Csütörtökön nem ért ám véget az üzleti tárgyalássorozat: már éppen kezdek ellazulni, amikor üzenet érkezik a telefonomra: egy fotós ügyfelem akar találkozni velem. Egy profi persze rugalmas, és ha csak lehet, ráér.

Remek hangulatú kávézgatás a múltkor említett mozikávézóban — a pozitívumok közé tartozik, hogy van wireless kapcsolatuk, hát az Ono-Sendain mutatom be ügyfelemnek a referenciákat. A tárgyalás amúgy állati eredményes: ha minden jól megy, hamarosan el is készítjük majd a portfólióját. Amúgy baromi jól érzem magam végig; klassz dolog egy igazi profival tárgyalni. (Persze Geebee is profi, a maga módján; ugyanakkor ő nem az a bevállalós, inkább a nagyon óvatos és körültekintő tárgyalópartner.)

Tegnap hazaérek, bepróbálkozom a v-fonnal, és lám, édesanyám pont elérhető. Elcsevegünk egy darabig: lassan megkezdi a Feng-shui tréningjét, és beiratkozott egy spanyol nyelvtanfolyamra is. Lelki szemeimmel már látom, amint mexikói drogbárók a sivatagban frissen felépült haciendáját rendezgeti, néhány halk szavú, de annál keményebb biztonságis fazonnal együttműködve, hogy a biztonsági kamerák és a mozgásérzékelők minél diszkrétebben és esztétikusabban legyenek álcázva.

Este Csabival van randevúm a Harcmezőn. Már jó ideje nem játszottunk együtt, a rendszer AI-ja pedig különsen innovatív és jó formában van — végül azonban, röpke három óra tizenöt perc után győztes mosollyal kapcsolhatom ki az Ono-Sendait. Pengék vagyunk, még mindig.

Ha Balunak is meglesz az interfész-szoftvere a Harcmezőhöz, tuti kicsinálom.