen hirtelen, pedig milyen sokáig semmi sem… és most is itt ülök fővárosi lakásomban, méregdrága sört vedelek, hogy a tikkasztó hőségben legalább ennyi örömöm legyen, és tulajdonképpen teljesen elégedett vagyok a helyzetemmel. Azzal, hogy anélkül is megvagyok, hogy hosszú évek alatt kiépített széleskörű kapcsolathálózatom bármelyik szálának felmelegítésére vágynék… vagy egyáltalán eszembe jutnának. Persze a végtelenségig ez a magányos farkasosdi, izolált életmód sem játszható, mégis egész kényelmes dolog. Nincs hiányérzetem, és a magam ura vagyok. Kivéve, amikor Try beszól, mert akkor legszívesebben keresztül harapnám a torkát, de elintézem pár diszkrét morgással. Tegnap is átadtam neki a nagyközönségnek szánt oktató anyagomat, amin egy hete dolgozom, ő meg miszlikbe aprította, szétcincálta, az önérzetemet pedig hangyaméretűre zsugorította, leöntötte benzinnel, majd felgyújtotta, és hamuit a világűrbe lőtte. Csak mondta, mondta a hátrányait… hogy mi, és miért rossz… mert rossz… rossz az egész… nekem pedig ezzel a lendülettel nőtt a gombóc a torkomban, közben igyekeztem mégis úgy reagálni, mint akinek nem bicsaklik meg pillanatokon belül a hangja, hogy vérszemet kapjon, és görcsös dührohamban törjön ki, vagy épp vinnyogva elsírja magát, mint egy megkínzott kiskutya. Lenyeltem, és most itt ülök lakásomban — a már említett üveg sörrel — törölközőbe csavarva egy kiadós jéghideg zuhany után, és pillanatokon belül nekikezdek, hogy egy heti munkámból értékelhető anyagot produkáljak. Minimum este tízig senkit nem akarok látni. Próbálkozni csak saját felelősségre!